A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Régészet - Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszavasvári–Aranykerti táblán (Dienes István ásatása nyomán)

Honfoglalás kori temető Tiszavasvári-Aranykerti táblán VI-VII. századi alán temetőkben tűnnek fel. A 730-as években bekövetkezett arab támadások nyomán a Don-Donyec vidékére költöző alán népességgel kerültek a baltás szekercék az akkoriban kialakult szaltovói kultúra - amelynek népességét a bolgár törökök mellett zömében éppen az alánok alkották - területére. Innen terjedtek aztán el Oroszföldön, a Baltikumban és Skandináviában. Ami a baltás szekercék magyarországi megjelenését illeti, e tekintetben már bizonyos mértékben eltér a fentebb idézett két szerző véleménye. Fodor István a tárgytípus meghatározásánál a foklap meglétét tartotta irányadónak, s az általa vizsgált fegyvereket a.foklapos balta elnevezéssel illette. Ez a kategória a balták jóval szélesebb körét foglalta magába, mint Kovács László szabatos, a baltás szekercék valamennyi ismérvét (ívelt élű, lefelé kissé megnyúló trapéz alakú penge, melyet rövid tagolt nyak köt össze a gömb formájú köpűvel, amelyhez a másik oldalon keskeny, tompán ívelő szélű baltapenge csatlakozik) figyelembe vevő leletlistája. Ennek következtében Fodor Istvánnak is tovább kellett tagolnia az általa vizsgált leletanyagot. Véleménye szerint keskeny pengéjű foklapos baltáink szaltovói előképekre mutatnak, s bizonyára a honfoglalókkal együtt jelentek meg a Kárpátmedencében. A nagyobb, trapezoid pengéjű foklapos balták (valójában: foklapos szekercék) viszont a magyar fejedelmi seregben és a határvédelemben nagyobb szerepet játszó varég - keleti szláv fegyveresek révén terjedhettek el hazánkban, főként a X. század második felében. Erre utalna az is, hogy lelőhelyeik a bihari, zempléni, szabolcsi és savoncai földvár közelében, valamint a későbbi borsovai határvármegye területén csoportosulnak (FODOR 1981. 156.). A foklapos szekercék eredetének és időrendjének kérdésében Kovács L. jóval óvatosabban nyilatkozott (KOVÁCS 1989. 170-171.). Az általa szigorú tipológiai kritériumok alapján kidolgozott fegyvertípusnak mindössze hat lelőhelyét tudta kimutatni (Bihar-Somlyóhegy 4. sír, Bodrogvécs, Demecser-Borzsova puszta, Nagyhalász-Zomborhegy A. sír, Szentes-Szentlászló 7. sír, TiszavasváriAranykerti tábla 4. sír), s már a baltás bárdként meghatározott doroszlói leletet sem sorolta ide. E listát a karosi II. temető 11. sírjából újabban előkerült példánnyal egészíthetjük ki (RÉVÉSZ 1996A. 175.). Kovács László szerint a baltás szekercéket a X. századon belül finomabban jelenleg nem lehet keltezni. Elképzelhető ugyan, hogy eleink keleti hazájukból hozták magukkal e fegyvereket (erre utalna az akár a X. század első felére is keltezhető bihari és tiszavasvári lelet), de nem zárta ki a Fodor István által kínált lehetőséget sem, amely a század második felében lezajlott fegyverváltáshoz kapcsolta megjelenésüket. Joggal hívta fel ugyanakkor arra a figyelmet, hogy e balták lelőhelyén - akárcsak a korábban szintén varég-keleti szláv eredetűnek feltételezett nyéltámaszos, köpűszárnyas balták és bárdok esetében - egyetlen, a feltételezett keleti eredetet alátámasztó más tárgy sem került elő. Akisszámú lelet ellenére is egyértelmű, hogy a baltás szekercék napjainkig kizárólag a Tiszától keletre (illetve a Felső-Tisza-vidéken) kerültek elő, s a hétből öt lelőhely a Felső-Tisza-vidéken helyezkedik el. Közülük a karosi 11/11. sír egyéb mellékletei alapján (archaikus veretes tarsoly, illetve szablya) bizonyosan a X. század első éveiben került a földbe, s nagy valószínűséggel a bihari és a bodrogvécsi temető is a század első felére/kétharmadára keltezhető. A fennmaradó négy lelet a X. századon belül pontosabban nem datálható. Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a baltás szekercék nagy valószínűséggel már a keleti hazájukból a Kárpát-medencébe költöző magyarság körében is felbukkantak, de széles körben soha nem terjedtek el. Használatuk eltarthat akár az ezredforduló éveiig is, maga a tárgytípus azonban a századon belüli pontosabb keltezésre nem alkalmas. Azt pedig a rendelkezésünkre álló adatok alapján - pontosabban egyértelmű bizonyítékok hiányában - aligha lehet igazolni, hogy a katonai kíséret idegen származású tagjai forgatták volna e fegyvert az akkoriban valószínűleg még nem is létező föld-favárak védelmében." " A szabolcsi földvár korai, a X. század első évtizedeire történő keltezését a sánc átvágása során talált sírleletek, kiváltképp a líra alakú csat alapján már korábban megkérdőjeleztem: RÉVÉSZ 1989. 526-527. A kérdés részletes tárgyalását a többi magyarországi vár vonatkozásában is Id. BÓNA 1998. 179