Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: A paraszti világ tárgykultúrája
Bodnár Zsuzsanna 71.19.21-22 Szegett „Ottó-kalap”Nagyhalász, Tiszabercel, Paszab, Gáva, Vencsellő községekben viselték az 50 éven felüliek 71.19.23-24 Kunó-kalap vagy „tirpák-kalap” A nyíregyházi tirpákság hordta 30 év fölött 71.19.25-26„Párizsi-kalap” A vajai középparasztság viselete 71.19.27-28Nyitott hegedűs kalap Demecser és Kék községben 40-60 közötti nős emberek hordták 71.19.29-30Kossuth-kalap Záhonytól Kisvárdáig viselték, Pátrohán még ma is (1971) hordják. Régen darutollat tettek hozzá 71.19.31-32Ecsedi kalap Szatmárságban és a beregi Tiszaháton az idősebbek hordták 8. kép Tejescsupor (63.78.5.) Nyírbátor (Boros György felvétele) Fig. 8 Milk jár (63.78.5) Nyírbátor (photo by György Boros) 9. kép Csirkeitató (64.60.12.) Matolcs (Boros György felvétele) Fig. 9 Chicken drinker (64.60.12) Matolcs (photo by György Boros) A Sóstói Múzeumfaluban már annak tervezésekor igen fontos szerepet szántak a majdan felépülő mühelysomak, melyben a falusi-mezővárosi kismesterségek megyénkben legjellemzőbb műhelyeit felszerelésükkel együtt tekinthetik meg a látogatók (Bodnár-Páll-Ratkó— Szabó 1995. 1.). 1992 májusára felépítettük a műhelysort, amely lehetőséget adott hét mesterség bemutatására. Az Erdész Sándor által gyűjtött kézművesipari szerszámok és eszközök nagy része a kalapos, csizmadia-suszter, kékfestő, kádár, kerékgyártó, szíjgyártó műhelyekbe került. A műhelyek berendezésével lehetővé vált, hogy bemutassuk a napjainkra már feledésbe merült mesterségeket. A műhelysoron kívül önálló épületben kapott helyet a Kisvárdáról áttelepített kovácsműhely és berendezése, kiegészítve a kállósemjéni gyűjtés anyagával. Erdész Sándor 1964-ben matolcsi fazekasoktól vásárolt kész termékeket, többek között Rádi Istvántól és Dávid Menyhérttől, Keresztes György nyírbátori fazekastól, illetve megyénk utolsó híres fazekas mesterétől, Tófalvi Gergelytől. Erdész Sándor érdeme és kitartó munkájának eredménye a néprajzi gyűjtemény gyarapítása. Folklór gyűjtései alkalmával tárgyakra is szert tett, főként ajándékozás révén. Ugyanakkor mozgósította ismerőseit, főként falusi tanítókat, lelkészeket, iparosokat, hogy a környezetükben fellelhető néprajzi értékeket képviselő tárgyakkal gyarapítsák a múzeum gyűjteményét. A tárgygyüjtés elengedhetetlen követelménye a megfelelő helyszíni dokumentálás, valamint a múzeumi dokumentálás pontos vezetése (Selmeczi Kovács 1984. 39.). Erdész Sándor a gyűjtött anyagot igyekezett naprakészen dokumentálni, a leltározást naprakészen elvégezni. A leltározás és a leírókartonok pontos kitöltése mellett az alapos nyilvántartási munkához számára hozzátartozott a tárgyak fényképpel vagy rajzzal történő dokumentálása is. A tárgyak életére vonatkozó adatok részletes rögzítéséről, a múzeumi nyilvántartás alaposságáról vall a leltárkönyvből kimásolt fenti megjegyzésrovatok tartalma. Az 1964-ben megkezdett szervezés eredményeképpen 1970- ben indult meg a Sóstói Múzeumfalu építése. Létrehozásakor a cél az volt, hogy ott a megyei múzeum szabadtéri néprajzi kiállításaként „komplexen mutatkozzék meg e táj ... gazdasági és társadalmi arculata” (Páll 1981. 27.). A szervezéssel Erdész Sándort bízták meg. Ettől az évtől kezdődően a néprajzi tárgyak gyűjtése főként az új szabadtéri kiállítás berendezésére szolgált. A néprajzi tárgyak továbbra is a Jósa 156
