Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Régészet - Németi János: A Hajdúbagos/Pişcolt-Cehăluţ csoport
A Hajdúbagos/Pi§colt—Cehälut csoport Németi János Kutatástörténet A Hajdúbagos csoportot Északkelet-Magyarország területén 1970-ben Kovács Tibor határozta meg (Kovács 1970.)- Ekkor a csoport elterjedési területét Hajdú-Bihar megyében egészen a Berettyó folyó középső folyásáig jelölte meg (Kovács 1970. 35: 6. ábra), míg kelet felé - főleg Zoltai Lajos megfigyelése alapján (Zoltai 1909. 34—40.) - talán Nyírlugos-Szennyespustáig terjedhetett. Északnyugat-Románia bronzkori kutatása során T. Bader megállapította, hogy Piskolt-Homokosdomb és Magyarcsaholy-Telek települések régészeti leletei, valamint Csomaköz-Tökös 6. sírjának edénye sok szállal kapcsolható a Hajdúbagos csoporthoz, valamint a Berkesz-Demecser (ma Berkesz?) kultúrához. Szerinte ezek az Északnyugat-Románia területén feltárt leletek a késő bronzkor első periódusába (RB D) keltezhetők, régészetileg pedig az Ottomány kultúra utolsó, IV. fázisába sorolhatók, amely lezárja az említett műveltség hosszú korszakát, azt követően pedig a kutatott területet a Gáva kultúra hordozói népesítik be (Bader 1978. 72.). Ezt a hipotézisét T. Bader a későbbiekben is fenntartotta; 1998-ban megjelent munkája összehasonlító táblázatában, valamint a 43. lábjegyzetben megjegyezte, hogy az Ottomány kultúra utolsó fázisát Pijcolt-Cehálut csoport néven jelen tanulmány szerzője határozta meg (Bader 1998. 72.). 1978-ban a jelen tanulmány szerzője számos, akkoriban késő bronzkorinak meghatározott leletet tett közzé, amelyekről megállapította, hogy több új jellegzetességet mutatnak - elsősorban a kerámia díszítő motívumait tekintve. írásomban kifejtettem, hogy az említett lelőhelyek, temetkezések az esetek többségében nincsenek szuperpozícióban (kivételt képez Ottomány-Földvár), és nem folytatói az Ottomány kultúra III (I. Ordentlich és T. Bader kronológiája) települési szintjének. Bár egyes középső bronzkori elemek (forma és díszítés) tovább élnek, mellettük az Ottomány III-hoz viszonyítva új vonások jelennek meg. Időben ezek a leletek fiatalabbak az Ottomány IlI-nál és egy új átmeneti láncszemet jelentenek a nagy területeket lefedő Gáva-Holihrady kultúra kialakulásáig (Németi 1978, 120-121). Még ugyanabban az évben a Trákológiai Intézet (Institutul de Thracologie) Csíkszeredában megrendezett évenkénti szimpozionján újra felvetettem Északnyugat- Románia késő bronzkori problematikáját és hangsúlyoztam, hogy a középső bronzkori népesség minden kétséget kizárólag tovább élt. A T. Bader által Ottomány IV-nek meghatározott időszak nem fedi azokat a bekövetkezett változásokat, amelyek végül is elvezethetnek a Gáva kultúra megjelenéséhez, így arra a következtetésre jutottam, hogy a középső bronzkor végén (klasszikus bronzkor), valószínűleg a halomsíros kultúra hatására több kisebb-nagyobb kulturális csoport jött létre (ma ezt a jelenséget Kárpát-medencei halomsíros kultúrának nevezzük), amelyek vagy egyidejűek, vagy talán időben követik egymást. Ezek közzé soroltam a Pi^colt-Cehálut csoportot is. Ez a csoport formakincsével, díszítőmotívumaival közel áll az S. Dumitra^cu által meghatározott Biharea kultúra NyJAME LI. 2009.31-53. 31
