A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Megmelékezések - Németh Péter: Lehoczky Tivadar Beregvármegye monográfiájának születése

Németh Péter szervezőket, amikor az Eger melletti Felnémet plébánosát, Balássy Ferencet az egykori egri kanonok, akkor a pesti Központi Papnevelő Intézet rektora, Ipolyi Arnold javaslatára és Haán Lajost Békés megyéből szintén választmányi tagnak javasolták). A zömmel pest-budaiakból és kolozsváriakból álló vezetőség volt a jogi végzettségű Lehoczky számára „az egyetem bölcsészkara", annak ellenére, hogy a negyedévente megtartott választmányi ülések jó részén személyesen - hivatali elfoglaltsága miatt - részt venni nem tudott. Ám a kapcsolatot levelezés útján is folyamatosan tarthatta a kor legkiválóbb történészeivel, forrásfeltárásban érdemeket szerzett jeles személyekkel. Ez inspirálta Lehoczkyt is arra, hogy kisebb forrásközlésekkel járuljon hozzá mindjárt az első évfolyam sikeréhez, ahol „Történeti kalászatok" címmel négy kis dolgozattal jelentkezett. (Telegdi Pál sírköve; a ruszinok Rákóczi melletti 1738. évi tüntetése; Spankau kassai kapitány 1672. évi nyílt parancsa; adatok Munkács vára történetéhez.) Arról, hogy Lehoczky Bereg vármegye átfogó történetének a megírására készül, a következő évben (1868) értesülünk, amikor az egyik választmányi ülésről szóló beszámoló hírt ad Lehoczky felolvasásáról (a beregszászi ispotály pecsétjét ismertette), hozzá fűzve kommentárként, hogy hangyaszorgalommal gyűjti az adatokat Bereg vármegye monográfiájához. A Társulat kebelén belül külön archaeológiai bizottság is működött. Talán ez a tény, továbbá a közeli Szabolcs megyében 1868. december 1-én létrejött Régészeti Egylet sikeres működése no meg az alapító Jósa Andrással ekkor szövődő kapcsolata, amely később barátsággá mélyült - arra ösztönözte Lehoczkyt, hogy ő is létrehozza a Bereg megyei régészeti egyletet. Ehhez a döntő elhatározást a szolyvai honfoglaló magyar sírjának sikeres felkutatása 1870-ben adhatta volna meg, azonban a szép idea nem szökkent virágba, nem hozta meg a Bereg megyei Múzeum megalapítását. A Századok 1869-ben már arról számol be, hogy a szerzőnek nagy terjedelmű okmánygyűjteménye van, s erre alapozva még az évben be kívánja fejezni a monográfiát. Ez nem történt meg, de egy év múlva arról olvashatunk, hogy elkészült a megye birtokviszonyait taglaló fejezet, amely 90 sűrűn írt ívből áll. Majd az októberi híradás szerint a történelmi viszonyokat taglaló rész is kész, összesen 172 ívnyi az a kézirat, amelynek bírálatára kéri fel a Társulatot. A Társulat a választmány két tagját, a családtörténész Nagy Ivánt és az eltűnt vármegyék kutatásában jeleskedő Pesty Frigyest kéri fel a mű elolvasására, kritikájára. Nagy Iván véleményét - amelyet 1871 júliusában olvasott fel a választmány ülésén - nem ismerjük, Pestyét - aki korábban, májusban tette meg észrevételeit igen. Ez utóbbi bátran állítja, hogy nagy szorgalommal és a helyszíni adatok felhasználásával készült olyan munkát tart a kezében, amely akár jelen formájában is megérdemelné a kiadást. A mű hiányosságai azonban onnan fakadnak, hogy a szerző a haza központi és vidéki levéltáraiban rejlő Bereg megyei vonatkozású adatokat még fel nem kutatta, amelyekből Pesty sok helységre nézve konkrét példákkal is szolgált, helyreigazítva a szerző lényegesebb tévedéseit. Végül az éppen megjelenés előtt álló Zichy-okmánytár I. kötetét ajánlja Lehoczky figyelmébe, amelyben a korai időkre vonatkozóan számos Bereget illető oklevél található. Pesty Frigyes kritikus véleményének igazságával Lehoczky hamarosan szembesült. 1871ben újra választják a választmány tagjává (a 43 szavazatból 40 esett rá, tehát emberi kvalitásait messzemenően értékelték), s egyúttal Munkács közelsége miatt a Társulat éves Zemplén-ungi vándorgyűlésének ún. leleszi bizottságába delegálják. Ugyanis Leleszen, a premontreiek rendházában őrizték még ekkor e középkorban fontos hiteles hely közép és kora újkori levéltárát, amelynek ismerete nélkül 7 vármegye (Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros, Ugocsa, Szabolcs és Szatmár) helyes köztörténetét megírni ma is lehetetlenség. Lehoczkynak ez a szeptemberi „kiruccanás" nyitja fel igazán a szemét, megismerkedve a levéltár XVIII. század végi elenchusaival, az ott található beregi adatok gazdagságával. Azt, hogy hányszor tért vissza Leleszre a Schönborn-uradalom főügyésze 26