A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

fogadta... Nem is jött az többé vissza, aki egyszer ott volt... Volt is béke és nyugalom egy ideig a kertemben. Egy napon azonban házi személyzetem kijelentette, hogy fél a koponyáktól, nem megy gyomlálni a kertbe mindaddig, míg onnan el nem vitetem a csontokat. Hiába hivatkoztam én a történelemre, mely bizonyítja, hogy azok őseink megszentelt csontjai, akik most védőkkül léptek fel; nem használt semmit, nem hitték el, mert a nép hite szerint aki valamit a temetőből elvisz, megadózik érette s legyen az virág, fa vagy csont, már a halott - kié az elvitt tárgy - éjfélkor eljön érette s megtépi az arcát. így választanom kellett, vagy én gyomlálom egyedül az elég nagy kertemet, vagy elvitetem az előttem oly becses ősi ereklyéket. Végül is csak ez utóbbit választottam. 1914-ben fájdalmas szívvel raktam fel talyigámra a koponya gyűjteményt és Petrikovics László gimnáziumi tanulóval küldettem ki a déli temetőbe. Azóta a gimnáziumi tanulóból orvostan hallgatóvá felcseperedett P. L. régész barátom fájlalja ezt, sőt kutat is a csontok után; mily jó volna most azokról tanulni a csonttant. Azóta bűnhődtem én is. Nem védtek az ősi ereklyék s 1919-ben egy éjjelen egy betörő bemászott a szokott csapáson a kertbe, majd feltörte a kamrámat s elrabolta 40,000 koronát érő fehérneműimet, lisztemet, zsíromat, tyúkjaimat s a csapáson adogatta ki a kint váró szoknyás társának... Most, hogy finomodtak az erkölcsök... farkas tőrrel s vashurokkal védekezem s a delikvens hol egy láb ujjának hátrahagyásával, hol csonttöréssel menekül, hol fügve marad a hurkon, mint az érett alma a faágon... " Arra is akadt példa, hogy Saáry nem egy megtörtént eseményt mesélt el, hanem a gyűjteményében lévő tárgyakhoz talált ki egy olyan elbeszélést, amely akár valóság is lehetett. ,^iz összegyűjtött régi tárgyaknak, érméknek, eszközöknek csillogó fegyvereknek szinte delejező vonzásában élt évtizedeken át Saáry Sándor doktor. A trójai agyagedények, bronzkardok, keleti fegyverek az ő számára mély inspiráció csodálatos forrásaivá lettek és szent percek ihletében hangulatos, romantikus elbeszéléseket szőtt róluk. " (NEKROLÓG 1926.) így eshetett ez az Elkésett utasok című munkájában is. Mottó: „ Hocci " Balog pé 'zödet, Mer ' elvösszük éltödet " „Nincs én néköm ögyebem: Csak szalonnám, kenyerem. Borom is van igyátok Eletömet haggyátok. Az 1700-as évek utolsó évtizedeiben sok volt a csavargó betyár az erdőkben. A bakti erdő csak ugy hemzsegett tőlük, a nyíregyházi nagyerdőben is akadt belölök, kik az utasokra lestek. Balognak hívták abban az időben a szegény osztályt, az alattvaló osztályt, mert azt ütni lehetett. Az 1700-as évek utolsó évtizedeinek egyik derűs őszi hajnalán a Kalló S...-Í grófi kastély egyik szárnyában még alszik a fiatal cserneki és tarkői D... grófnő. Mosolyra nyíló eper ajkai elárulják, hogy jót és kellemeset álmodik. A kastély másik szárnyában a konyhákban s az istálló előtti nagy udvaron már is nagy sürgés-forgás észlelhető. Itt koppasztják a sok szárnyast, a szakácsok már sütnek-főznek és készítik a méltóságos grófnő kedvenc ételeit, tortáit; ott pedig már a kocsiteremből gördítik ki az uj üveges erős szíjakon ringó nagy utazó kocsit a kocsisok, a lovászmester bent a szerszám teremben osztja parancsait a lovászok között, hogy melyik lóra milyen sallangos ezüst veretű szerszám kerül. A hosszú istállóban a pompás lovak vihogva nyerítenek, mintha tudnák, hogy reggel a tiszamenti kastélyba utazik vissza az őket dédelgető fiatal grófnő Kalló S...-ből, hol