A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Művészettörténet - Matits Ferenc: Dániel Reinhold festőművész visszaemlékezése

Dániel Reinhold festőművész visszaemlékezése 3, Nincs kegyelem, nincs szerelem Mert ha szívem elégne, Jöjjön, ami jön Csak te vagy a végzetem. 3, Nincs kegyelem, nincs kegyelem, És ha a szívem elégne, jöjjön, ami jön, én megköszönöm, Csak maradj meg énnekem. A Szabadrajz iskola hallgatói már az első perctől kezdve olyan életet éltek, amely tele volt örömmel és egy kevés szomorúsággal. A szomorúság azért volt, mert a legtöbb hallgató félárva volt. A mi életünk, tevékenységünk, rajzolásunk, tanulásunk, azért volt úgy érzem, mert mi mindnyájan olyanok voltunk, akikre azt lehet ma már mondani, hogy akik a szebb, boldogabb holnapért éltek. Ilyen volt a mi bohém életünk, tanárainknak és hallgatóinak, a tanítványoknak. Amikor este a tanárunk lakásán voltunk vendégségben, az Ősz Dénes tanárunk megmutatta azt a kis rajzot, melyet a kislánya rajzolt róla, kezdetleges, de szép kis rajz volt, még a szakállát is lerajzolta, és volt egy kis derültség, nevetés a kis rajzocska miatt. Minden héten újabb, és újabb modellekről készítettünk szigorú megkötöttség alatt tanulmányfejeket, pl.: idősebb asszonyokról. Én ebben az időben többször elmentem Ősz Dénes tanárunk lakására, elbeszélgetni a mi fejlődésünkről, ki hogyan halad. Pár hónap telt el, és úgy nézett ki a helyzet, hogy változás áll be a Szabadiskola vezetésében. Ez igaz is lett. Eddig Ősz Dénes tanár egyszemélyben igazgató is volt. 1947 elején most már igazgatója is lett az iskolának, Berki Nándor szobrász lett az igazgató, Ősz Dénes pedig továbbra is rajzot tanító tanárként töltötte be a szerepét. Ősz Dénes továbbra is nap mint nap szorgalmasan bejárt korrepetálni. Ennek örömére, hogy most már igazgató is lesz, rendezett Ősz Dénes tanár elvtárs egy díszvacsorát a Sas-kocsmában, amire minden tanítványát szeretettel meghívott, és ők voltak még ott velünk ketten, Ősz Dénes és Berki Nándor. Az este nagyon kellemesen telt el, volt mit enni, inni, boldogan elbeszélgetett velünk mind a két tanárunk, az addig elért iskolai eredményekről, rajzolásról, szóval mindenről, szóval a sikerekről. De abban is változás állt be, hogy mostmár 1947 elejétől, a Szabadiskola reggeltől estig működött, és én azután már nem jártam napszámba, hanem minden erőmet bevetettem a sikeres tanulmányom további végzésébe. Én Berki igazgatómnak segítettem gyúrni az agyagot, és még neki nem volt szobrász tanítványa. Ekkor történt meg, hogy az egyik reggel én már fent voltam 7 órakor az emeleten, elővettem a szobrász állvány asztalkát és az agyagot a hordóból, és mintáztam az ujjammal egy aktot, amint sziklán fekszik. Eltelt 3/4 óra, amikor feljött Berki szobrászigazgató és ránézett a kis szobrocskámra, és azt mondta: „No csak ez igen." Én megkérdeztem tőle, tetszik-e neki a kis szobrocska, ő megelégedéssel mondta: „Nagyon jó és mit akartam vele kifejezni?" Én mondtam: „Egy hajótöröttet." A válasz az volt, hogy „Nem rossz ötlet!" Én azt mondtam neki „így hagyom, megfelel így is?" Ő azt mondta, hogy „szép így is a kis szobrocskája." Ősz Dénes tanárunk már kezdettől gyakrabban akvarellezett és mi nagy figyelemmel néztük, hogyan keveri ki a színeket villanyfénynél, hogy a modell színe a háttér színével össze ne mosódjék, hogy az ecset fa végével kontúr vonalat húzott a papírra. Ezt a módszerét én elsajátítottam, és még ma is e módon akvarellezek. Nagy fordulat állt be 1947 elején a Szabadiskola életében. Ősz Dénes elhatározta, hogy felköltöznek Budapestre lakni a családjával, de még utoljára rendez egy önálló kiállítást a képeiből. Engemet hívott meg a kiállításának a képek felrakásához a falra. A kiállítás a MADISZ-helységben lett megrendezve a képeiből. Búcsúznom kellett attól a művésztől, embertől, akitől pár hónap alatt olyan sokmindent megtanultam. A képek felkerültek a falra, de a terem közepétől délnek az állványára tett fel egy szép 229