A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Ioan Bejinariu - Székely Zsolt - Dan V. Sana: Régészeti ásatások a Nyíregyházát keletről elkerülő úton (26. és 33. lelőhely) Előzetes jelentés

Érdekesnek találjuk a 113. gödör anyagában egy textilmintás cserép társulását - habár másodlagos helyen - egy seprűs díszítésű töredékkel. Tudomásunk szerint textilmintás cserép az eddig ismert kevés Szaniszló típusú településen ezidáig nem fordult elő (ROMAN-NÉMETI 1990. 39^10., ROMAN-NÉMETI 1990A., NÉMETI-ROMAN 1994/95. 28.). Úgy tűnik, hogy Északnyugat-Románia és Északkelet-Magyarország területén a textildíszes kerámia használati idejét legkevesebb két kronológiai szintre bonthatjuk. Az egyik a Szaniszló csoport előtti, illetve azzal egykorú, a másik pedig akkor jelent meg, amikor ennek a csoportnak a fejlődése már befejeződött (ROMAN-NÉMETI 1990. 37.). 2. A késő bronzkori leletek 2a. Régészeti objektumok A 26. lelőhely (2. kép) feltárása közben a homokdomb alsó részén, a jelenlegi csatorna közelében egy árok került elö (200. objektum). Ezt az objektumot 120-125 m hosszan lehetett követni. A jelentkezési szinten az árok szélessége 2,5-5,5 m közt váltakozott, maximális mélysége pedig 2 m volt. A kutatott felület északkeleti részén az árok megszűnt. Ezen a végén egy kb. 1,5 m átmérőjű gödör került elő. Feltételezhető, hogy itt volt az árok által bekerített terület bejárata. Egyértelműen azonban ez nem állítható, mivel a további terület a tervezett út nyomvonalán kívülre esett, s így feltárására nem kerülhetett sor. Az árok metszete teknőszerü, alja íves. Egyes helyeken az árok fenekén, a betöltésben nagyméretű paticsdarabok és égésmaradványok jelentkeztek, amelyek egy leégett és az árokba dőlt palánk maradványai lehettek. Palánk nélkül ugyanis az árok védő szerepe sokkal kisebb lett volna. Nem zárhatjuk ki viszont azt a lehetőséget sem, hogy ez az árok nem védmű volt, hanem a mocsár lecsapolására építették a késő bronzkor idején. Az árok alján kizárólag késő bronzkori cserepek kerültek elő. Ez a tény összevetve azzal, hogy az árkot több császárkori gödör vágta, arra enged következtetni, hogy a 200. objektum a késő bronzkorra keltezhető. Az általunk kutatott felületen mind az árokban, mind azon kívül több késő bronzkori együttes került elő. Nehéz eldöntenünk, hogy ezek az árokkal egyszerre voltak-e használatban, vagy pedig a gödrök későbbiek, és akkor ásták őket, amikor az árok már használaton kívül volt. A Nyírség késő bronzkora kevéssé ismert. Az ún. Berkesz kultúrának vagy a Gáva kultúrának tulajdonított települések nagy része vagy felszíni kutatásokból (KEMENCZEI 1984. 123., 152-168.), vagy olyan kis felületű ásatásokból ismert, mint például a nagykállói telep (KEMENCZEI 1982. 73-78.). Az elmúlt évek leletmentő ásatásai során lehetőség nyílt a késő bronzkori települések nagy felületen történő kutatására. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a Nyírség a középső bronzkorhoz képest a késő bronzkor folyamán sűrűn benépesült (KEMENCZEI 1982. 92.). Ezeknek az ásatásoknak az eredményei ma még nagyrészt publikálatlanok. Ebből következően a késő bronzkori emberi közösségekkel kapcsolatos ismereteink korlátozottak. Jóformán semmit sem tudunk arról, hogy a Felső-Tisza vidékén egyáltalán léteztek-e erődített települések. Észak-Magyarország magasabban fekvő részén ismerünk néhány késő bronzkori erődítményt (KEMENCZEI 1984. 14., 63.), ugyanakkor Kárpátalján, valamint Erdélyben a Gáva kultúra időszakában ezek száma jóval magasabb. Újabban közöltek egy-két adatot észak- és kelet-magyarországi (Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Csongrád és Békés megye) árokkal megerősített településekről (HELLEBRANDT 2003. 217-237., HELLEBRANDT 2004. 171-186.). Összehasonlítva a régebbi kutatások eredményeit az újabbakkal, Hellebrandt Magdolna arra a következtetésre jutott, hogy ezek az erődített települések a késő bronzkorból, esetleg a kora vaskorból származnak.