A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Ratkó Lujza: A nyírbátori cigányság viselete a XX. század első évtizedeiben

A kisebbik fiún (9. kép) régies szabású, gombolás nélküli (nyaknál kötődő) vászoning és bőgatya van, míg a nagyobbik gyereken (20. kép) a vászon bőgatyába húzva egy igen rongyos, felnőtt méretű fehér gyolcsinget, fölötte pedig egy ugyancsak teljesen elrongyolódott rövid, talán bundabéléses kabátfélét láthatunk. Noha a XX. század első évtizedeiben a nyírségi parasztság viseletében még nagy szerepe volt a vászonruháknak, a fotók tanúsága szerint a mezővárosi múltú, s igen hamar polgárosodott Nyírbátorban már senki sem viselt vászonöltözéket ebben az időszakban. A cigányok között is szemmel láthatóan csupán a legszegényebb réteg öltözködésében kapott helyet a vászon. A kislányok viseletében az ékszerek jóval kisebb számban fordulnak elő, mint a felnőtt cigány nőknél. Ez az arány természetes módon a magyarok esetében is így van, hiszen általános jelenség volt, hogy a gyerekek öltöztetésére nem fordítottak annyi gondot, mint a fiatalokéra vagy a felnőttekére. A cigánygyerekek közül elsősorban a jobban öltözött kislányokon találunk valamilyen ékszert, mindenekelőtt fülbevalót. Az öt fülbevalón kívül csak három gyöngysort és egyetlen gyűrűt találunk még a gyerekeken, és talán egy melltüt láthatunk a 17. képen a kislány blúzán. Külön érdemes szólnunk a 16. képen előforduló „karperecről"; a pólyába tekert kisfiú jobb karját a csuklója fölött egy gyöngyökből fűzött lánc övezi, melynek rövid csüngőjén fémpénz lóg. Ennek az „ékszernek" feltételezhetően nem díszítő, hanem bajelhárító szerepe lehetett (vö. BENCSIK 1983. 236., BALOGHNÉ 1983. 29., ROSTÁS-FARKAS-KARSAI 1992. 36.!). Összegzés A fényképek elemzésének legfontosabb tanulsága, hogy a XX. század első évtizedeiben a nyírbátori cigányság nem rendelkezett önálló viselettel, hanem a helyi lakosokkal megegyező öltözéket hordott. Ebből egyúttal letelepedett, nem vándorló életmódjukra is következtethetünk. Mindemellett határozottan kirajzolódik néhány olyan, a helyi paraszti vagy polgári viselettől eltérő sajátos vonásuk, amely cigányosnak nevezhető. Ezek egyfelől olyan viseletelemekben mutatkoznak meg, amelyek a magyaroknál hiányoznak vagy csak ritkán fordulnak elő. Ilyen mindenekelőtt a rojtos vállkendők megléte, a szoknya aljának cakkos mintája (amely a XX. század későbbi évtizedeiben a nők kötényének kicakkozott aljában élt tovább), az ékszerek viszonylag nagy száma és a mezítlábasság gyakorisága. Másfelől viszont, ami mindenekelőtt cigányos vonásnak tűnik - függetlenül attól, hogy van-e vagy nincs valamilyen cigányos viseletdarab az illetőn -, az egy általánosnak mondható mentalitás, amely a magyarokéhoz képest rendezetlenebb, hanyagabb öltözködési módban nyilvánul meg. Amíg ugyanis a magyar képek túlnyomó többségén igényesen felöltött ruházatot és rendezett hajviseletet láthatunk, addig a cigányok - ha szabad azt mondani - lezserebb megjelenésükkel tűnnek ki. Ennek nyomai csak a két kifejezetten módos polgári család ruházatában nincsenek meg, egyébként a lazán felvett fej- vagy vállkendőkben, fésületlen, olykor kócos hajviseletekben, hanyagul begombolt felsőruhákban, időnként a ruházat egészének igénytelenségében, sőt egyfajta oldottabb, a magyarokénál kevésbé merev viselkedésben is gyakran tetten érhető. Úgy tűnik tehát, hogy a magyaroktól átvett viselettel együtt a cigányság nem feltétlenül tette magáévá a számára idegen, túl szigorú vagy kényelmetlen öltözködési regulákat, esztétikai elvárásokat, s öltözékét sajátos ízlésével színezte át. Ezekben a cigányos vonásokban azonban legfeljebb csak a csírái vannak meg azoknak a nagyon karakteres ismertetőjegyeknek (pl. tarka, rikító színű, nagymintás viselet), amelyeket a XX. század második felében jellegzetesen cigányosként ismert mindenki. Társadalmi helyzetükről a foglalkozásukra utaló néhány eszközön - hangszeren és ostoron kívül elsősorban a ruházat minősége: módosabb vagy szegényes volta, felöltésének igényessége vagy igénytelensége közvetít információkat. Ezek alapján széles skála rajzolódik ki az elegáns városi öltözéktől a szép paraszti viseleten és a konszolidált polgári divaton át az extrém, egyedi ruházatig,