A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Restaurálás - Németh Erika: Egy összeégett kelta leletegyüttes restaurálása

Egy összeégett kelta leletegyüttes restaurálása A nagyobb fibula rugórészét vastag korrózió borította, ezért témavezetőm javaslatára „elektromechanikusán" (SÉD 1979. 20.) tisztítottam. A gerjesztett nagy frekvenciájú ultrahang a tárgy felületéhez ütközve fejti ki tisztító hatását. A rugó nem tisztult meg tökéletesen, ezért a folyamatot mechanikus kezeléssel folytattam. A hornyolt vaskarperec esetében leginkább arra figyeltem, hogy a barázdákat a lehetőség szerint megtisztítsam, így adva vissza a tárgy formáját. A vasgomb belső részében lévő szennyeződést kellett alaposan kiszednem, hogy a vas stift jól láthatóvá váljon. A karikás tagú övkapocs lándzsa része üreges. Tisztítás során szembesültem azzal, hogy a vaskarikát keresztülhúzták rajta. A bronzleletek megtartása gyenge volt. Ezért itt is első lépésben a konzerválást választottam. Száradás után üvegszálakat tartalmazó ceruzával távolítottam el a korróziós rétegeket, ezt követően gumifejet fogva a csiszológépbe, folytattam a tisztítást. Az üvegkarperec meszes rárakódását vegyszeresen kezeltem. Konzerválás A passziváláshoz valamennyi vastárgy esetében csersavoldatot használtam, amely a felületi rétegeket tannátokká alakítja. Passziváláskor egy jól tapadó és záró réteg kialakítása a feladat, amelyiknek vékonynak és pórusmentesnek kell lennie. Ez a fémek esetében oxidokból vagy más fém vegyületekből áll. Kémiailag védi a fémet a korróziótól. Ezután következett a konzerválás, majd a ragasztás. A bronztárgyak esetében is az előbbi folyamatot követtem. A fibulánál használtam pillanatragasztót (cianoakrilát), amely vékony hártyaréteget képez a felületen, nyomásra köt, és rövid kötési idővel rendelkezik. Erre azért volt szükség, mert egyes helyeken az érintkezés nem volt tökéletes, de így rövid idő alatt megragasztotta úgy a tárgyat, hogy utána a stabilizálás érdekében a kiegészítést el tudtam végezni. A fibula korong részét japán papírral erősítettem meg. Az üvegkarperec átitatását ecseteléssel végeztem. Száradás után a tárgyat pontosan összeillesztettem, majd hozzákezdtem a ragasztáshoz, melyhez kétkomponensű epoxi alapú anyagot használtam. Jó tulajdonsága, hogy kis viszkozitásából adódóan bekeverés után is képes behatolni az összeillesztett törésfelületek közé. Zsugorodása 1%, víztiszta, átlátszó, viszonylag öregedésálló, és törésmutatója közel azonos az üvegével. A felesleges ragasztóanyagot lehántoltam, majd a ragasztás környékén újra levédtem a tárgyat az eddig használt konzerválószerrel. Restaurálás A tárgyak kiegészítéséhez, megerősítéséhez mindvégig polimetakrilátot használtam. Ez kétkomponensű, erősen töltött, sárga színű anyag, amely kiválóan megmunkálható és színezhető. Ez utóbbihoz a vas- és a bronztárgy színének megfelelő földfestéket használtam. A nagy méretű vasfibula ragasztási pontjainál végeztem minimális kiegészítést, de valójában ez csak a megerősítést szolgálta. A rugó formáját alulról is próbáltam kibontani, de ez az anyag összeolvadása és a korrózióréteg miatt nem sikerült, így a kibontott részt egy kicsit vissza kellett tölteni a tárgy stabilitása érdekében. Ebben az esetben a régésszel konzultáltam. A két vas övkapocs esetében, valamint a csüngőnél is csak megerősítésre szolgáló kiegészítés történt. A hornyolt vaskarperecnél volt szükség nagyobb kiegészítésre. A bronzkarperec sarkánál biztonsági okokból végeztem pótlást témavezetőm javaslatára. Itt ugyanis a lemez könnyen beakadva letörhetett volna. 491