A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Egy különös becsű tárgy. Menyasszonyi láda 1776-ból

Asztalos készítette kelengyés ládák A ládák a magyar népi bútorok legelső darabjai közé tartoznak. Az asztalos módszerekkel szerkesztett ruhás ládák megjelenése hazánkban már a XIII. századtól kimutatható (CSILLÉRY 1991. 500.). Magyarországon a láda általános használata a XVI. századtól terjedt el. Elsősorban faragással, festéssel vagy intarziával gazdagon díszített kelengyebútor volt. Elsőként a nemesi és városi polgárság körében jelentek meg, de a XVI-XVII. század folyamán eljutottak a módos parasztsághoz is. Az asztalos láda kelengyés ládaként való elterjedésének üteme megyénk területén különböző volt. A hagyatékokban az asztalos készítette ládák megtalálhatók a XIX. század elején a paraszti otthonokban. A lányok és asszonyok életében rendkívüli jelentősége volt a hozományos, kelengyés ládának. Amikor egy lány eladósorba került, apja megcsináltatta a menyasszonyi, asszonyi ládáját, mely ettől kezdve élete végéig elkísérte. A lány pedig anyja segítségével vagy kalákában elkezdte szőni, varrni kelengyéjét és a kész darabokat ládájába rakosgatta (KOCSI-CSOMOR 1982. 82.). Ettől kezdve a láda az ő személyes tulajdona volt, melybe talán még édesanyja sem nyúlt bele az ő tudta nélkül. Amikor aztán a lány férjhez ment, ez a láda volt személyiségének jelképe és védelmezője. Ez igen nagy erőt adott az apja nemzetségéből kiszakadt és a férje nemzetségébe be nem illeszkedett menyecskének. Az új körülmények közt ez volt egyéni jogainak záloga. A festett láda mindenekelőtt kelengyeláda volt, a szoba, tisztaszoba díszbútora. Helye a két ablak között vagy az ágy végében, lehetőleg kiemelt helyen volt. A menyasszonyi ládában a leány hozományának szánt textileket, ruhaneműt tárolták.

7 A szoba egyik reprezentatív darabjaként szolgált, amely kivitelezésében, díszítettségében, a díszítményekben megjelenő jelképi tartalomban művészi jelentést, esztétikai értéket hordozott. A díszítés nemcsak a tárgy szépségét volt hivatott emelni, hanem hatékonyságát is. Kelengyeládaként az emberi élet fő eseményéhez, a házasságkötéshez, az önálló élet megkezdéséhez kapcsolódott. Jósoltak és varázsoltak a láda segítségével a gyermekáldást illetően. Az esküvőről hazaérve ráültették az új asszonyt, s ha megcsikordult a láda, számíthattak a gyermekre. Ha viszont nem akart azonnal gyermeket szülni az új asszony, titokban ült rá a láda szélére, miután felnyitotta a fedelét (KOCSI-CSOMOR 1982. 82.). A kelengyeláda elején vagy a teteje belsejében gyakran feltüntették a házasságkötés időpontját, némelyiken a tulajdonos nevét is. Mindezeknek a ládáknak közös felépítésük mellett jellemzője a többnyire bal oldalon elhelyezett kis fedeles rekesz, a ládafia, amely alatt nem ritka a titkos rekesz sem. A ládafiában tartották az iratokat és az értékeket (BODNÁR 2007. 191.). A nagycsaládi keretben élő asszony számára a kulccsal zárható kelengyés ládának fontos szerepe volt a házasságkötés után is, hiszen személyes holmiján túl pénzét is ebben tartotta. A kelengyés láda fontos szerepére utal az a tény is, amelyet más paraszti rétegeknél figyelhetünk meg.

8 Itt a láda belső fedelére írták fel a gyermek születésének, a házasságkötésnek és a legközelebbi rokonok halálának idejét, úgy, mint mások a családi bibliába (NAGY VARGA 1993. 223.). Elmondhatjuk, hogy a láda az asszonyok intim szférájához tartozott, titkaiknak, emlékeiknek is őrzője volt. Az asszony halála után a ládabeli ruhákkal együtt öröklődött a láda. Arra is akad 7 Büdszentmihályon jómódú gazdáknál ládabeli vászonneműk voltak: 8-10 lepedő, 12 szakajtóruha, 2 sütőabrosz, 2 asztalabrosz, 10-12 törülköző, 2 párnatakaró, ingek, szoknyák (OPRE-GOMBÁS 2000. 119-120.). Ez viszont magába foglalta mindazokat a szőtt, varrott, hímzett tárgyakat, melyek a család életének három fő csomópontjánál - a születésnél, a házasságnál és a halálnál - szükségesek voltak. 8 A ládának régen a mérete is más volt. Az a láda, melyben Alsócsemátonban az asszonyt a gyermekével eltemették, olyan hosszú volt, hogy az asszonyt kinyújtott testhelyzetben helyezték bele. Más adataink is vannak arra, hogy a láda adott esetben szó szerint a sírig kísérte asszonyát. Az 1718—19-es éhínség és pestisjárvány halottait is ládájukban temették el, mert nem volt idő arra, hogy koporsókat csináltassanak (KOCSI-CSOMOR 1982. 83.).