Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Néző István: Egy humanista főpap. Várday Ferenc élete és tevékenysége
Egy humanista főpap rendelkezést, amelyet a püspök vagy helyettese elhatároz a lázadók (a keresztes hadjárat hátráltatói) ellen. Az Úr nevében buzdítja és az irgalmas Istenre kéri, hogy ilyen szent munkában, a keresztény hit oltalmában és gyarapításában őrködjék, s erős és hű legyen, hogy azt végrehajthassa, s a szentséges pápa s az ő, vagyis Bakócz dicséretét és jutalmát megérdemelje (Jászay 1842. 255-258.). A keresztes vezér és Várday megbízatása révén a Szapolyai-pártnak lehetősége nyílt, hogy a Bakócz érsek által szorgalmazott terv megvalósítására befolyással bírjon. Ezt a lassítási szándékot bizonyítja az a három hét, amely a Várdaynak átírt bullamásolat és a Várdaynak adott felhatalmazás között eltelt, továbbá az ez idő alatt történt események. Várday nem sietett a kereszthirdetési megbízatásának eleget tenni, hiszen Erdély helyett az Alföldre, vélhetően családja bátmonostori birtokára utazott. Május 2-án Szegedről írt levelet, s ebből tudható, hogy Tasnádra készült, nővéref?) esküvőjére, s ott pünkösdig, június 4-ig szándékozik maradni (MÓL DL 82394). A püspök mintha szándékosan húzta volna az időt, olyannyira, hogy Erdélyben a pápai bulla hivatalos kihirdetésére sor sem került. Maga Szapolyai májusban a seregét az országhatáron kívülre vitte, s bizonyára meghagyta, hogy a keresztes hadjárat nyilvános kihirdetését meg kell akadályozni. A hadjárat tervezésében fordulópontot jelentett, hogy Bakócz érsek-legátus május 15-én betiltatta a további toborzást, de nem szólt a hadjárat leállításáról. A mozgalom átalakulása után Ferenc püspök - mint egyházi méltóság és mint földesúr egyaránt - fellépett a Dózsa-féle mozgalom ellen, csatlakozott Szapolyai Jánoshoz és részt vett a parasztháború leverésében. A tasnádi családi ünnepség után hazatért székhelyére. Útközben - mivel a bihari hadszíntér közel volt - felmérhette a felkelés okozta veszély nagyságát, s ezért már ekkor megkezdte a védekezés előkészületeit. Június 9-én a Kolozs megyei Gyalu várából figyelmeztette a szebenieket - s vélhetően másokat is-, hogy tudomása szerint a felkelők be akarnak tömi Erdélybe, ennek elhárítása végett engedelmeskedjenek a vajda hadba hívó parancsának, s maguk is a lehető legerősebben készüljenek fel, mert különben az ország végveszélybe kerül. A figyelmeztető szavakon túl a tettek mezejére lépett: a püspökséghez tartozó uradalmi népekből hadat szervezett, saját pénzét feláldozta a keresztesek elleni háborúra. Erre a célra külön megadóztatta jobbágyait, sőt egyháza kincseinek egy részét is elzálogosította (Barta-Fekete 1973. 186.). Július 12-én Muzsináról, a Nagyenyed közvetlen szomszédságában található hadi táborból Várday levelet írt gyulafehérvári kúriája udvarbírájához, Végedi Imréhez. Megparancsolta, hogy „Állíts föl amilyen sok embert csak tudsz Gyulafehérvár, Szentmihálykő és Gyalu birtokaim jobbágyaiból, azokkal és a sajátjaiddal (ti. katonáiddal) személyesen siess Drágffy János nagyságos úrhoz, s a többi mieinkkel együtt légy vele, s ameddig csak akarja, néki mindenben szolgálj és engedelmeskedj. ” (Barta-Fekete 1973. 189.) Valószínűleg az Enyeden veszteglő Várdayt a Kolozsvár mellett váratlanul megjelenő újabb felkelő sereg híre érte el, s ez késztette a levél megírására. Szapolyai nem Kolozsvár védelmére indult, hanem a régóta ostromlott Temesvár felmentésére. Taurinus szerint elsősorban Várday volt az, aki a vár minél hamarabbi felmentését sürgette, s ebben annyi igazság mindenképpen van, hogy a Gyulafehérvárott időző Szapolyai minden bizonnyal tárgyalt erről a püspökkel. A vajda július 15-én felsorakoztatta katonáit Temesvár alatt, ott, ahol Dózsa György katonái már egy hónapja ostromolták a várat. Maga a püspök - sokak véleményével ellentétben - nem vett részt a csatában, mert az ütközet napján még nem érhetett a helyszínre, hiszen - ahogyan fentebb írtam - július 12-én még Muzsinán volt seregével, s nem tudjuk, hogy Kolozsvár védelmére vagy Temesvár felmentésére szándékozott-e vonulni. Várday Ferencről csak öt nappal az ütközet után van hírünk. Július 20-án a Temesvártól távolabb fekvő Sződiben (Szépfalu) járt. Innen írta provizorának, Végedinek Gyulafehérvárra a következőket: „ ...kiváltottunk Tömöri Páltól és Józsa 237
