A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Jakab Attila: Tatárjárás kori kincslelet Tyukod–Bagolyvárról

Jakab Attila A lelőhely leírása Tyúkod az egykori Ecsedi-láp területétől DK-re fekszik. A Bagolyvár dűlő a Lápi-mellékcsatornától északra húzódik. A sík, egykor mocsaras, mára lecsapolt terület már az Ecsedi-láp területére esik. A láp kialakulása a Kraszna folyó áradásainak köszönhető, melynek vize a lassan és fokozatosan süllyedő medence területét elmocsarasította. Az 1730-ban még 58,5x33,5 km kiterjedésű láp a XVIII., de különösen a XIX. századi - kisebb részben a XX. századi - lecsapolási munkálatoknak köszönhetően mára gyakorlatilag eltűnt (KARÁCSONYI-ARDELEAN 2003. 5-9.). A lelőhelyet 2006 év végén sikerült azonosítani. Ekkor és 2007 elején több alkalommal jártunk ott és újabb tárgyakat találtunk.

3 A lelőhely közvetlen közelében alacsony dombhát húzódik, ennek átvizsgálását azonban a magas aljnövényzet megakadályozta. A csengeri járás földrajzi neveit bemutató kötetben a következőt olvashatjuk Tyúkodnál a Bagolyvár (vagy más néven Baglyos) címszó alatt: „A Réthez tartozott, sok bagoly tanyázott az itteni nádasokban, erdőkben. Egy része éger- és nyárfaerdő, a többi legelő.'''' (KÁLNÁSI-SEBESTYÉN 1993. 461.) A területen egyébként várra, erődítésre utaló jel nincs. A tárgyak leírása S végű karikaékszer

4 (Ltsz: 2005.565.1.) Állapota: ép. Megtartása: jó. Anyaga: elektron.

5 Kerekded, négyszögletes átmetszetű, egyik végén hegyesedő, másikon bordázott karikaékszer. Az S végnek a karikához A lelőhelyre két okból mentem ki. Egyrészt a helyszínrajz az idők folyamán elkallódott, így nem ismertük a kincs pontos helyét. Másrészt bizonyos volt, hogy a múzeumba nem került be a teljes kincslelet. Kiszállásunk - mint az alábbiakból kitűnik - a vártnál is eredményesebbnek bizonyult. Az (újra)megtalált lelőhely koordinátáit GPS-szel rögzítettük. A kiszállás során a lelőhely (újra)azonosításában nélkülözhetetlen szerepe volt több tyukodi lakosnak, akiknek önzetlen segítségét köszönöm. A terület fémdetektoros átvizsgálásában különböző időpontokban részt vett Németh Péter és Bálint Marianna régészek, Bakos János és Bocz Péter technikusok, Mester Andrea gyűjteménykezelő, Somogyi Béla helytörténész, és végül, de nem utolsósorban a detektoros kutatást végző Bácskai István, akinek segítsége nélkül kutatásunk eredménye összehasonlíthatatlanul szerényebb lett volna. Az ékszertípus általános elnevezése S végű hajkarika, legutóbb azonban (2007 májusában), a Kovács László tiszteletére rendezett konferencián Szőke Béla Miklós vetette fel, hogy mivel a régészeti megfigyelések nem támogatják azt az elképzelést, miszerint ezeket a tárgyakat a hajban viselték, a továbbiakban a helyesebb karikaékszer elnevezést használom. A régészeti irodalomban elektronnak rendszerint az arany és ezüst ötvözetét nevezik. A tatárjárás kori kincsleleteket feldolgozó cikkében Parádi Nándor megállapította, hogy ebben a korszakban az ékszerek egyik leggyakoribb anyaga az elektron (PARÁDI 1975. 148.). A problémát az elektron összetételének definíciója - pontosabban régészeti meghatározásának hiánya -jelenti. Plinius a következőképpen adja meg az elektronban az arany és az ezüst arányát: „Minden arany tartalmaz ezüstöt különböző mennyiségben, egyes helyeken tizedrészt, máshol nyolcadrészt. (...) Amennyiben az ezüst az ötödrészt teszi ki electrumnak mondják'''' (PLINIUS XXXIII.23.80.) (Ennél azonban jóval nagyobb is lehet ez az arány, hiszen a természetben található arany ezüsttartalma esetenként a 40%-ot is elérheti, s egykönnyen nem is lehet kideríteni, hogy természetes vagy mesterséges ötvöződéssel van-e dolgunk - RIEDERER 1984. 26.) Napjainkra egyesek ezt az arányt 20-30%-ra teszik (RiEDERER 1984. 26.), míg van olyan felfogás is, amely szerint az elektronban 1/3 rész arany és 2/3 rész ezüst van (LOVAG 1990. 2.). Látható tehát, hogy különböző vélemények vannak az elektron meghatározására. Nem egyszerűbb a helyzet az aranytárgyak esetében sem, hiszen 100%-os tisztaságú aranytárggyal nemigen találkozunk. A probléma az anyagvizsgálat elvégzésekor jelentkezett. Ennek során ugyanis kiderült, hogy például az S végű karikaékszerek esetében az ezüsttartalom közel 60%, míg az aranyé közel 40%. Ebben az esetben Lovag Zsuzsa definíciójának megfelelően elektronról beszélhetünk. Ám például a ruhakapocsban mintegy 50% ezüst, 25% arany, valamint 25% réz található: anyagának meghatározása tehát problematikus. Ezért - részben az aranytárgyak karátértékét (<12karát - 50%), részben a természettudományban is használatos %-os felosztásokat alapul véve (de nem abszolutizálva azokat) - az 50-75% közé eső ezüstöt, illetve a maradék részében aranyat tartalmazó tárgyakat elektronnak, míg az 50% feletti aranytartalmú tárgyakat aranynak nevezem. A 90%-os arány fölötti ezüsttárgyakra az ezüst kifejezést használom. Ezek a keretek természetesen nem merevek, inkább csak viszonyítási alapok. így például az aranyként meghatározott láncos-csüngős fülbevaló láncocskájának aranytartalma 50% fölötti, míg a csüngőé nem sokkal alatta van (Id. dr. Kis-Varga Miklós cikkét az anyagvizsgálatról - Appendix II.). Ebben az esetben azonban megengedhetőnek véltem, hogy a tárgy egészét aranynak nevezzem. Mint kitűnik, ez lényegében Lovag Zsuzsa definíciójának elfogadását jelenti. Ezt véleményem szerint az is indokolja, hogy egy ezüsttárgy esetében már a kis mennyiségű aranytartalmat is jobban lehet érzékelni szabad szemmel, mint fordított esetben. További anyagvizsgálatok segítségével talán sikerül közmegegyezésre jutnunk a kérdésben. 248