A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Makkay János: Antik források — ősi szokások

Euripides [mondja Aeschylosról] Aztán, ha így bolondozott - már a darab közepén járván -, nagy marha mondatot tizenkettőt kivága, sisaktollas, szemöldökös, ménkő-múmus beszédet, mit a néző nem érthetett... Csak mind Skamanderek, merő sáncok, vagy a paizsra rézből kivert nagy griff-sasok, és nyaktörő nehéz szók, melyekhez még konyítni sem volt könnyű... DIONYSOS En is soká törém fejem ', s egész álmatlan éjjel A ló-kakas madáron, hogy miféle szárnyasállat. AESCHYLOS No, hát címer, te oktalan, csak festve, a hajókon. EURIPIDES S kellett kakast csinálni a tragédiába? AESCHYLOS Hát te, istentől elrugaszkodott, mi mindent nem csináltál? EURIPIDES Már ló-kakast, Zeus-uccse, nem, se mint te kecskeszarvast minők a perzsa szőnyegen szoktak hímezve lenni ... (GÖRÖG KÖLTŐK 2000. 328-329.) A ló-kakas madár tehát egy festett címer a hajókon, bizonyára az orron, és perzsa (tehát iráni) szokásnak tekintették. A ló maga igen ősi jelkép a hajók orrán, amely a veszélyes tengeri utakon vezeti a hajót és hajósait. Azt jelenti, hogy a Nap éjjel egy napbárkában kel át az alvilági tengeren, hogy hajnalban a másik parton átszálljon, és ismét lovak vontatta napkocsijába ülve utazzon az égbolton. A lovak sok esetben a szent állatok: fehérek, a kocsi aranyból is lehet. Xenophón mondja el Kürosz első kivonulását a királyi palotából: „A bikák után lovak következtek, a Napistennek szánt áldozati állatok. Ezután egy fehér lovaktól vont aranyjármü és felkoszorúzott szekér gördült ki, amelyet a föistenségnek szenteltek, majd egy másik, ugyanígy felkoszorúzott, a Napistennek szentelt kocsi." (XENOPHÓN 8.3.12. Kürosz 341.) Közismert az a két dániai borotva-ábrázolás, amelyen egy szárnyas ló a napkoronggal látható a hajóorr fölött. M. West sok ógörög és még régebbi - jórészt indoeurópai - példát hozott fel a Napot szállító bárkára (vagy lovak által húzott kocsira) (WEST 2007. 203-209.

46

). Ez mind tökéletes összhangban van egymással, de mit keres a kakas a lovon? Erre igyekszik magyarázatot adni fenti értelmezésem szkíta kori - ritkán előforduló - ábrázolások segítségével. Az utolsó sor Arisztophanésznál még arra is figyelmeztet, hogy valamilyen iráni (akár tehát indoiráni eredetű) hagyományról van szó, ami az előbb említett ábrázolások és források etnikai mivoltának tökéletesen megfelel. Maga a két drámaíró értetlenül szemlélte ezeket a különös jelképeket, mert értelmük az V. századra már régen elhalványodott. Hiszen ezek is az agancsos szarvastehénről szóló őseredetü képzetek időkategóriájába tartoztak, végső soron mint indoiráni (legkésőbb szkíta kori) sajátosságok a sztyeppéról, hajdani mitikus narratívak töredékei.