A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Néprajz - Jakab Attila: A téglavetésről

A téglavetésről Néprajzi leírások Az alábbiakban részletesen bemutatom Harkai Imre munkája alapján a téglavetést és a hozzá kapcsolódó munkafolyamatokat (HARKAI 1983. 94-103.), amelyek nagy vonalakban mindenütt megegyeztek; a további példák csak az esetleges különbségeket hivatottak bemutatni. Az igen részletes leírás ismerteti a Vajdaságban fekvő Temerin (Szerbia) téglaégetését, amelyet még a XX. század közepén is gyakoroltak. A munka a terep {placc) elegyengetésével, ledöngölésével kezdődött, amelyet aztán homokkal leszórtak. Ez volt az a terület, ahová a formából kiütötték a még nedves téglát. A négylábú munkaasztal kb. 180x200 cm nagyságú volt. Lábait andráskeresztekkel erősítették meg. Az asztalra a nyersanyagot talicskával hordták fel egy járódeszkán (pallón), amely mintegy 6 m hosszú volt. A.placc közelében 2-3 m átmérőjű kutat ástak, mivel a vályogvetés sok vizet igényelt: 1000 vályogra 1 m

3 vizet számítottak. A kút mellé 1 m átmérőjű, 20 cm mély gödröt ástak, amelyben a kútból kimert vizet tárolták. Innen lejtősre ásott csatornákkal vezették a vizet a cserpákos gödrökbe, amelyeket igyekeztek minél közelebb kiásni az agyagbánya gödréhez. Ezekből a cserpákos gödrökből merték ki a sárkészítéshez szükséges vizet az ún. cserpákokkal. (A cserpák 2 m hosszú nyélre erősített vödör.) Egyszerre 7-8 talicska került az asztalra, ebből kb. 300-350 vályogot lehetett vetni. A sarat már a munkát megelőző napon előkészítették. Ennek során a kijelölt területet felásták, s a felső fekete, humuszos földet külön tették, majd leástak egészen a sárga agyagig. A felhasználás során azonban mindkettőt felhasználták, mert a sárga agyaggal nehéz volt dolgozni, a fekete föld azonban megkönnyítette a vele való munkát. Amikor elérték a kb. 1,5-1,8 m-es mélységet, a földet nem dobták ki, hanem ástak egy belső gödröt, s a felszínen lévő cserpákos gödörből idevezették a vizet. A gödör egyik oldalát rámpaszerűen képezték ki, és itt tolták fel az elkészített sarat. A sarat a következőképpen csinálták. A kiásott gödör egyik fala alá bevájtak, majd felülről beomlasztották az üreget. Ezt egy 4-5 m

2-es területen elterítették, s a gödörbe vezetett vízzel bőségesen belocsolták. Egyszerre 3-4 réteget készítettek, 10 cm vastagságban. A földet és a vizet kapával keverték össze, s ezzel ütötték szét a még benne lévő nagyobb földrögöket. A sarat háromszor forgatták át, mire jó lett. A tégla méreteit a forma adta meg, amely diófából készült. Mielőtt az agyagot beletették volna a formába, beszórták azt homokkal, hogy ne tapadjon hozzá a nyers tégla amikor kiütik belőle. Az előkészített masszát a formába ütötték, csapóval lehúzták, majd végül a placcon kiütötték. A vályogot ún. bangátokba rakták, itt száradtak addig, míg alkalmassá váltak a kiégetésre. A bangát a következőképpen nézett ki: mintegy 60 cm széles, 10 cm magas padka, melyre a hosszabbik élével rakták a téglákat, erre keresztbe újabb sor került, egészen tíz sor magasságig. A téglák között réseket hagytak, hogy a levegő átjárhasson közöttük, így gyorsabban száradtak. A kis padka arra szolgált, hogy ne érje víz a téglákat, ha esik az eső. A száradó téglákat cseréppel, deszkával, ponyvával védték az esőtől. A téglavetést általában csoportokban végezték. Egy csoport rendszerint 5 főből állt: egy készítette a sarat, egy talicskázott, hárman formázták a téglát. Egy-egy jól képzett munkásnak naponta 1000 vályogot kellett vetnie, egy csoportnak 5000-t. De egy-egy összeszokott társaság 6000-et is el tudott készíteni. A bajaszentistváni (Bács-Kiskun megye) téglások munkamódszerét Sólymos Ede jegyezte fel (SÓLYMOS 1965.). A téglavetés szezonja áprilistól Szent Mihály napjáig tartott, de ha az idő engedte januárfebruár tájékán fogadott emberekkel készítették elő a földet, hogy jól kifagyjon, mert akkor könnyebb volt vele később dolgozni. A munkaterületet szintén/?/<2ccnak nevezték. Szélessége 7 m körüli, hossza 15-20 m volt. Megtaláljuk a víz tárolására szolgáló gödröt, e mellett van az agyagnyerő hely, a sáros