A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

Borbála koporsóját nem találtam sehol. Elég naiv voltam ott keresni Tolvay Borbála hamvait, megfeledkezvén arról, hogy őt a hóhér temette el a kisvárdai vár temető árkába sötét éjjel, csendben, harangszó s papi áldás nélkül.

15 Mivel gyertyánk elégett s a házsártos tulajdonosnő nyugtalankodott miért időzünk lent oly soká, fel kellett jönnünk a sírboltból bucsut intve a kápolna azon sarka felé, hol elrejtettük előzőleg a gyertya tartókat s a feszületet s szomorúan távoztunk. De mihelyt besötétedett, elindultunk a jogásszal megmenteni az enyészettől azt, ami még megmenthető. Megkerültük a temetőt s egy ismeretlen lakott ház gyepes udvarára lopóztunk be, melynek szobájában már égett a lámpa. Négy-kéz láb csúszva kúsztunk át az udvaron. Én fogaim között szorítva megbízható jó vellodog revolveremet... szerencsére kutyával nem találkoztunk. A jogász is gyorsan kúszott hófehér porcellán nadrágjában nagy lemondással nézvén annak térdére, mely bizony megzöldült a gyeppel való érintkezéstől. Elérvén a kápolnát, bár gyertya volt nálunk, nem gyújtottunk világot nehogy árulónk legyen a világosság s még fellármázzuk a falut. Lehet, hogy a fogunk is vacogott, de azért álltuk a sarat. A jogász hátára állván én másztam be először a magasan fekvő ablakon s a dróthálózat szük résén át beerőszakolván erős termetemet. Még elgondolni is borzasztó, hogy mi történt volna, ha megszólal valaki a sötétben: hát te Ipse mit keressz itt, mit zavarod siri álmunkat? Pláne ha még meg is fogja kaputrékomat. A jogászt én húztam föl az ablakon s az ő szilfid termete könnyen átfért az én általam készített résen. Egy-kettőre megleltük az eldugott holmikat, megtömvén zsebeinket s uccu rajta vesd el magad, rohantunk az ablakhoz. Most már szinte jól esett, hogy megint én vezettem s én mehettem előre, a jogász hátára állván, így érvén el az ablakot. Hogy mi hamar kint lehettem az ablakon, bizonysága, hogy ma sem emlékszem, vajon a lábam, vagy a fejem érte el elébb a földet... A jogászt sem kellett már felhúznom az ablakra, jött az már magától is. Csak azt nem tudom biztosan, vájjon nem szakadt-e ki a nagy sietségben a dróthálótól a megzöldült porcellán nadrág. Azt hiszem, hogy nem is tettük volna meg ezt az utat még egyszer, nem fa, de XVI.-ik századbeli trébelt ezüst oltári gyertyatartókért sem. Látni fogjuk, a hidegvér olykor nem volt elegendő ahhoz, hogy megszerezze a hőn óhajtott leleteket. Ilyenkor cseltől és némi furfangtól sem riadt vissza, haragudni valahogy mégsem lehet rá, mint ahogy valószínűleg nem tette ezt a Gyűjteményem Trójai agyagedényei-ben (SAÁRY 1920/21.) szereplő voloskai régiségkereskedő sem. Az 19II. év telén - két ízben - hosszab időt töltöttem nagy beteg fiammal Abbáziában. Gyógyszerekért magam mentem el a Voloskában lévő gyógyszertárba naponként többször is. Volt a gyógyszertártól jobbra közvetlenül és balra kissé távolabb egy-egy régiségkereskedés. Ez utóbbinak egy gyenge, sovány és veszekedő természetű öreg ember volt a tulajdonosa s már a cinterem felé állt a rúdja s volt egy szelíd természetű, jólelkű felesége, de már róla is elmondhatták, hogy cinterem virág veri a fejét. Mindennap megfordultam az üzletjükben, kivált midőn egy nap 16 drb ősrégi keramikai kincsre bukkantam. E 16 drb agyag vázát nem akarta semmi áron eladni, sem egyenként, sem együttesen. Kijelentette előttem, hogy ő már három izben volt a nápolyi nemzeti múzeumban s ő csak oda szállít, mert ott jól megfizetik. E régiségkereskedő különben otthonos volt az európai muzeumokban is. A sok kérés s könyörgésnek az lett a vége, hogy eldugta előlem az ő általa „grádói leletnek" nevezett kincset. De én csakhamar felfedeztem a boltban az eldugott tárgyakat, melyek más régiségek mellé egyenként lettek eldugva. Erre egy merészet gondoltam. Tudakozódtam másoktól mikor jár el hazulról az öreg. S olyankor állítottam be ezentúl, amikor az asszony ^ A Kisvárdán székelő vármegyei alispánok közül a feljegyzések szerint az utolsó nádfői Krucsay Márton volt, akinek alispánságához fűződik a testvére, nádfői Krucsay János feleségének, ifjabb Tolvay Borbálának asszonyi hűtlensége miatt a kisvárdai vár udvarán végrehajtott pallos általi halálos ítélete (BOROVSZKY 1900. 231.).