A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Ratkó Lujza: A nyírbátori cigányság viselete a XX. század első évtizedeiben

díszítő, hanem melegítő funkcióban), míg a 16. képen kislányról lévén szó elképzelhető, hogy színes, esetleg a kötőjével megegyező vagy harmonizáló színű (a fotóról úgy tűnik, hogy a kendő és a kötő fényes felületű anyaga azonos). A többi négy kendő tarka, nagyvirágos: az 5., 9. és 21. képeken jól látható a vállkendők színessége, míg a 17. képen csupán a kabát alól kilógó rojtok eltérő színeiből következtethetünk erre. A nagykendők viselési módjával kapcsolatban is több észrevétel tehető. Egyrészt úgy tűnik, hogy elsősorban melegítő és nem díszítő funkcióban használják - erre egyfelől a fotókon látható, hűvös időre utaló jelekből (például a csupasz szőlővesszőkből vagy a férfiak nagykabátjából) lehet következtetni, másfelől abból, hogy a vállkendőt úgy kötötték fel, hogy viselőjének a felkarját vagy teljes karját takarja. Másrészt feltűnő e kendők sajátos felkötési módja: ugyanis míg a magyar népviseletben általában a vállon szépen ráncokba szedve, elöl szimmetrikusan keresztezve úgy kötötték meg, hogy hátul szorosan a derékra simuljon és a rojtok is jól érvényesüljenek, addig ezeken a fotókon azt tapasztaljuk, hogy mindenféle rendezettség nélkül, lazán, sőt olykor kifejezetten rendetlenül vannak felkötve. Fejviselet Ami a haj- és kendőviselet tekintetében mindenekelőtt feltűnik a képek összevetésekor, az a kendő jóval gyakoribb használata a cigány nők körében. A magyar viseletanyagban a fejkendő előfordulása aránylagosan sokkal ritkább: elsősorban a parasztos öltözékű, főként idősebb asszonyokon látható, míg a polgári ruházatú nőkön csak elvétve találunk kendőt, az egy-két városias kalapot leszámítva többségük hajadonfőtt van. Ehhez képest a felnőtt cigány nők csaknem kétharmada kendőt visel (harminckettőből tizenkilenc), s csak egyharmaduk van fedetlen fővel. A kendők mind anyagukat, mind mintájukat tekintve meglehetősen sokfélék: a legközönségesebb anyagú egyszínű kendőtől a - feltehetően - drága virágmintás selyem- és brokátkendőig elég széles a skála. Körülbelül kétharmaduk egyszínű: legtöbbjük sötét árnyalatú a fekete-fehér fotókon, kettő pedig nagy valószínűséggel fehér vászonból készült (13. és 18. kép). A 13. képen látható kendő szélét madeira-csík díszíti. A többi kendő világos vagy színes alapon virágmintás. Az összes fejkendőből kettő rojtozott szélű, ezeknek a mérete is nagyobb, mint a többié (12. és 20. kép). Ilyen a magyar anyagban egyáltalán nem fordul elő, mint ahogy mintás kendő sem. Érdekes különbségek figyelhetők meg a kendőviselési módok között is. A magyar asszonyok kétoldalt a fül vonalában egy-egy ferde hajtással fogják a fejre a kendőt, s az álluk alatt egy, ritkábban két bogra kötik. Ilyen módon a fejre simuló kendő szabályos keretet ad az arcnak. A cigány nőknél ugyancsak megvan ez a kötési mód (pl. 14. és 17. kép), de sokkal jellemzőbb, hogy kevésbé szabályosan kötik fel a kendőt, s ez gyakran rendezetlen, sőt olykor kifejezetten rendetlen hatást kelt. Ez adódhat egyrészt abból, hogy általában sokkal lazábban kötik meg a kendőt (pl. 6. és 18. kép), vagy hogy nem igazítják el az álluk alatt a két csücskét (21. kép), de abból is, hogy nem simítják hajtásokkal a fejükre, s így az esetlegesen ráncot vetve csak lazán követi a fej ívét (20. kép). Csak a cigányoknál figyelhető meg hátra kötve viselt kendő (a 16. képen a két szélső asszonyon), ami ugyan a magyaroknál is szokás volt, de elsősorban otthoni vagy mezei munkákhoz; utcára vagy ünnepi viselethez mindig előre kötötték, s ez lehet az oka annak, hogy a fotókon náluk egy ilyennel sem találkozunk. A 12. képnek a cigány témájúakhoz való sorolásában az egyik fontos tényező éppen a vállkendő megléte volt. A többi tényezőről a későbbiekben lesz még szó.