A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Jakab Attila: Téglaégető kemencék a középkori Magyarország területén

Jakab Attila A kemencét az őskori halom keleti oldalába vágták bele, s ezzel a korábban itt létesített X-XI. századi temető egy részét megsemmisítették. Alját és oldalát kitapasztották agyaggal, amely a használat során keményre égett. A kemence alapterülete - a fűtőcsatornák száját is beleszámítva 10x7 m. A fűtőcsatornák száj hosszúsága 1 m körüli. Alja a nyesési és jelentkezési szinttől 120-130 cm mélyen került elő. Ez a legnagyobb általam ismert kemence a középkorból. Hat tüzelőcsatorna került elő, amelyek 50 cm szélesek voltak. Ezek oldalát élére állított téglákkal rakták ki, amelyek lényegében a közöttük húzódó 10-15 cm magas agyagpadok oldalára támaszkodtak. A csatornák tüzelőnyílásai meglehetősen sajátságosak voltak. A hat nyílás mindegyike kb. 80-100 cm széles és kb. 100 cm hosszú, megmaradt magasságuk mintegy 50 cm. Ebből indultak ki a már említett - keskenyebb - fűtőcsatornák. A nyílások eredetileg boltozottak lehettek, ezek azonban a használat után beszakadtak. Akemence keleti oldalán helyezkedett el a 15x12 méteres ovális tüzelőgödör. Megfigyelhető mélysége 40-80 cm volt. Ebből egy 1 m széles, 60 cm mély árok vezette le az ott felgyűlt vizet. Az égetőben talált téglák mérete 30x17x 6 cm.

1

6 Mint a kemencék többségénél, ebből sem került elő pontosabb korhatározó anyag. Mindenképpen a temető felhagyása után építették, ennek ideje azonban kétséges. A leletanyag alapján a XII1-X1V. századra tehető a működése. A XIII. században elpusztult falu gödreiben is találtak téglákat. Azt, hogy ezek a kemencéből származtak-e, csak további vizsgálatok tudják eldönteni. A kemencék eredete és továbbélése Európában a téglagyártás „nagyipari" elterjedése a rómaiakhoz kötődik. Égetéshez használt kemencetípusaikat jól ismeijük, hiszen több száz került már elő. Az Alpoktól északra eső római kori kemencék egyik legutóbbi összefoglalója Le Ny francia kutató tollából származik. Bár eredményeit csak másodlagos közlésből ismerem, fontossága miatt eredményeit röviden közlöm. Le Ny Franciaország, Németország és Svájc területéről 187 kemence adatait gyűjtötte öszsze. Ezek közül 135 tartozott a leggyakoribb típusba: ezek négyszögletes alaprajzú, középen egy tüzelőcsatornával rendelkező, három boltíves kemencék. Átlagos hosszuk 3 m. Előfordul a két csatornás változat is, sőt találunk kör alaprajzú kemencéket, azonban jóval kisebb számban (TONEZZER 2002. 101. és 102. Lábra). A magyarországi példákat Lőrincz Barnabás gyűjtötte össze, aki Pannónia provinciának a jelenlegi ország területére eső, már közölt példáit mutatta be. Hat lelőhelyről tizennégy kemencét gyűjtött össze. Ez alapján a leggyakoribb típus az egy, illetve a két csatornás, négy boltíves kemence (LŐRINCZ 1981. 77-94.). A Veszprém megyében előkerült kemencéket közölte egyik cikkében K. Palágyi Sylvia. Négy lelőhelyről mutat be öt biztosan téglaégetőnek meghatározható építményt, míg további három lelőhelyről csak feltehető, hogy római kori kemencékre bukkantak. A két fő típus megegyezik a többi lelőhelyen bemutatottal (PALÁGYI 1993/94.). A magyarországi kemencék tehát hasonlóak a Nyugat-Európában megfigyeltekhez, de az egy és két csatornás kemencék aránya kiegyenlítettebb. A Római Birodalom bukásával a téglaégetés ugyan teljesen nem tűnt el, de emlékei jelentősen megritkultak, s a folyamat lánca nem mindig követhető. Ezzel kapcsolatban némileg eltérő álláspontokat olvashatunk. A Charles Singer által szerkesztett technikatörténeti mű szerint 1

6 Egy ekkora, huzamosabb ideig működő kemence építését nyilvánvalóan valamilyen jelentősebb méretű és fontosságú épülettel/épületekkel lehet kapcsolatba hozni. Ennek megtalálása, illetve álló(?) épület esetén a téglák összehasonlítása a további kutatás feladata. 138