A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Tudománytörténet - Patay Pál: Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben

Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben ki. Három napig voltam a vendége. Kaptam tőle egy kerékpárt, amellyel az első napon - kegyetlen szélben - bejártam a Kraszna mentét Nagyecsedtől Vállajig, a másodikon Csenger környékét, a harmadikon a Szamos jobb partját, le Cégénydányádig. Az adatgyűjtés folytatására azonban csak 1995-ben és 1996-ban került sor. Ezt dr. Németh Péter megyei múzeumigazgató nagyfokú segítsége révén tudtam megtenni. A több alkalommal rendelkezésemre bocsátott gépkocsival bejártam Szatmárnak a Krasznától keletre fekvő többi községét. Ezeken az utakon Kovács István gépkocsivezető személyében kiváló munkatársra is találtam, aki a legelhanyagoltabb tornyokban is nagy segítséget nyújtott munkám sikeres elvégzéséhez. De megismételtem egy kerékpárutat is - ismét Tyúkodon megszállva - a Szamos bal partján Pátyodtól Kocsordig. Néhány községbe meg az ugyancsak már említett zsarolyáni lelkész (egyben polgármester), Kónya József vitt el, aki többször vendégül is látott. (Az útjaim eredményeiről a Jósa András Múzeum 1997-98. évi évkönyvében számoltam be.) Meg kell mondanom, hogy az útjaim során a munkámat mind a lelkészek, mind a gondnokok, mind a harangozok (ahol ilyen még volt) készséggel támogatták. Szinte mindenütt szívesen fogadtak. Szamossályiban a tiszteletesék ott marasztaltak ebédre. Pátyodról - aznapi kerékpárutam végső állomásáról - a görög katolikus lelkész gépkocsin vitt vissza a szállásomra, Tyúkodra. Géberjénben, hogy a ravatalozó kupolájába felfüggesztett harangot valamelyest mégis szemügyre vehessem, a történetesen egy temetésre gyülekező falusiak egy távcsövet is előkerítettek valahonnan a számomra. Bereg 25 települését hasonló céllal 1997 augusztusában kerestem fel. A kétnapos körúton, amelyhez ismét a megyei múzeumigazgatóságtól kaptam gépkocsit, két nyári gyakorlatos néprajzos egyetemista, Hegedűs Beáta és Oláh Györgyi volt segítségemre. De itt is segítettek nekem nem egyszer a helybeli lakosok. Tiszakerecsehyben például, amikor látták, hogy a katolikusoknak az utcán álló vas haranglábjára nem tudok felkapaszkodni, azonnal hoztak egy létrát. Beregdarócon a görög katolikus templomból kijövő emberek hívták fel a figyelmemet arra, hogy van a faluban a római katolikusoknak is haranglábjuk két haranggal (amiről én addig nem tudtam) és talán el sem engedtek volna, ha nem nézem meg azokat is. Persze, hogy megnéztem. (A beregi gyűjtésemről is beszámoltam a nyíregyházi Jósa András Múzeum Evkönyvének 1999. évi kötetében.) Végül felkerestem 1995 és 1999 között több körút során a megye szabolcsi részén mindazokat a helységeket, amelyekben az erdélyi vándormesterek, a kisnemesi harangöntők, valamint a 150 éven át működött kisgejőci László dinasztia tagjai által öntött harangról volt tudomásom. Ehhez is a megyei múzeumigazgatóságtól kaptam gépkocsit. Az utolsó utamon azonban szomorúan kellett tapasztalnom, hogy három harangot, amelyet az 1959. évi kerékpártúra során feljegyeztem, már nem találtam. Mezőladányban a görög katolikus haranglábról ellopták az 1805. évi - feltehetőleg vándormester által öntött - harangot. Záhonyban az egykori közös római és görög katolikus haranglábon volt, 1866-ban Kisgejőcön készült harangnak, miután a két egyház új templomot épített, nyoma veszett. A tuzséri református templom ugyancsak kisgejőci, 1870. évi harangja meg megrepedt és újat öntettek helyette. Két harangot azonban megmentettem a végső pusztulástól. Megszereztem azokat a Nemzeti Múzeum számára. Még 1982-ben értesültem arról, hogy a gyulaházi katolikus templom egyik harangja, amelyet 1844-ben nemes Egri Ferenc öntött Kisgejőcön, megrepedt. Fülep főigazgató megbízásából le is utaztam Gyulaházára, de a plébánossal nem sikerült megalkudnom. A harangot azonban hamarosan felküldtek „átöntésre" Gombos Lajos harangöntő mesterhez Orbottyánba, akitől azután a Múzeum nyersbronz áron megvette.