A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Makkay János: Antik források — ősi szokások

ásan- 'kő és ég' értelemben (WEST 2007. 342-343.: stony skies). A görög Akmón Uranos tehát az Ég atyja volt egy feledésbe merült ősi görög mitológiában. Párhuzamként hoztam fel említett munkáimban a héroszt vagy a héroszokat vezető szarvas motívumához azt, ahogyan Héraklész üldözi felajzott íjával Artemisznek, a nagy szarvasvadásznak (eXacprißoXoc'^) a szarvasát, annak különböző megjelenési formáit (MAKKAY 2005A. 18., 21., 23., 35., 45-49.

40

). Hol az Adria felé, hol meg éppen a meótiszi mocsarakig, Hunor és Magor (a magyar tudományban természetesen Magyar) kalandjainak a helyéig. Ahogyan Akhilleusz is a Krímig, a saját versenypályájáig (dromosz Akhilleiosz) üldözte, kergette vagy követte a szerelme elől menekülő szarvast, azaz Iphigeneiát (STRABÓN 88., 48. jegyzet). Más görög mitológiai részletek Io meneküléséről beszélnek Héra istennő haragja miatt (akinek papnője, és valamikor nagyon régen elődje volt a kultuszban: WEST 2007. 185.), miközben valóságos tehénné (és nem szarvastehénné!) változik (MAKKAY 2005. 18-19.).

41 Nem fordítottam azonban kellő figyelmet arra a kései antik adatra, amelyet Nikandrosz egyik fragmentuma őrzött meg:

42 szerinte Artemis-Iphigeneia nem szarvasünő, hanem egy fiatal bika - nyilván szarvasbika - alakját vette fel, és Orsilochia istennő néven Leuké szigetére került (a Fekete-tenger északi partjainál), hogy ott Akhilleusz kísérője vagy felesége legyen (GEISAU 1979.). Ebben kétségtelenül az az ősi képzet maradt fenn (bár már csak lappangó formában), amely szerint a szoptató szarvasünőnek akár agancsa is lehetett. Már tudniillik akkor, ha rénszarvas-tehén volt. A rénszarvas volt ismerete idővel elhalványodott, majd eltűnt, de agancsa megmaradt a tehénen: az ábrázolások folyamatossága tehát szinte makacsabb következetességgel viselkedett, mint az orális hagyományozás. Éppen úgy tehát, ahogyan azt a ritkásan előforduló - kétségtelenül létező agancsos szarvastehén-ábrázolások mutatják (MAKKAY 2005. 1., 21. kép). Ráadásul az e tekintetben számításba vehető ókori szövegeknek legfeljebb csak lassú gyarapodására számíthatunk, a velük egykorú, sőt náluk korábbi és sokkal korábbi új ábrázolások felbukkanására viszont inkább, hiszen a rohamléptekkel bővülő archaeologia tárgyairól van szó. Ebben a bőségben egy idetartozó rendkívül fontos ábrázolás el is kerülte a figyelmemet, ráadásul éppen a kritikusnak számító korszakból - a Kr.e. VIII. század közepe körül vagy előtte (MAKKAY 2005A. 44.) - és területről (görög földről). Kr.e. 725-700 körül készült az a mindössze 7 cm magas bronzszobrocska, amely borját szoptató agancsos szarvastehenet ábrázol. Szamosz szigetén került elő, ahol fogadalmi ajándék volt (4. kép). Kétségen kívül bizonyítja, hogy a képzet a szkíta művészet elképzelhető legkorábbi hatásai előtt már létezett görög földön, és a megfelelő mitikus történetek már 750 előtt meghonosodtak Hellaszban. Az agancsos tehénnek megfelelően a hátterükben valamikor és valahol rénszarvasok borját szoptató tehenei voltak. Biztosra veszem, ÍL. 18:39. Homérosz: Artemisz-himnusz 27.2. Anakreón: Artemiszre: 'Hozzád esdekelek, Te szarvasra vadászó, Zeusz aranyhajú leánya.' (PAGE 1962. 348. 1-3.) További hivatkozással Moravcsik Gyula tanulmányára, illetve Pindarosz III. olümpiai ódájának egyik szkólionjára. Vö. még MAKKAY 2007. 21., 59. jegyzet! M. West idéz egy régi orosz rejtvényt Io tehén voltával kapcsolatban. Úgy szól, hogy «JLea (mua őodahomcn, eMecme ne coüdymcn» - két bika homlokát veti egymásnak, de mégsem találkoznak. A megoldás: a két állat az Ég Bikája és a Földi Tehén, és itt az Ég és a Föld mint istenség - egy ősi indoeurópai sajátság - kései hagyatékáról lehet szó (WEST 2007. 185.). Az eredeti tehén itt bika alakjában szerepel, akárcsak - mint rögtön látni fogjuk - Nikandrosz történetében az Iphigeneia alakjában menekülő szarvas. MARTINI 1896. fragm. 27. - Kolophoni Nikandrosz (NÍKavöpoc) talán Kr.e. 197-ben született és 130 táján halt meg. Orvos, grammatikus és költő volt. Sok munkája közül az Átváltozások (Metamorphoses) nem maradt fenn, csak töredékekből ismerjük. Ovidius gyakran használta. Antoninus Liberalis Kr. u. II-III. századi görög kivonatoló író volt, és az ő átalakulásokról szóló gyűjteményéből (Meiapopcpóascuv Zvvaycoyn,) csak egyetlen kézirat maradt fenn a IX. századból. Ez őrizte meg Iphigeneia átváltozási történetét. (Vö. PAPTHOMOPOULOS 1968. Budé!)