A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)
Tudománytörténet - Kriston Vízi József: Új utakon a látogatók felé
Új utakon a látogatók felé (RÁcz 2007.). Az általános hadkötelezettség megszűntével számottevően szűntek meg a helyi újoncavatás utáni, valamint a különböző állami ünnepek körüli rendszeres, mondhatni rituális látogatások a Jósa András Múzeum hadtörténeti kiállításaiban (huszártörténet, illetve relikviák az első és a második világháborúból). A kulturális kormányzat széleskörű látogatóbarát, „nyitási" törekvését pedig akadályozta, hogy a NAT 2003-as dokumentumából kikerült a múzeum, mint a tanórán kívüli ismeretszerzés elismert és/vagy támogatott színtere, így az oktatási intézmények semmiféle hivatalos serkentést nem kaptak a nagyobb számú múzeumi látogatáshoz... Három esztendővel ezelőtt - elsősorban a múzeum közművelődési és közönségkapcsolati munkájában - összehangoltan több újszerű kezdeményezés indult. Ezek közül az alábbiakat emelem ki jellemző példaként: a) „Lyukasóra" címmel tematikus diákprogram-csomag készült a nyíregyházi és térségi oktatási intézmények részére (vö. MÁRTONNÉ-SOÓSNÉ-BENE 2006. 517.). Kezdeményezésében és népszerűsítésében a nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakmai igazgatóhelyettes (dr. Szabó Sarolta), valamint a - szintén a Sóstói Múzeumfaluból átkerült - folklorista munkatársnő (dr. Ratkó Lujza) vette ki részét. A még létező állandó kiállítások szakmai felelősei 12 csatlakoztak a kezdeményezéshez. Kedvezményes és némely esetben ingyenes tematikus tárlatvezetések, előadások és a kiállításokhoz kapcsolódó foglalkozások között választhattak azok az iskolák, amelyek a tanév elején tanulóik után megváltották az egész évre szóló bérletet (100,Ft/fő/év). 2003 második felében még így fogalmaz a jelentés: „ ...múzeumpedagógiai tevékenységet - személyi feltételek hiánya miatt — csak az ünnepekhez (karácsony, húsvét, március 15.) kapcsolódóan tartanak. Rendhagyó történelem órára...csak 2 iskola jelentkezett. Személyes kapcsolat hiányában látják a probléma gyökerét: mert kevesen vannak a kapcsolatépítésre. Az ijjúsági baráti kör létrehozása nem sikerült." (KOVÁCS 2003. 22.) Egy év múltán, a frissen indult „Lyukasóra" program iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy némely napokon az előzetesen meghirdetett délelőttökön felül a délutáni órák is igénybe vették a beiskolázott múzeumpedagógus, valamint az ügyeletes szakember idejét. A múzeumi informatikus állandó státusba kerülése lehetővé tette, hogy a Jósa András Múzeum elektronikus úton is be tudjon kapcsolódni a szakma és a közönségkapcsolat vérkeringésébe. A Lyukasóra tömörített, drótpostán, illetve net-verzióban küldhetővé csomagolt változata e kínálati formát tovább népszerűsítette (2005 és 2006 fordulóján Nyíregyháza és térségének valamennyi 6. kép Az „Autópálya vakondnézetből" című kiállítás megnyitóján Abb. 6 Bei der Eröffnung der Ausstellung „Die Autobahn aus der Maulwurfperspektive" 12 Dr. Bene János, dr. D. dr. Rácz Magdolna, Madár Xiména és dr. Ulrich Attila témafelelősök, illetve kiállítási kurátorok. Hozzájuk gyakran csatlakozott Mohácsi Endre, a történeti, majd a muzeológiai osztály nemrég diplomázott munkatársa, maga is több kamara-, majd egy rangos önálló kiállítás megvalósítója. 513