Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)

Történelem, helytörténet - Bene János: Huszársorsok ezüst cigarettatárcákon

Bene János A tárca fedlapján a bal felső sarokban a Hadik jelvény, középen szovjet géppuskatöltény, hegyével felfelé néz. Ezt a töltényt operálták ki sebesülése után Wack Géza vállából. A tárcán látható Hadik jelvény készítéséről Újhelyi Szabolcs, előbb nyíregyházi 4-es hu­szártiszt, majd vezérkari őrnagy az alábbiakat közölte 1993-ban a múzeumhoz írott levelében: „A Hadik huszárok címert én terveztem és Schaubauer János budapesti vésnöknél én rendeltem meg. Akkor (1934) 500 db-ot. Sajnos ez mind elfogyott, azaz eltűnt.” A jelvények egy része fenn­maradt, a múzeum gyűjteményében jelvényként, cigarettatárcán, dohányszelencén, sőt mandzsetta­­gombon rátétként jó néhányat őrzünk. A tárca fedlapjának vésete: KOSSOW, 1944. JULIUS 11. Wack Géza (Budapest, 1922. X. 26. -): Tényleges katonai szolgálatra 1940. december 2-án Nyíregyházára, a 4. huszárezredhez vonult be. A tartalékos tiszti iskola I. és II. évfolyamát ugyanitt végezte el. 1941 júliusa és novembere között az 1. lovasdandár ukrajnai hadművelete so­rán mint a 4/2. lovasszázad IV. szakaszának rajparancsnoka frontszolgálatot teljesített. 1942 nyará­tól a 4/1. huszárosztály osztálysegédtisztje volt. 1942. szeptember 30-án szerelt volna le, de egy évre rendkívüli fegyvergyakorlat címén visszatartották. 1942. december 1-én tartalékos zászlóssá léptet­ték elő. Újabb harctéri szolgálata 1944. június 18-án vette kezdetét, mikor a 4/2. lovasszázad III. szakaszparancsnokaként részt vett az 1. lovas(huszár)hadosztály keleti hadszíntéri hadműveletei­ben. 1944. július 2-át követően a 4. huszárezredben szervezett gyalogszázad szakaszparancsnoka lett. 1944. július 11-én a Pripjaty-mocsarakban Kosszovnál váll-lövéssel megsebesült és előbb a varsói, majd magyarországi hadikórházakban ápolták. Felgyógyulása után, 1944. október 1-én Kótajba, a pótezredhez vonult be. Itt előbb a 4/1. huszár pótosztály osztálysegédtisztje, majd a Du­­na-Tisza közi harcok során a Lengyelországból hazatért 4/1. huszárosztály másodsegédtisztje volt. 1944 október végétől eredeti, 4/2. lovasszázadának szakaszparancsnoki teendőit látta el. 1944. ok­tóber 25-én Újkécskén láblövéssel megsebesült. Felépülése után ismét korábbi beosztásába került vissza. A Vértes-hegységben vívott harcok során tanúsított bátorságáért 1945 márciusában soron kívül tartalékos hadnaggyá léptették elő. 1945. április 1-én szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1948. augusztus 21-én tért haza. 1958. március 25-én mint „osztályidegent” lefokozták. Ma Buda­pesten él. Bene János Jósa András Múzeum Nyíregyháza HM401 Pf. 57. e-mail: benejan@jam.nyirbone.hu Hussar life stories at silver cigarette cases Engraved silver cigarette cases came into fashion from the late-19th century. Both men and women liked to buy and use them. Their exterior shape became relatively stable because of the size of the cigarettes kept in them. At the same time their cover — sometimes also their back or interior - gave a number of possibilities for their owners to order engravings containing important information. Militaria material of the Collection of Local History in the Jósa András Museum includes several such objects. All of them can be connected with military service, including training courses, campaigns, or some special events. Though in the period between the two World Wars silver objects 326

Next

/
Thumbnails
Contents