A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Megemlékezések - Bene János: Évfordulóink

Mottó: „ Egy múzeumnak nem lehet kizárólagosan azon czélja, hogy az ősemlékeket meg mentse és megőrizze, sem pedig csak az, hogy unicumjaival dicsekedhessek, hanem legfőképpen az, hogy az ősmúltnak kultúremlékeit minden érdeklődőnek részére szemléltethetővé téve, az ősök iránti kegyeletet felébressze. " - Dr. Jósa András Ünnepelünk és emlékezünk. Ünnepeljük a Jósa András Múzeum alapításának 140. évfordulóját, és kegyelettel emlékezünk meg arról, hogy 90 éve hunyt el a múzeumalapító dr. Jósa András. Egyik dátum sem az igazi, a kerek, a nagy évforduló, de arra mindenképpen jó, hogy megálljunk, számot vessünk, s kezdjünk készülni a 150. illetve a 100. jubileumra. Büszkén nézhetünk vissza! 1868. december 1-én két szekrény báró Vécsey József főispán szobájában, a kallói Megyeházán - ez volt az induló múzeum. 1918-ban, az alapító halálakor már Európa-hírü bronzkori és honfoglalás kori gyűjteménnyel a nyíregyházi Megyeházán találjuk, látogatható körülmények között a 7000 műtárgyat őrző múzeumot. Ma pedig ott, ahová valamikor dr. Jósa András a vármegyei kultúrpalotát álmodta: az egykori Károlyi (ma Benczúr) tér és a Széchenyi út sarkán, osztályokba szervezve, különféle gyűjteményekben közel félmillió tárgyat őrzünk, amelyeket időről-időre be is mutatunk a nagyközönségnek. A 140 esztendőben voltak örömteli és szomorú időszakok, melyekből most kettőt emelnék ki. Kiss Lajos múzeumőr 1919 elején az alábbiakat vetette papírra 1918-ról: „A Szabolcsvármegyei Jósa Múzeumra az elmúlt esztendő igen sivár, nagyon szomorú volt. Működéséről, gyarapodásáról szó sem lehetett. A múzeum őre már 1917-ben is katonai szolgálatot teljesített. Igazgatója, Dr. Jósa András magas kora, gyenge látóképessége, elerőtlenedése miatt szobáját csak ritkán hagyhatja el. A muzeumot bezárva lepi a por és szövi hálóját a pók keresztül kasul a szekrényeken. A nyugodni nem tudó, munkás, alkotni vágyó léleknek elszomorító volt az elhagyott múzeumra még gondolni is. Ha felkelhetett, betegen, fuldokolva is jár hivatalról hivatalra, hogy a múzeum őrét felmentesse a katonai szolgálat alól, hogy azután a sokat igérő gávai Katóhalom környékének megásatását végrehajthassák, nagy munkájának a Nyírség bronzkulturájának megjelentetését véghez vigyék, azt kiadhassák.... Kel-fekszik. Többet az ágyban, mint fent. Fullad. Keveset beszél. A muzeumőr hazaérkezése (szept. 3.) feleleveníteni látszik. Rögtön hozzáfogat a Katóhalom ásatásának előkészítéséhez. Lázas türelmetlenséggel várja, mikor kezdik meg a sokat jelentő munkát. Ébren és álomban azzal foglalkozik, ágyában is számítja a kiemelendő föld köbtartalmát, de már annyira hanyatlik, hogy csak ritkán nyitja fel szemeit, s az ajkairól elszálló rövid mondatok tanúsítják, hogy lázában is az ásatással foglalkozik. Jön a szomorú óra, az utolsó perce, szemét lehunyja örökre, (szept. 6.) Kívánságához képest szeretett múzeumából kisérik ki örökös lakásába a tiszta lelkű, kifogyhatatlan szellemű emberbarátot, a fajáért dolgozott, fár adott tudóst, az áldott kezű orvost. A hun leletekkel biztató Katóhalom környékének ásatását mint az áldott lelkű Igazgató utolsó és annyira óhajtott kívánságát Kiss Lajos muzeumőr szept. 16-án kezdi meg Zoltai Lajos Debrecen városának muzeumőr ével... "