A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Jakab Attila: Tatárjárás kori kincslelet Tyukod–Bagolyvárról

Jakab Attila Az említett díszítőmotívumot nemcsak palástdíszekről ismerjük: párhuzamai megtalálhatóak az ebbe a körbe tartozó ún. krakkói koronakereszten is, amelynek ilyenfajta rokonságára már a tárgy monografikus feldolgozója, Lotte Kurras is felfigyelt (KURRAS 1963. 90-93.). A kör legkvalitásosabb darabját két - eredetileg különálló - koronából illesztették össze. A koronákat L. Kurras IV. Béla lányához, Kingához (Kunigundához) kötötte, akit 1239-ben jegyzett el Boleszlav krakkói és szadomiri herceg (KURRAS 1963 105.). Kovács Éva szerint csak az egyik korona volt Kingáé, a másik valószínűleg testvéréé, Konstanciáé lehetett (KOVÁCS 1998. 152-155.

18

), s vélhetőleg 1240-50 között készülhettek (KOVÁCS 1998. 165.). A virágindák távolabbi analógiája megtalálható a plocki Szent Zsigmond fej ereklyetartó koronáján is, amely az 1250-es évek végén készülhetett Kinga egy másik testvére, Jolánta részére. Hasonló díszítést említhetünk az elveszett sevillai koronáról is (KOVÁCS 1998. 165.). Ezek az ékszerek - valószínűleg több hatást is ötvözve - Magyarországon készülhettek (KOVÁCS 1998. 163.). Ugyanebbe a körbe tartozik a Goranuban (Románia) előkerült aranykorona töredéke is, melyet a XIII. század második felére kelteztek (DUMITRJU 2001. 25-27., Taf. 1: 2. és a borító fényképe, TATÁRJÁRÁS 2007. 63.).

19 Kiss Etele szerint ez is az udvar megrendelései közé tartozott, s ezek az ékszerek félreérthetetlenül utalnak arra, hogy a krakkói koronakereszt stílusa meghonosodott a magyar udvarban, és már a tatárjárást megelőzően elterjedt az arisztokrácia körében is" (KISS 2007B. 99.). Kovács Éva a palástdísz említését megtalálni vélte V. István egyik számadásában (KOVÁCS 1973. 73., 76.), míg Lovag Zsuzsa egy ennél is korábbi adatot - az 1093-as pannonhalmi összeírást - idézett annak bizonyítékául, hogy az ékszertípus már korábban is ismert volt Magyarországon (LOVAG 1974. 404. 99. j.).

20 Kovács Éva szerint az ékszer korabeli neve összefüggésbe hozható az először a XIII. század harmadik harmadában feltűnő násfa kifejezéssel („duas nasvas") (KOVÁCS 1973. 76.), amely kifejezés a XV. századtól egyre gyakrabban jelenik meg és „általában ékszert jelent, de nyakláncot sőt fejdíszt is neveznek így" (KOVÁCS 1973. 76.). Az ékszertípus magyarországi megjelenésével kapcsolatban elveti a korábban általa is elfogadott szakirodalmi vélekedést, miszerint ezek a tárgyak kun hatásra terjedtek volna el nálunk (KOVÁCS 1973. 76., 78.). A tyukodi - érmekkel datált - palástdísz ez utóbbi vélekedést teljes mértékben alátámasztja, hiszen azt még a kunok betelepülése előtt rejtették el. A korábbi - röviddel a tatárjárás előtt - betelepült kun népesség pedig semmiképpen nem lehetett hatással az ékszer magyarországi viselettörténetére. Az Árpád-kori pecsétgyűrűkkel kapcsolatos ismereteinket Hlatky Mária (HLATKY 1938. 11-50.) és Lovag Zsuzsa (LOVAG 1975., LOVAG 1980.) foglalta össze. Lovag Zs. munkájából kiderül, hogy az együttesben lévő pecsétgyűrű (gyűrűspecsét) kivitelezését tekintve nem különbözik a XIII. századi gyűrűk azon csoportjától, amelyek abroncsa nem vékony huzal, hanem szélesebb pánt, amelyik a kerek gyűrűfej felé fokozatosan kiszélesedik. Megtalálható rajta a vékony vonalkeret, mely körbefogja a pecsétképet. A fejnél kiszélesedő pántvégek bekarcolása sem egyedülálló a tatárjárás korára datálható leletek között. A tyukodihoz némileg hasonló ferde bekarcolásokat találunk pl. az Akasztó-pusztaszentimrei (PARÁDI 1975. 129-130. 8. ábra 3. kép, LOVAG 1980. 223. A tanulmány eredetileg német nyelven jelent meg (KOVÁCS 1971. 231-268.), de munkám során a tanulmány magyar nyelvű változatát használtam. Kiss Etele legutóbb úgy vélekedett, hogy az említett tárgy tulajdonosaként „a kun fejedelmek egyike Bare (Bajbarsz) avagy Membrok jöhet szóba, akiket IV Béla jelenlétében Róbert esztergomi érsek keresztelt meg 1227-ben a kun előkelőkkel és népükkel együtt" (Kiss 2007c. 60.). Ez ellentmond Kovács Éva vélekedésének, aki szerint a bizánci eredetű ékszertípus a XII. századi kereszteshadjáratok után jelent meg Nyugat-Európában, s a következő évszázadban vált az előkelők jellegzetes viseletévé (KOVÁCS 1973. 72.). 262