A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Esszé - Németh Péter: Nyírbátori Advent

Nyírbátori Advent nyugtatják a felhevült ifjakat. A serdülőkorú fiatalember - szerzetesi nevén Bertalan atya néven ismerjük - a későbbi pócsi házfőnök, itt ismeri meg Szent Benedek jelmondatát, „ora et labora", megtoldva azzal, „dabit tibi Deus omnia bona", azaz „Imádkozzál és dolgozzál, s Isten minden jót megad". * * * Advent utolsó, negyedik hetére már eltűnnek a barnacsuhás páterek - elsöpri őket az új államforma, a népköztársaság szele -, s a múltba tekintő szemében világiak tűnnek fel, itt új fedelet kapott lakók, mosodai alkalmazottak, s a ki tudja, honnan jöttek. Aztán a sokaság homályba vész, tisztul a kép, a szülőotthoni ásatáson felsejlik Dezső bácsi,

3 a nyíregyházi régész, a körülötte segédkező Barna,

4 a bátori múzeumalapító, mögötte árnyként felesége, Ibi néni, a rekedt hangú Rózsika, a mindent kimondó múzeumi mindenes, Terike és Marika, a kék- és barnaszeműek. A háttérben úttörőnyakkendős általános iskolások, akik - bár a rajzhoz kacska a kezük - mégis jelesek egy-egy régi köcsög, egy-egy avíttnak vélt tárgy átadása miatt. Megbízottak segítik hozzá a megye első vidéki múzeumigazgatóját, hogy a gyűjteménye ne csak néprajzi tárgyakból álljon, szakértők mondják magnóra a látott értékek kvalitásait. Segít itt mindenki, egyetemi tanár, főmérnök, gyárigazgató, tanácselnök, párttitkár, de a múzeum igazgatója is segíti az ügyet a vastag tárcájából előhúzott levelekkel, nevek emlegetésével. S amikor már az ismertség, az elismertség, a hírnév után az i-re kellene a pontot feltenni, jön az igazi „Bátori advent", a várost a psalmus mellett szellemi régiókba emelő darab. Az emberi gyarlóság s egyúttal a lélek mennyei szárnyalásának ez az apoteózisa ma is hatással van a visszapillantóra: a feledhetetlen Szigeti Andris, a színész tűnik fel a múzeumi könyvtár fogadásra kialakított enteriőrjében, s máig hallani a falépcsőn Barna kopogó lépteit. S nem telik el még két hét sem, amikor az Állami díjas-múzeumigazgató, a város díszpolgára koporsója felett méltató szavak hangzanak a tavaszi hidegben, s tompán dübörögnek a rögök. Mert a latin közmondás szerint: „Gyakran kidől a tölgyfa is, pedig a szélnek keményen ellenáll." * * * Az emlékezés fáklyája ekkor ellobban, a fenyőgyanta fanyar illata üli meg a konvent folyosóit. Az Adventnek vége, alleluja, örvendezzünk, mert Megváltó születik, ad maiorem Dei glóriám. Kérem tehát a jelenlévőket - a miniszter urat, a megyei közgyűlés alelnökét, a város polgármesterét, képviselő-testületét, a minoriták több mint ötszáz éves folytonosságát bizonyító János atyát -, mindenkit, aki megtisztelte jelenlétével a nyírbátori Báthori István Múzeum fennállásának 50. évfordulóját, hogy Szalontai Barnabás utódainak, a múzeumigazgató uraknak, s e falak között ritka tárlat rendezőjének a vezetésével tekintsék meg azt a kiállítást, a „Rejtett kincsek" címűt, amely egy múzeumi gyűjtemény eddig nem vagy alig látott darabjait tárja elénk. Dr. Csallány Dezső régész, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója 1954 és 1972 között (a szerk.). Dr. Szalontai Barnabás tanár, néprajzkutató, a nyírbátori Bátori Múzeum igazgatója 1955 és 1985 között (a szerk.). 523