A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Kiss Lajos: A Rétköz népi építkezése

és lekötik vesszővel. A gerincen a nádat letörik egyik oldalról a másikra, amikor egyik csomó a másikat hátalja, befogja. Következik a beszövés vagy szeges. Erre a célra válogatott, megfelelő hoszszú nádat használnak. A nádat előbb a földön meglocsolják 10-15 percig, hogy ne törjön, lehessen hajlítani. A nádkötő ember a gerincen egyik marék nádat ugy veszi át a másik oldalra, hogy vele a másik maréknyit lefoglalja, amikor a nád virágos vége marad alul. A szegest lekorcolják. A szegő nád végét mintegy 10 cm távolságra léccel lefogatják. Szokták a szegest szőlővenyigével védeni. Összekötik a venyigét egyik végén, kétfelé nyitják és ráteszik a szegesre. Kampós fákkal lefogatják, sima végét leszegezik a léchez. A tető végére a nádvirágjából bokrétát tesznek, vagy pedig díszesen kifaragott s a kopjafához hasonló gombos, buzogányos királyfát. A legrégibb tetőalak a leeresztett vagy farozatos tető volt, később a csonkaszarufás, vagy svábos végű terjedt el, amelyet Márton András dombrádi lakos szerint a rakamazi sváboktól vettek át; vágott végűnek is mondják. Ma ez van legtöbb. Azért kedvelik, mert a vihar nem rongálja úgy a tetőt, mint a másféle formájút. Az alföldi nyeregtetőt itt fennálló végűnek és pajta tetőnek hívják, amit újabb keletünek tartanak. Dombrádon, Litkén és Tuzséron sással fedték a tetőt. Gyékényből a szegény zsellér készített. A 60-as évek után, mikor a rétek kiszáradtak zsupptetőket készítettek, de kevés volt. Zsindellyel à földesúr háza volt fedve, meg a parókia és a templom. Litkén mindig volt zsindely fedelű ház, hova a Felvidékről hozták a zsindelyt, másutt a jobb módúak kezdték használni fedésre. Általában a 70-es, 80-as évektől terjedt el. A cseréptető 1889-ben kezdődött. Bérceién a nádtetőt a cserép váltotta fel. Bádogtető kevés volt, 1885-től fedték vele egy-két jó módú ember házát. A nádházat náddal vagy éger és más gallyfával padlásolták le, mely hajlik, mint a venyige. Megtapasztották felül. Borbély József rádi lakos állítása szerint csak felül, a padláson tapasztották meg, alul a szobában látszott a nád. A deszka padlása régen csakis a módosabb ember házának volt, az 50-es évektől aztán általánosabb lett. Radon Horváth János nádháza is deszkával padlásolt. A padlás deszkát Bérceiről hozták Rádra, a demecseriek Órladányból hozták. Ahol erdő volt, helyből látták el magukat tölgy, éger, szil ficfa deszkával. A csonkaszarufás és a fennállóvégü háznak oromfala vagy tűzfala van mind a két végén, a csonkaszarufásnak legtöbbször csak az utca felől. Készítik nádból megkorcolva, sövényből fonva és deszkából. A két előbbit szokták tapasztani is kívülről, az utóbbit soha. Egy vagy két szelelőlyukat szoktak rajta hagyni, hol a macska ki és bejár. Az utca felöli oromfalon ajtó is szokott lenni, mert itt járnak fel a padlásra létrán. A sövény vagy paticsfalu házat is ágasok tartják. Veres fűzzel, rakottyával, égerfával befonják, és apró szalmával kevert sárral verik be. A ház négy sarkára, a pitvar és kamrát elválasztó közfalaknak megfelelő helyre egy-egy tölgyfaágast ásnak le 1 m mélyen, ezek tartják a sárgerendát. Ezen kívül négy hasított karót szegeznek a sárgerendához, vízszintesen pedig 3 közfát. Simára kell fonni, hogy egyenes legyen a fal. A fonást nem mindenki értette. Emlékezés szerint Megyeren 2 paticsfonó ember volt. Kék község 1817/8. évi számadási könyvében korcvessző szedők, az 1832.-Í elszámolásban pacsitvágók és tapasztok szerepelnek. Egyik tétel így szól: pacsitot veszem a házhoz. A ház fonott sövényét apró szalmával kevert sárral beverték, ha megszáradt, megismételték. Vastag mázlást adtak neki pelyvás sárral. Majd vízzel becsapkodják és simító deszkával lesimítják. 1 '/2 sukk vastag volt a paticsfal. Tuzséron, Komoron, Beszterecen, Berencsen, Bérceién a legtöbb ház pacsitból készült, de sok volt belőle Paszab, Ajak, Kék, Dombrád, Pátroha községekben is. A kéki ref. egyház anyakönyvébe ezt írták 1804-ben: „A Pestisbe ano 1739, 1740ben elpusztulván az Kisded Eklésiánk ahogy volt és amilyen volt is. Kezdették azután való időkbe ülegetni annyira, hogy egy kis Tapasz oratoriumocskát állítottak az öszvejött egynehány emberek." Érthető, hogy a pacsit annyira általános volt, mert árvíz esetén nem dűlt össze a ház, csak a sárt vitte le a víz, az ágas