Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
Makkay János innen eredj csak előre, te hős, ahogy intelek, ássál gödröt, légyen a hossza s a szélessége könyöknyi, áldozatul tölts körbe italt valamennyi halottnak, tejjel mézet előbb, azután édes boritalt is, harmadszorra vizet, s fölibé a fehér daralisztet. (Odüsszeia 10.504-520.) Ez a kérdés és részlet mindennél jobban mutatja, hogy milyen erős régészeti vetületei lehetnek a lélekkultuszoknak, alvilághiteknek és alvilág-járásoknak. Lefkasz és Korfu között, a Jón tenger partjától nem messze folyt és folyik nagyjából északról délre az Akherón, a Kókütosz (mai neve Mavrosz) és a Püriphlegetón (Vouvosz), és viszik vizeiket a hajdani Akherúszia tóba (amelynek partjain ma is sudaras nyárfák és meddő füzek nőnek). Theszprótia eleai-epíruszi földje ez, ahová már Kr. e. 2000 közül megérkeztek az első görög törzsek, és 1550 táján megépültek az első mükénéi telepek is. Az ókorban a tó fölös vizét kis folyó vezette az akkor még közeli (manapság jórészt feltöltődött) Ammoudia-öbölbe, amelynek északi fokán volt hajdan Khemierion kikötője. Erről írt annak idején Thuküdidész, amikor beszámolt a korfuiak és a korünthosziak között 433-ban lezajlott tengeri csatáról (Thuküdidész 1.46.3—4.).9 Odüsszeusz és emberei Alvilág-kereső útjukon erre a nyugati vidékre érkeznek meg egy naplementekor: És a sötétkékorru hajó mögül íme kisérő jó szelet is küldött az utunkra, vitorladagasztót, széphaju Kirké, félelmes, zengőszavu isten. Elrendeztük egészen a bárkánk fölszerelését, s ültünk: szél meg a kormányos vitték csak a bárkát. Rajta egész napon át feszesen duzzadt a vitorla. S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák, ekkor elért a hajónk is a mélyvizü Ókeanoszhoz. Ott van a kimmeriosz nép városa, lakhelye, ködbe és felhőbe takartan; a nap rájuk soha nem néz, és sohasem fénylik sugarával az égi magasból, sem mikor útnakered, föllépve a csillagos égre, sem mikor aztán újra a föld fele fordul az égről; vészteli éj feszül egyre e gyarló földilakókra. Ott futtattuk a partra hajónkat;... ('Odüsszeia 11.6-20.) Az Odüsszeia utolsó énekében a legyilkolt kérők lelkei Okeanosz sodránál, Leukasz szírije tövében mentek el ők, meg a nap kapuján át, és hol az álmok népe tanyázik: az aszphodelosz-réthez hamar értek, mert ott laknak a lelkek, az emberek árnyai együtt. 0Odüsszeia 24.11-14., Kerényi 1988. 67.) 9 A részletekre Dakaris 1993. 1-8. 52
