A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Történelem - Bene János: Nyíregyháza az I. világhábrúban

Nyíregyháza az I. világháborúban sárolt, amelyet dr. Bencs Kál­mán meg is tekintett. Az erdő­ben 13.000 köbméter tűzifa ki­vágva várt elszállításra, de a vasúti szállítás bizonytalan volt. A nem háborús és nem közellátási ügyek közül fontos volt a város számára egy evan­gélikus leánygimnázium beindí­tása, ami 1917 szeptemberében az I. és V. osztályok megszerve­zésével megtörtént. Az évnyitó ünnepséget szeptember 15-én tartotta meg az evangélikus elemi iskolában dr. Popini Al­bert igazgató, majd két nap múl­va ugyanott a tanítás is megkez­dődött. A város induláskor 4.000 koronával, azután pedig évi 12.000 koronával támogatta az új intézményt, de azt kikötötte, hogy a támogatás fejében az is­kola kormányzatában a város­nak megfelelő befolyással kell bírnia, így az igazgatótanácsba Huray Sámuel és Antal János képviseleti tagokat delegálta. Azt is kikötötték, hogy a ta­nári karba egy modern filológia és egy matematika szakos tanárt a képviselőtestületből kijelölt bizottság választ meg, valamint a nyíregyházi állandó lakosok gyermekei feleke­zet nélkül egyenlő elbánásban részesítendők a felvételnél és a tandíj fizetésénél (SzSzBM Lt. V.B.181. jkv. 1917. máj. 29. K. 14101/1917.). Az 1918. február 20-i közgyűlésen számolt be dr. Bencs Kálmán polgármester az előző év legfontosabb tör­ténéseiről. Kiemelkedő eseményként könyvelte el, hogy a magyar királyi pénzügyminiszter megengedte Nyíregy­házán a gyümölcs és törköly feldolgozására egy központi szeszfőzde felállítását. A szeszgyár helyét a huszárlaktanya és a kisvasúti állomás közötti területen jelölte ki a város. Az építkezésre két ajánlat érkezett, a Nyíregyházi Cemen­tárugyár Rt-től és Barucha Pál vállalkozótól. A város a Ce­mentárugyár ajánlatát tartotta előnyösebbnek, s a gyár augusztus végén elkezdte az építkezést. Szeptember végére 250.000 koronás beruházássál elkészült az üzem, és 1917. november 1-én megkezdte működését. Beindításában 7. kép / Abb. 7 425

Next

/
Thumbnails
Contents