A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)
Régészet - Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszavasvári–Aranykerti táblán (Dienes István ásatása nyomán)
Honfoglalás kori temető Tiszavasvári-Aranykerti táblán (s ez alatt nem a megözvegyült férfiak és nők újabb házasságkötéseit értem), a módos családdal közös temetőt használó, s nem feltétlen családi kapcsolatban élő házi szolgák, vagy az ugyancsak nem feltétlenül a vérrokonok közül verbuválódott katonai kíséret (nőtlen harcosok) jelenléte. Jóllehet az embertani adatok (a nemek aránya viszonylag kiegyensúlyozott) s a régészeti jelenségek (viszonylag egyenletes a leletek megoszlása: sem kiugróan gazdag, sem teljesen melléklet nélküli nincs az eltemetettek között) arra utalnak, hogy e problémák az Aranykerti táblában feltárt temetőre nem jellemzőek, s feltehetőleg egy vagy néhány család hantolta oda a halottait, az említett vizsgálatok hiányában mindezt nem tekinthetjük teljességgel bizonyosnak. Végeredményben tehát nem tudjuk megállapítani, hogy e sírok egy népesebb, több családból álló közösség rövid idő - egy-két évtized - alatt eltemetett halottait rejtik, avagy egy kisebb létszámú közösség - akár egyetlen család - használta hosszú ideig, akár hat-nyolc évtizedig a temetőt. A paleodemográfia számítási módszere ugyanis nem tekinthető olyan két ismeretlenes egyenletnek, melyből matematikailag levezethető módon megkapjuk a hiányzó adatokat jelen esetben a temető használati idejének hosszát és az azt használó közösség lélekszámát. A hagyományos régészeti kategóriák szerint a tiszavasvári temető gond nélkül beilleszthető a gazdag középrétegbeli lelőhelyek sorába, hiszen magas a lovas (8) és fegyveres (6) sírok aránya, a nők viseletét pedig aranyozott ezüst hajfonatkorongok, csüngők, fülbevalók, karperecek és ruhadíszek ékesítették. A síroknak pontosan a fele - 10 temetkezés - tartalmazott nemesfém tárgyakat. Ez utóbbiak előfordulása különösen a női sírokra jellemző (a nyolc női sírból hatban megfigyelhetők ezüstékszerek vagy ruhadíszek). Ilyen tárgyak a négy gyermek közül a két nagyobbiknak a sírjában is voltak. A férfiak hagyatéka viszont ebből a szempontból jóval szerényebb: mindössze kettejük mellett találtak ezüst, illetve arany haj karikákat; a többiek viseletét, fegyverzetét, méltóságjelvényeit legfeljebb bronzöntvények díszítették. Első pillantásra tehát temetőnk az un. „nemesfémekben gazdag" felső-tiszai temetők sorába illeszkedik. Ha azonban az adatokat alaposabban megvizsgáljuk, már korántsem ilyen csillogó a kép (Id. a mellékelt táblázatot). Az összesen 138,8 g ezüst igazán nem nevezhető jelentős mennyiségnek. Ráadásul ennek több mint a fele - 70,6 g - egyetlen sírból (5. sír) került elő. Ehhez mindössze egyetlen arany hajkarika (12. sír) és egy csüngő tagján aranygömböcskékkel díszített fülbevaló járul még (D. sír). Mindezzel együtt a tiszavasvári temető valóban beleillik a hasonló sírszámú felső-tiszai temetők sorába. Összehasonlításképpen: a 18 sírós bezdédi temetőben 116,69 g ezüstöt találtak (ennek felét a 16. sír ruhadíszei teszik ki), valamint egyetlen arany hajkarikát; a 26 sírós kenézlői II. temető ezüsttárgyainak összsúlya pedig 559,89 g, melyhez ugyancsak egyetlen arany hajkarika társul (RÉVÉSZ 2001. 39., RÉVÉSZ 2003.439.). A tendencia nyilvánvaló: e mellékletekben valóban gazdag felső-tiszai temetőkben egy-két kivételtől eltekintve csak csekély, mindössze 15-50 dekagrammnyi ezüst és elenyésző súlyú arany található. 17 Ideje tehát végleg leszámolnunk a történeti-régészeti szakirodalom egy részében az 'arannyal-ezüsttel bélelt' honfoglalás kori temetőkről makacsul tovább élő képpel. Tiszavasvári és a vele szomszédos Tiszalök területéről tucatnyinál is több X-XI. századi temető maradványait ismerjük (DIENES 1996/A. 323-325, 329-330, 362-363, NÉMETH 1996. 10-13, MÉRI 2000. 129-140.) (17. kép). Sajnos szó szerint csak a maradványaikat, mert az Aranykerti táblában feltárt temetőn kívül az összes többi lelőhely nagyrészt elpusztult, s csak kisebb-nagyobb megmentett töredékeikből sejthetjük hajdani jellegüket. Összefoglaló értékelésükre a megmaradt leletek nagyrészt közöletlen volta miatt nem vállalkozhatunk, legfeljebb nagy vonalakban vázolhatjuk fel a leletek tanulmányozása során kialakult benyomásainkat. Úgy tűnik, az aranykertin kívül egyetlen olyan temető van csupán a lelőhelyek között, melyet nagy valószínűséggel csak a X. században 17 További összevetésekhez ld. RÉVÉSZ 2001. 38-46.
