A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Makkay János: Antik források — ősi szokások

először: az állat alakjában viaskodó (magyar) táltosoknál az 'eredeti „finnugor" rénszarvasból a sztyeppéi „török", „lovasnomád" ló lesz' (DIÓSZEGI 1954. 63-64., VOIGT 2003. 84.). A folyamat viszonylag könnyen értelmezhető lenne a (rén)szarvas maszkot öltött lóábrázolások segítségével, amelyekről már többször írtam volt (MAKKAY 2005A. 24-32. és a vonatkozó régészeti leletek). Szintén nem került még sor arra, hogy a csodaszarvas egyik különös sajátosságának, arany (vagy aranyozott) agancsának a korai kapcsolatai-előzményei között megvizsgáljuk Homérosz adatait az aranyozott szarvú szarvasmarhákról. Diomédész, később pedig ugyanazokkal a szavakkal Nesztor így fohászkodott Paliasz Athénéhez: Áldozok esztendős szép széles homlokú marhát, mely hetöretlen még, ember sose fogta igába: ezt adom én teneked, körülöntöm arannyal a szarvát. (ÍL. 10:292-295., OD. 3:382-384.) Majd Nesztor parancsára az ötvöst, Láerkészt hívják, áldozatökrünk szarvát hogy körülöntse arannyal. (OD. 3:426.) A szokás megfelelője az egyik mükénéi aknasírban talált aranyozott bikafej (KARO 1930. Tafeln CXIX-CXXI.). A szokás hettita párhuzamait (előzményeit) most csak röviden említem. Az ilyen állatfejek (rütonok) lehettek szarvasmarha- (és közöttük bika-, őstulok-, borjú-), kos-, disznó-, ló-, szarvas-, oroszlán-, sőt sasfejek; készülhettek fémből, fából, kőből egyaránt. Összefoglaló nevük B1BRU (CARRUBA 1967., GÜTERBOCK 1983. 212-213.). Vallásos hettita szövegekben szó esik egy olyan szarvasmarha-BIBRU-edényről, amely fából van, fejét és mellét arany borítja (POPKO 1978. 88.). Volt olyan hettita szertartás (az ambassi-áldozat), amelyet a viharistennek mutattak be. Ennél az áldozat két bemutatója (nevük a purapsi-fér fiak) két szarvasmarhát vezetett fel a kapuig, majd onnan az isten (szobra) elé hajtották őket. A szarvuk be volt aranyozva, homlokukat pedig aranydiadém díszítette. Az áldozat során levágták az állatokat, de szarvukat és a diadémokat megőrizték a templomban (DINÇOL 1995. 117-122., különösen 118.; a bikaáldozathoz HAAS 1982. 73-74., 103. - az említett bikaáldozat: 117.). Csak mellékesen említem meg, hogy Traianus keleti hadjáratán az Orontes torkolata melletti mons Casius-on lévő Zeus-oltáron egy aranyozott ökörszarvat áldozott fel Jupiternek. A tárgyat 106-ban a Sarmizegetusa mellett, a Sztrigy folyó völgyében felfedezett hatalmas dák aranykincsben találták meg (MAKKAY 1995. 971.). Feltűnő a testvérpár - Hunor és Magor - kalandjának a színhelye. Az isteni ikrek az Ég istenének *Dyeus-nak a gyermekei a rekonstruált indoeurópai mitológiában: a dioszkuroszok, tehát Kasztór és Polüdeukész, a Védák ásvinjai, a görög Amphion és Zethosz vagy Kteatosz és Eurütosz (akik Szép Helénához hasonlóan tojásból születtek, apjuk pedig Poszeidón), vagy az angolszász Hengist és Horsa. Többnyire fehér lovon lovagolnak (XEVKITZKOI KÓpoi 'a fehér lovas fiatalok') az égen át, segítenek az embereknek halálos gondjaik megoldásában és végveszélyekben, csatákban és a tengereken.

36 Ha pedig valaki azt a kérdést tenné fel - írja M. West - hogy a régi (sőt nagyon régi!) indoeurópai hívők melyik tengerre gondoltak, amikor ilyen módon megmentendő hajóik veszélybe kerültek, akkor a feltehető válasz a Fekete- vagy éppen az Azovi-tenger lehetne: tehát akár a Meótisz (WEST 2007. 188-191., vö. MAKKAY 2007. 76-77.!). A négy fehér lóval húzott diadalkocsira Camillus triumphusában lásd TAKÁCS 2007. 294—298.