A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Lukács József: Árpád-kori teleprészlet Nyíregyházán a Pazonyi út mellett

Árpád-kori teleprészlet Nyíregyházán a Pazonyi út mellett A sarkantyúk ezen típusa a XII. század elejétől a XIII. század közepéig volt használatban (GyöRFi 2006. 100.). A lehajló tüske - mely a lovak jobb irányítását tette lehetővé - a XII. század első felében jelent meg. Tömeges elterjedésük a XII. század közepétől a XIII. század közepéig tartott, amikor a tarajos sarkantyúk gyors térhódítása kiszorítja a mindennapos használatból. Jelen példányunk legjobb párhuzama Nagyhalászról (ISTVÁNOVITS 2003. 352.), valamint a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből említhető (KALMÁR 1977. 359-360. 55. kép a., c). Csikózabla A 70. objektumból került elő az egyik végén hegyes kampóba meghajlított, téglalap metszetű szárú, másik végén laposra kalapált - erősen korrodált - vastárgy (VII. kép 4.). Csikózabla tengelyének középső, egymásba kapcsolódó tagjaként határozható meg. A csikózabiák elterjedtségét jelzi, hogy csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközben 25 lelőhelyről került elő ilyen típusú zabla, többségében sírmellékletként (ISTVÁNOVITS 2003. 346-347.). Mivel a zabla méretét, alakját, esetleges díszítését nem ismerjük, a honfoglaló magyarsággal a Kárpát-medencében elterjedő tárgytípus (KALMÁR 1971. 350.) nyíregyházi példányának pontosabb korát meghatározni nem tudjuk. Összegzés A település lakóinak életmódjára a négy objektumból származó állatcsontok, a 160. jelzésű gödörből előkerült marhaváz és két kutyacsontváz, a 61B. gödörben lévő marhakoponya tanúskodik. A lakók életében az állattartásnak nagyobb szerepe volt, mint a földművelésnek.

4 Erre utal a területen feltárt karám, valamint a mezőgazdasági eszközök teljes hiánya. Idejük nagy részét a kis méretű - 5,7-10,2 m

2 alapterületű - házakon kívül töltötték, melyet a külső kemencék, kemencebokrok nagy száma is alátámaszt. A telep szerkezetének pontos tisztázásához nem került feltárásra elegendő objektum. A felszínrajz alapján kijelenthető, hogy a falu délnyugati széle került elő a leletmentés során. A telep datálását a leletanyag csak nagy vonalakban teszi lehetővé. A fent felsorolt díszítési formák az Árpád-korban már a X. század végén elterjedtek, használatuk a XIII. század végéig tartott. Pontosabb datálásra a rádlidísz alkalmas, melyet - megszorításokkal bár, de - használhattak a XIII. század első feléig. Ezen díszítési forma kronológiájának felfelé mozdítását a fehér kerámia jelenléte is szükségessé teszi, mely nem terjed el a XIII. század elejénél hamarabb. A leletanyagban talált, vállán ferde bevágásokkal tagolt, rossz minőségű fehér fazék korai, XIII. század első felére keltezhető darab (VIII. tábla 1.). A XII. század végére - XIII. század elejére keltezhetők a leletanyagban található fedők is. Nincs pontos keltező értéke a tálnak és a pohárnak, melyek a X-XI. századtól megvannak az Árpád-kori leletanyagokban. A cserépbogrács, melynek felső kronológiai határa az 1400-as évek kezdete, ad további támpontot a telep korának megállapításához. A telep egyéb leletei közül a hegyes végű, gomb tüskés, enyhén ívelt szárú vassarkantyú datálható pontosabban, ezt a XII. század - XIII. század közepén használták. Ezek alapján a település a XIII. század elejére - közepére keltezhető. Kérdés, hogy a tatárok pusztították-e el a falut. Mivel a feltárás során nem került elő erre utaló bizonyíték (például pusztulási réteg), ezt csupán régészeti oldalról megközelítve nem lehet kijelenteni. Az állatcsontok archaeozoológiai vizsgálata nem készült el. A fenti megállapításokat az ásatáson tett megfigyelésekre alapozom.