A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Művészettörténet - Matits Ferenc: Dániel Reinhold festőművész visszaemlékezése

Matits Ferenc Kimentünk többször az Északi temetőbe is szobrokat nézegetni. Megmutatta Berki Nándor az ő általa készített síremlék szobrokat, és azt mondta: „Ezeket is járjanak ki lerajzolgatni, mert sokat lehet ilyenkor is tanulni a lerajzolásukkal." Ősszel kimentünk a temetőbe akvarellt készíteni a temető táj részeiről. Akkor is mellettem festett Pál Gyula, de ő hibás tónusban látva a táj részt, úgy festette le, amely kép nekem is tetszett, úgy, mint Berki igazgatónak. De Berki igazgatónak a Pál Gyuláé sikeresebbnek tűnt. Ez azért volt így, mert én nem ugyan azt a tájrészt festettem le, amelyiket Pál Gyula, de az enyémet is meg dicsérte az igazgató. Pál Gyula színfoltokkal építette fel az akvarelljét, én pedig azok elmosódottságával, színek összefolyásával. A Képzőművészeti Népfőiskolában, azaz a Szabadiskolában aktot is rajzoltunk, tanulmányokat arról, és krokikat. Az egyik délután Óvári László az akt modellről, annak hátáról valódi nagyságú tanulmányt készített szénnel. Őt akkor meg dicsérte Berki Nándor igazgató, mert az övé eléggé hússzerűen és plasztikusan volt megoldva, lerajzolva, de azért volt a dicséret főképpen, mert ő nagy rajzot készített a modellről, egyedül. Mi csak krokit készítettünk bit krétával, úgy én szintén csak krokiztam, azaz a délutánon több oldalról rajzoltam le. De Óvári László az egyik legtehetségesebb tagja volt a Szabadiskolának, és a dicséret meg is illette őt a szép tanulmány szénrajzért. A Szabadiskolában többen szerettek mellettem rajzolni. Egyszer a Soltész Albert rajzolta le, mellém ülve a kucsmás paraszt fejet, amely fejnek a rajzolása közben gyakran megnézegette az én rajzomat, és annak a menetét, ahogyan én rajzoltam le. Ő részletesebb rajzot készített, igazi tanulmányfejet, és ő is szénnel rajzolta, de sikerültebb tanulmány rajza volt, mint az enyém. A fejet valódi nagyságúra rajzoltuk le. Történt az egyik délután, hogy Berecz András behozott otthonról egy nagyon szép akvarell önarcképet és feltette a falra, majd megérkezett Diószegi Balázs tanár, és odament Berecz András önarc képéhez, én is oda mentem hozzájuk, hogy mit mond az akvarellre a tanár. Hárman álltunk a kép előtt, és megszólalt, Bereczhez fordulva a tanár, és azt mondta: „Hogy-hogy Berecz András?" a válasz az volt Berecz részéről: „Csak úgy spontánul." A tanár megdicsérte a szép önarcképet. Ebben az időben Debrecenből festőművészek érkeztek hozzánk megnézni, hogy milyen munka folyik a Szabadiskolában. Nagy volt a készülődés a szép tanulmányrajzokat bekereteztük Berki igazgatóval, és azokat felraktuk a falra. Majd megérkeztek a vendégek, és sorba megnézegették a szebbnél-szebb tanulmány rajzokat, és megdicsérték az enyémet, de a többiek rajzait is, készítőit. Ezután én már kevés időt töltöttem a Szabadiskolában, mert már 1949-et írtak, és én 1949. május l-jén felutaztam Váczi Andrással Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára, folytatni tovább tanulmányaimat. Ekkor útjaink szétváltak, de szégyent nem vallottam Budapesten sem. A Nyíregyházi Képzőművészeti Népfőiskolában az első naptól kezdve igyekeztünk, mint közösség, olyan szellemben élni, tanulni, akikre azt lehet mondani: Akik a szebb, boldogabb holnapért éltek. Ez a jelző szimbólum, mind azokra a diákokra vonatkozik, akik a Szabadiskola Képzőművészeti Népfőiskola feloszlatásáig tagjai voltak. Hajói tudom 1950-ben lett vége a Szabadiskola működésének. Hogy én hogyan éltem miután 1949 máj. l-jén Váczi András felvitt a Képzőművészeti Főiskolára tanulmányaim folytatására. Mindjárt megtanultam a Sztálin-kantátát, amelynek az eléneklésével is igyekeztem példát mutatni az 1949-es Dudari-művésztelepen, ahol a vezető tanár: Berecz László festőművész volt. De nem csak ott, hanem a Képzőművészeti Főiskolán is gyakran elénekeltem a Sztálin-kantátát, és ott is igyekeztem példát mutatni, és elismerését a Nyíregyházi Népfőiskolának. 1949 nyarán volt a VIT Magyarországon, Budapesten, és én akkor Dudaron voltam a művésztelepen, ahová megérkezett Nagy Sándor is a művésztelepre, Dudarra. Büszke voltam, mert nagyon szépen tudtam énekelni a Sztálin-kantátát, és sokan megdicsértek, főképpen Dudaron énekeltem el sokszor. 232