A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Fábián László: Az első szatmári honfoglalás kori sír előkerülése

\ 3. kép A régi református temető helye Csengerben Fig. 3 The place of the old Calvinist cemetery in Csenger már nem akart menni (hála Istennek!), s a leleteket letette a szomszédos beton sírkő fedlapjára. Másnap a ravatalozóban tartott gyászszertartás alatt odasomfordálva hozzám szólt, hogy „huszársírt" talált, kengyellel és katonagombokkal. Gyanús lett a dolog, hiszen huszárokat így nem igen temettek. Miután a család megbízásából fényképeztem, a dolgok ilyetén alakulásából lehetőségem nyílott előresietni. Közbevetve: a fotózás mindenkor nagyon hasznos dolog volt számomra, bárhonnan, bármikor el lehetett tűnni kihasználva a mozgási lehetőséget. Ez esetben is a gyászmenetet megelőzve már a régi temetőben voltam, s a jelzett sírkövön meg is találtam a leleteket. A kengyel körte formáját látva, nem is beszélve a veretek mintájáról, már tudtam, hogy huszárról szó sem lehet, és igencsak felhorgadt a gyanú bennem, hogy ez csak a honfoglalóktól származhat. Ezek után igen nehéz volt nagynéném halála miatt bánatosnak mutatkoznom. Mindenesetre a sír szélén állva nagy figyelemmel figyeltem Lajos barátomat, aki a behantolást végezte. Jelentőségteljes pillantásokat váltottunk, melynek eredményeképp egy merész ívű lapátkidobással egy furcsa formájú földdarabot lökött elém, melyről diszkrét kapargatás után kiderült, hogy ez egy oldalpálcás csikózabla (II. tábla), melyre négy-öt veret volt ráragadva, így már egyértelművé vált a dolog - itt honfoglaló lovas sír van. ... Innen kezd szép lenni a történet. A leleteket aztán restauráltatta a csengeri Helytörténeti Múzeum, és kikerültek az állandó kiállításra. Mint azt cikkem elején jeleztem, nem vagyok régész, s így szakmailag nem „nyúltam" hozzá, csak a helyi újságban közöltem róla cikket (FÁBIÁN 1995.), valamint régész ismerőseimnek szóltam, de ettől nagyobb nyilvánosságot nem kapott a dolog. Mégsem hagyott nyugton a gondolat, hogy valószínűtlen, hogy csak két kengyelt, zablát hantoltak volna el, s hozzá senkit. Ott kell lennie annak a honfoglalónak is! Fehér asztalnál persze már tarsolylemezről, szablyáról s sok szép leletről vizionáltunk - de ha álmodik az ember, akkor nagyot és szépet érdemes álmodni. Hogy ezek az álmok valósággá váljanak, lépni kellett. Majd csak több évvel később, 1996 őszére jöttek össze a dolgok. A helyi református lelkésszel megnyugtatóan megbeszéltük, a hozzátartozókat is értesítve, hogy egy hitelesítő ásást fogunk ott végezni. Ez a többes szám Varga Bélát, a vajai múzeum igazgatóját jelentette. Október 6-án kezdett neki ásni Lajos a sír nyugati oldalán. Meglehetősen furcsa egy ásatás folyt, hiszen a meglévő sírok közötti csak alig 60-80 cm széles szabad területen kutathattunk (4. kép). Kb. 1,5 méter mélyen meg is találtuk az igen rossz állapotban lévő koponyát, s honfoglaló