A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - D. Rácz Magdolna: Adatok az Észak-Tiszántúl ünnepi táplálkozásához

Adatok az Észak-Tiszántúl ünnepi táplálkozásához D. Rácz Magdolna Mint a címből kitűnik, jelen tanulmány szerves folytatása az „Adatok az Észak-Tiszántúl népi táplálkozásához" címmel 2009-ben megjelent írásnak (RÁCZ 2009.). A két tanulmány közel két évtizedes kutatómunka eredménye. Igyekszem összegezni bennük az egyes témakörökben végzett sokrétű vizsgálataimat. A kutatási terület kiválasztása számomra tejesen magától értetődő volt, hiszen húsz évig éltem és dolgoztam néprajzos muzeológusként Nyírbátorban. Munkám elsődleges célja, hogy bemutassa az észak-tiszántúli tájegység hagyományos paraszti táplálkozáskultúráját, háztartását. Az előző tanulmányban a táplálkozáskultúra területén belül törekedtem az azt befolyásoló tényezők vázolására, az eltérő vallási előírások miatti különbségek megvilágítására a hétköznapi és ünnepi alkalmak során. A hagyományos paraszti táplálkozás vizsgálatát a vadon termő növények táplálkozásban betöltött szerepével, a vad és a hal fogyasztásának, valamint a méz megszerzésének bemutatásával indítottam. A megtermelt táplálékok közül a növényi eredetű nyersanyagokból készült táplálékok bemutatása után az állati eredetű, valamint a tejből készült ételeket vizsgáltam. Igyekeztem teljes képet adni az itt élő emberek által fogyasztott, az új generáció által néha csak hallomásból ismert ételekről, ezek elkészítési módjáról, a fogyasztásukhoz kapcsolódó alkalmakról és szokásokról. Megpróbáltam összehasonlítást adni a környező vidékek táplálkozáskultúrájáról, és egyben megvizsgálni, hogy a kutatott terület hogyan illeszkedik az őt körülvevő tájak hagyományaihoz (RÁCZ 2009.). Ünnepnapok, egyéb alkalmak ételei I. Az emberi élet fordulóihoz kapcsoló táplálkozási szokások 1. Születés A kisgyermek érkezése jelentős esemény volt a családban. A gyermekágyas asszonynak a komaasszonyok, rokonok, szomszédok vittek ételt. Előre megegyeztek, hogy melyik nap ki viszi. Egy-egy koma régen hatszor főzött, később csak háromszor. Először a gyermek keresztanyja vitte az ebédet a komakendőbe (a tirpákoknál szervianka a neve) kötött komacsészében, kasornyába tett komaszilkében. Másnap a keresztapa felesége következett. Mindenből a legfinomabbat vitték. Tyúk- vagy marhahúslevest csigatésztával, a tirpák családoknál galamblevest (BODNÁR 1999. 24.), később kásalevest, rántott leveseket - hogy sok teje legyen -, főtt húst szósszal, pörköltet, süteményeket (pogácsa, csőröge, fánk), madártejet, tejberizst, sőt italt is. Annyi ennivalót pakoltak, hogy a család is jóllakjon belőle. Gyakran 8-10 féle ételt is vittek. Egy szabály volt: savanyúságot nem lehetett adni. Az ételhordást a keresztelés után hagyták abba. Mielőtt a templomba mentek, lapátra NyJAMÉ LIII. 2011. 161-169. 161