A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Néprajz - Jakab Attila: A téglavetésről

A téglavetésről Jakab Attila Tanulmányom

1 a téglakészítés folyamatának és munkamódszerének vázlatos ismertetése a rendelkezésünkre álló - elsősorban néprajzi - források segítségével. Nem foglalkozom részletesen az Árpád-korban és a késő középkorban használt téglák jellemzőivel (méret, soványítás stb.), mivel ennek komplex vizsgálata külön dolgozatot érdemel. írásos források Közismert, hogy a rómaiak építkezéseikhez jelentős mértékben használtak téglát, és a római kori téglabélyegek igen fontosak az épületek, őrtornyok stb. datálásánál is. Nem meglepő tehát, hogy a Kr. e. I. század második felében élt római építész, hadmérnök Vitruvius nevezetes munkájában a „Tíz könyv az építészetről"-ben - külön fejezetet szentelt a téglakészítésnek. Érdemes kicsit hosszabban is idézni leírását, mivel megállapításai lényegében a mai napig érvényesek, s a néprajzi anyagban is visszaköszönnek az általa leírtak, ami jelzi egyfelől munkájának időtállóságát, másfelől a módszerek változatlanságát. „1. Először is a téglákról fogok szólni, arról hogy milyen földből kell vetni őket. Nem szabad ugyanis sem homokos, sem kavicsos agyagból, sem laza homokból vetni a téglát, s ha mégis ilyenből vetnénk, először is nehezek lesznek, aztán ha eső veri őket, a falban elmállanak, és szétesnek, mivel a darabosság miatt a pelyva nem tartja őket össze. Fehér agyagos földből kell tehát csinálni, vagy vörösesből, vagy akár kötött homokból, e fajták könnyüségük miatt szilárdak és a munkában nem súlyosak, könnyűszerrel rakhatók. 2. Tavasz idején, vagy ősszel kell téglát vetni, hogy egyenletesen száradjon ki, mert amit a nyári napforduló után csinálnak, azért lesznek hibásak, mivel amíg külső kérgüket a Nap hevesen kiszárítja száraznak látszanak, holott belsejük még nem száraz, így aztán, amikor száradni kezdenek zsugorodnak és összetöredezik az is, ami száraz volt. És így repedezve meggyengülnek. De a leghasználhatóbbak akkor lesznek, ha két évvel előbb vetik őket, mert ennél előbb nem tudnak teljesen kiszáradni." (VITRUVIUS 54-55.) Vitruvius a továbbiakban megjegyzi, hogy a nem teljesen kiszáradt téglák zsugorodnak, így a rávitt vakolat összetöredezik. Leírja továbbá, hogy háromféle téglát készítenek eltérő méretben, melyek közül kettőt csak a görögök használnak magán- és középületek építésekor. A leírásból kiderül, hogy a téglákat pelyvával soványították, amely segített összetartani a téglát (VITRUVIUS 55.). Nem írt viszont a téglák égetéséről, s a zsugorodásáról szóló megjegyzései is inkább azt sejtetik, hogy nem kiégetett tégláról, hanem inkább vályogról - kiégetetlen „agyagtégláról" - lehet szó. A téglavetésének időpontja az évezredek folyamán szinte semmit sem változott. Lényegében Vitruvius leírását vette át, némileg rövidítve idősebb Plinius is Naturalis História című munkájának XXXV könyvében (PLINIUS 211.). 1 Az írás a 2005-ben, az ELTE Régészeti Intézet, Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszéken megvédett „Középkori téglaégető kemencék Magyarországon" című diplomamunkám két fejezete. NyJAME XLVII. 2005. 345-365.