Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Néző István: Egy humanista főpap. Várday Ferenc élete és tevékenysége
Néző István Bár Taurinus igen dicsérte Várday ékesszólását és stílusát, ezt nem feltétlenül kell objektív megítélésnek tartanunk, hiszen felettesét dicsőítette, de az tény, hogy a püspök nem volt tudás híján. A kanonok Várdayt kitűnőnek tartotta a tudományokban és művészetekben, magasztalta beszélőképességét, mellyel a király szívét is meglágyíthatta; s amellett végtelenül jó és jámbor. A püspökben környezete elsősorban csakugyan a reneszánsz barátját, a humanistát tisztelte. A parasztháború megéneklése kapcsán ki kell térnünk arra, hogy pár esztendő múlva született egy harmadik mű e témában, mégpedig Nagyszombati Mártoné, a korszak másik jelentős humanista költőjéé. A disztichonokban írt ,yld regni Hungáriáé proceres ” (Magyarország főuraihoz) címzett buzdító költeménye 1523-ban jelent meg Bécsben. Az ő személye azért érdekes, mert járt Gyulafehérvárott, tárgyalt Várday Ferenccel, s bizonyára találkozott Wolphardussal és Taurinussal. Olvashatta előbbinek kész, utóbbinak csaknem elkészült eposzát (Kovács 1959. 460.). Bizonyítja ezt, hogy nemegyszer Taurinus szavait, motívumait, fordulatait használja, de legtöbbször átformálva, továbbfejlesztve. A költészet körébe az említetteken kívül sokféle célú, tárgyú és szerkezetű vers tartozott (pl. epigramma, sírvers, rövid dicséretek, ódák, a kiadványok ajánló versei, búcsúvers, gyászének, dicsőítés). Ezek közül a Várdayhoz kapcsolódókat vegyük most sorra! A sírverset vagy másképpen az epitaphiumot emeljük ki, mert két ilyen is kötődik Várday Ferenchez. A sírversek általában a halott testét őrző tárgyon, építményen, síremléken vagy tágabb értelemben bármilyen más formában (szájhagyomány, írott-nyomtatott alakban) olvashatók. Lehetett a műfaj konvencióit és modorát követő fiktív sírfelirat is. A Gyulafehérvárott 1524 októberében elhunyt Várday Ferencet végakaratának megfelelően az általa építtetett Szent Anna-kápolnában temették el. Sírkövére az egyházi költészet jellegzetes műfaja, az epitaphium került. Szerzője ismeretlen. A síremlék a XVIII. században már nem volt meg. A verset először Bőd Péter közölte (Bőd 1764. 12.), majd tőle mások is átvették, bár a közzétett szövegek nem mindenben egyeznek. Ma már nem tudjuk a textust ellenőrizni, mert a síremlék elpusztult. Itt az egyik változat fordítását mutatom be: „Mely temető ez? Olyan sok templomnak segítője, Ritka dicsőségű Várday műve ez itt. Ifjú korában boldogan élt ő a latinok közt, Majd a királyoknak tisztviselője vala. Megmenté a szabadságot: leveré a parasztok Háborúját és jól védte a városokat. Dísze a földnek fényes erényeivel; de ezentúl Dísze az égnek is ő: lelke az égbe röpült.''' Várday Ferenchez és a Várday családhoz több szálon kapcsolódik az a XVI. századi nyomtatványokat tartalmazó gyüjtőkötet, amelyre Borsa Gedeon talált rá a nápolyi Biblioteca Nazionaleban. A nyomtatvány - bár a nyomdász neve hiányzik róla - minden bizonnyal Girolamo Benedetti bolognai nyomdájában készült. A műhely többi kiadványával összehasonlítva ez kétségtelenül bizonyítható. A kolligátumban 18 művet találhatunk, a legkorábbi 1526-ban keletkezett, a legkésőbbi 1721-ben. A legkorábbiak Bornemissza (Abstemius) Pál nevéhez fűződnek, ezeket egy negyedrét alakú, valamint öt darab 4-4 levélből álló füzet tartalmazza. A kötetből érdekes még számunkra Achille Bocchi néhány írása. О volt Bolognában Bornemissza tanára, s szállásadó gazdája. Bornemissza művei közül a Várday Ferencet érintő „Pauli Absthemii Quinquecclesiensis in funere ampliss. patris Francisci Vardaei episcopi Transilvaniesis oratio” címűt emelem ki. Ez a mű adja 250
