A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Megemlékezések - Balahuri Eduárd (1931–2004) (Bader Tibor)

Balahuri Eduárd (1931-2004) meg 15 különböző folyóiratban, kiadványban. Az elmúlt években gyümölcsöző és szerteágazó tevékenységet fejtett ki a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság tagjaként is. Szoros kapcsolatot tartott fenn a magyar kollégákkal. Budapesten az Acta Archaeologicaban, Szegeden a Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében és a Tanárképző Intézet kiadványában, Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmári Szemlében közölt tanulmányokat. Nyitrán a Slovenská Archeológiában, Szatmáron és Nagybányán a múzeumok kiadványaiban jelentkezett. Dióhéjban kutatásainak eredményéről. Még múzeumi évei idején magyar nyelvismeretére való tekintettel Bernjakovics bevonta Lehoczky Tivadar régészeti gyűjteményének feldolgozásába. Egész sor ásatást végzett. Első ásatásán Ivano-Frankivszk vidékén, Osztrovecen tárt fel egy Noua művelődéshez tartozó temetőt. A munkácsi járásban Selesztovóban egy földvárban ásott, Nevetlen faluban, a Kiserdőben a felsőszőcsi művelődéshez tartozó települést tárt fel. Bronzkori kutatásai képezték munkásságának nagy részét. Elemző tanulmányokat közölt a felsőszőcsi kultúráról és a depóleletekről (lásd az irodalmat!). Eletének utolsó éveiben intenzíven foglalkozott a honfoglalás korral. Eveken át ásatásokat végzett Tiszacsomán egy honfoglalás kori temetőben. Erről így vallott a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőjének: ,JCülön említeném a tiszacsomai honfoglalás kori temetőben végzett feltárásokat. Egyetemünk régészcsoportjának vezetőjeként elmondhatom: ma már nyilvánvaló, hogy ezek a leletek nem mindennapi jelentőséggel bírnak. Mégpedig azért, mert egészen más megvilágításba helyezik a korabeli magyar—keleti szláv kapcsolatokat. A leletek ugyanis azt látszanak bizonyítani, hogy a X. században a honfoglaló magyarok fő telephelye — a korábbi feltételezésektől eltérően - nem a Dunántúl volt, hanem a Kárpát-medence keleti része. Ennek végleges beigazolódása esetén megdőlne a szovjet történészeknek az a nézete, hogy az új hazát kereső magyarok a régiónkban csak <átutazóban> voltak az említett században. Ez egyszersmind annyit is jelentene, hogy a bejött magyarok letelepedtek a Felső-Tisza vidékén és egy életközösséget alakítottak ki az itteni szlávokkal a Szent Istváni állam kebelében. Örömömre és megelégedésemre szolgál, hogy a tiszacsomai honfoglalás kori temető egy részén öt éve emlékparkot alakítottak ki, s ott magasodik Szent István király és Árpád vezér szobra is. Jó dolog ez, hiszen a magyarságnak van egy helye, ahol összegyűlhetnek, emlékezhetnek múltjukra, felidézhetik történelmük fényes napjait.'" (2001. szeptember 22.) Az idézet hosszú, de minden benne van. A téma további kommentálása szükségtelen! E sorok írója 1966-ban ismerte meg személyesen Balahuri Eduárdot a prágai régészeti kongresszuson. Azután harminc év szünet következett: a politikai viszonyok nem engedtek meg egy újabb találkozást, viszont intenzív publikáció csere alakult ki köztünk. A nevetleni ásatását a halmi református templom tornyából láttam. Végre a változások után előbb Nagybányán, majd Ungváron találkoztunk, s megnézhettem ásatásainak anyagát. Együtt látogattuk meg a tiszacsomai honfoglalás kori temetőt is. Nyugodjál békében kedves barátom!