A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Az ún. „meót" típusú kardok/tőrök a Kárpát-medencében

a vállnál fekszenek a szóban forgó kardok/török heggyel a fej felé, ez a fegyverfajta nem is kardként, hanem lándzsaként szolgált, és a bevágások a nyélre erősítést szolgálták (SZHATUM 2004.

8

). A Kárpát-medencében és az azzal közvetlenül szomszédos területeken előforduló „meót" típusú kardokat a IV. sz. végére - V. századra keltezik. Kivétel nélkül egy-egy markolat alatti bevágással rendelkeznek és rövidek (Románia - HARHOIU 1988., Moldova, Nyugat-Ukrajna - MAGOMEDOV-LEVADA 1996.), míg a keleti elterjedési területen előfordulnak kettős bevágásúak is (HAZANOV 1971. 17.). Figyelembe véve az alán expanzió útvonalát, várható volt a kard/tőr típus nyugatabbi előkerülése is. HAZANOV (1971. 17., 9. jegyzet) említ egy nyugati példányt: a hammelburgi (Németország, Majna-vidék) temető 1895. sírjából, amelyet publikálója 500 körűire keltezett (KOCH 1967. 55. Taf. 25: 14.). R. Koch a leírásban nem említ markolat alatti bevágásokat, a táblarajzról pedig nehéz megítélni, hogy a szóban forgó példány a tárgyalt típushoz tartozik-e. A markolat alatt nem látszik bevágás, csak egy kisebb rozsda(?)kinövés, amely esetleg utalhat a bevágás nyomaira. A „meót" típus ellen szól, hogy a hammelburgi példány atipikusán hosszú (85 cm), és keresztvassal látták el, ami ugyancsak nem jellemző. A „meót" típus legújabb publikációja radikálisan kitolta e fegyverfajta elterjedésének nyugati határát. Az 1970-es években a Lot folyó medréből került elő két klasszikus „meót" típusú tőr/kard Sainte-Livrade-sur-Lot környékén (Aquitania, DNy-Franciaország, Lot-et-Garonne megye). A közlések szerzői óvatosan felvetették, hogy a tőrök azokhoz az alánokhoz köthetők, akik kétéves galliai jelenlét után 409-ben Aquitanián keresztül távoztak Hispániába, egy részük pedig esetleg Bazas városának környékén telepedett le. A lelőhely Exicum (Eysses) gallo-római település közelében fekszik, fontos stratégiai utak kereszteződésében (GARNIER-LEBEDYNSKY-DAYNÉS 2006/07., LEBEDYNSKY-GARNIER-DAYNÈS 2007.). A franciaországi alán kardok publikálói azt a logikus kérdést fogalmazták meg, hogy vajon a folyón történő átkelés idején véletlenül vagy áldozathozatalként kerültek a vízbe a fegyverek? Ugyanez a kérdés merül fel a Dunában talált darabbal kapcsolatban. Feltűnő, hogy a „meót" típusú kardok - igaz, hogy nem a „klasszikus" elterjedési régiójukban, hanem a Csernyahov kultúra területén és a Kárpát-medencében - több esetben nem sírban kerültek elő, hanem telepről vagy szórványként (ugyancsak telepkörnyezetből) (lásd a táblázatot!). A „meót" kardok/tőrök jövőbeni előkerülési körülményei erősíthetik vagy cáfolhatják meg azt a munkahipotézist, hogy a Hérodotosztól jól ismert (IV.62.), az iráni népeknél gyakorolt kard kultusz egyik megnyilvánulását láthatjuk-e a folyóban,

9 áldozati gödörben és egyéb - egyelőre tisztázatlan - körülmények között talált „meót" típusú fegyverekben. ° Non vidi. Az adatot SZIMONYENKO 2007. 246-247. alapján idézzük. Az utóbbi szerzőnek itt köszönjük meg, hogy sajtó alatt lévő munkáját kéziratban használhattuk. 9 Távol a sztyeppéi iráni-germán világtól, szláv területen került elő egy a Tula megyei Jefremov város múzeumában őrzött „meót" kard (SOUPAULT 1996. 66), amely lelőhelyének nevéből - Kraszivaja Mecsa - ítélve ugyancsak folyóból származik.