A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - Ulrich Attila: Jobbágyi adózás és társadalom a Szepesi Kamara területén 1670-73 között

Ulrich Attila Külön körbe tartoznak a hatalmas pusztákkal és erdőkkel rendelkező nemességnek a források által nem említett bevételei. A puszták, az erdők esetében ugyanis a legtöbbször rejtett - a források által nem meghatározható - bevételi forrásra bukkantunk. A pusztákon folyó hatalmas állattenyésztés, a hegyekbe hajtott és makkon nevelt sertéskondák elfogadott tények a történetírás számára, az ezekből származó bevételek nagysága azonban nem ismert. Többségében rejtve maradnak a szőlőből származó bevételek is, azonban ebben az esetben a forrásokból jobban mérhető a haszon nagysága. A Fáy testvérek (László és István) hatalmas pusztái adataik alapján azt mondatnák velünk, hogy a pusztásodás következtében a termelőerejétől és adóalanyaitól megfosztott Fáyak természetszerűen az elszegényedés útjára jutottak, ezzel ellentétben azonban jelentős vagyonnal rendelkező nemesként tartják számon őket (BENCZÉDI 1980. 19.). 19.). Megfoghatatlanok a bevételei a hatalmas erdőségeket bíró Forgách Miklósnak is. A források alapján kimutatható, hogy a Hódoltságban lévő birtokok lakossága többfelé adózott, de mégis számarányát és adózási képességét tekintve nem maradt alul sem a peremvidéken, sem pedig a védett területeken élő jobbágyokhoz képest. Igaz, hogy az adózási szokások mások: alapvető a taksás adózás, azonban földesúri majorkodásnak, a majorságok kilencedért való művelésének itt is tanúi lehetünk. A Hódoltságban élő jobbágyság hatalmas külső területeket birtokolt házhelye után, és mérhető az állatkereskedelembe való bekapcsolódásuk is. Úgy véljük, alaposabb kutatásra szorul, hogy gazdasági téren az e területen élők helyzete valójában milyen volt, és azok a gazdasági adatok, amelyek az itt élők jobb helyzetét mutatják (magasabb telek- és állatszám, a nagyobb készpénzadózást alapját illető magasabb pénzállomány), valóban megfelelnek-e a tényeknek? Nézetünk szerint valamennyi birtokos közül a legegzotikusabb helyzetben Soós György, a Felvidék egyedüli sóbányájának ura, egy jelentős gazdasági potenciál (hatalom?) birtokosa volt. Kérdés, ki tudta-e használni politikai téren a kezében lévő gazdasági fegyvert? Birtokainak és nemesi udvarházainak leírása alapján Soósnak nem voltak anyagi gondjai, Sáros vármegye meghatározó alakjai közé tartozott, de társadalmi lehetőségei köznemesi származásából adódóan behatároltak lehettek. Példája mégis megerősíti azt a tényt, hogy a birtok nagysága egyáltalán nincs egyenes arányban a bevételek növekedésével. A vizsgálatoknál alapul kell vennünk az előállított termékek (bor, só, vaseszköz, üveg, gabona, állatok stb.) iránti keresletigényt, azok értékesíthetőségét és nem utolsó sorban eladási árát. A nemesség társadalmi helyzetét vizsgálva szintén az a benyomásunk, hogy a birtoknagyságot nem szabad alapul venni a kategóriák felállításánál. Az egyetlen kivételt talán a főnemesek jelentik alapvetően több társadalmi lehetőségeikből eredően. Éppen a hozott háttér miatt gondolhatnánk, hogy a bárók, grófok birtokigazgatásának színvonala magasabb és koncepciózusabb. Ezt nem csupán a külső megjelenésre, a nagy kastélyokra, a fényűző berendezésre értjük, hanem a gazdaságirányítás fontos elemeire is. A felmért források többször (pl. a Thökölyek esetében) pozitívan erősítettek meg bennünket, ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy az elit tagjai racionalizálásban sokszor nem tudták felvenni a versenyt köznemesi társaikkal szemben: Csáky Ferenc, Orlay Miklós nagyidai, Lónyay Anna vásárosnaményi, Forgács Miklós barabási birtokai szolgálnak például. Ellenpéldájuk az említett Veres Mátyás, Bónis Ferenc, Miller Dávid, akik a török közelségében lévő Szabolcs vármegyei birtokaikon tudtak eredményesen gazdálkodni.

2 2 Pozitív és negatív példa természetesen sok van. Konklúziónkat talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az emberi habitus, fogékonyság alapján, a gazdasági lehetőségek figyelembevételével és azok kihasználásának alapján, vagyis egy adott birtokból való maximumbevételre törekedés szerint felfedezhető egy olyan csoport a magyar nemesség tagjai között, akik „modem" felfogással, haszonelvűen kezelték gazdaságukat. Ebbe természetesen belefért a meglévő kettősség: a feudális robotoltatás és a modem bérmunka alkalmazása. A meghatározó az, hogy egy egységnyi birtokról mennyi bevételhez juthatott a birtokos, azaz hogyan érvényesítette földesúri jogait, illetve hogyan érvényesült az üzleti érzék a termékek eladásakor. 178