A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Tudománytörténet - Patay Pál: Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben

Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben Múzeum számára. Egyből megbízott, utazzak le Barabásra és vegyem meg. Rövid úton meg is alkudtam a lelkésszel, aki azonban közölte, az üzletet csakis az Egyházkerület hozzájárulásával kötheti meg. Ezért visszatérőben megálltam Debrecenben és felkerestem a Tiszántúli Református Egyházkerület műemléki előadóját, Módis Lászlót, a Kollégium akkori igazgatóját. Udvariasan, de kimérten fogadott. Előadtam, mi járatban vagyok. Hagyta, hogy beszéljek. Színesen ecseteltem, hogy egy ilyen becses, ritka műtárgynak - ha már nem tudja betölteni rendeltetését -nem szabad „átöntés" miatt megsemmisülnie. (Az egyház ugyanis új harangot óhajtott helyette beszerezni.) Ez a harang nemzeti kincs, legmegfelelőbb helye a Nemzeti Múzeumban van. Ő csak hallgatott. Amikor végleg kifogytam a szóból, csak akkor válaszolt. Akkor is lakonikus rövidséggel: -Azt pedig nem! - majd hozzátette: -Az a mienk! (Mármint a tiszántúli kálvinistáké.) Utólag mégis eredményesnek minősítettem a fáradozásomat. Módis nem hagyta átöntetni a harangot; megszerezte az Egyházkerületnek a debreceni Kollégiumban működő múzeuma számára, ahol a kiállításnak ma is értékes darabja. (A harang Benkő Elek véleménye szerint a XV. század végén működött váradi Imre - Emericus de Varadino - mester műve.) Ha én nem járok nála, bizonyára nem figyel fel a harang jelentőségére, és gondolkodás nélkül hozzájárul a beolvasztáshoz. Egyébként azt is valószínűnek tartom, hogy a beszélgetésünk hatására szerezte meg a múzeum számára a kiváló eperjesi mester, Georgius Wierd 1652-ben öntött harangját, amelyet a fentebb említett kerékpáros túránk során Benken, a templom tornyában repedten találtam. Közben a 60-as években a Csörsz árkának kutatása végett is jártam Szabolcsban. Egy műkedvelő kutató, Bálás Vilmos (előbb mérnök-hallgató, majd szolgabíró, végül földmérő-technikus), aki nyugdíjas korában összegyűjtötte a Csörsz-árok (Ördög árka) kartográfiai és irodalmi adatait, megállapította, hogy az nemcsak a Duna-Tisza-közét szelte át, hanem a Tiszántúlon is folytatódott. Ennek egy vonala Tiszavasváritól kelet felé húzódott, de Ujfehértó előtt dél felé, Debrecen irányába kanyarodott el. Annak a megállapítása végett, hogy ma is felismerhető-e a terepen az egykori árok (helyesebben sánc), valamint, hogy a nyomvonalat mai térképen rögzítsük, még 1962 nyarán, az akkor 60 éves Bálás Vilmossal kerékpáron két nap alatt (Újfehértón meghálva) bejártuk azt Tiszavasváritól egészen Debrecenig. Utunk eredményes volt. Ha szakaszosan is, de kisebb terephullám alakjában vagy a talaj-elszíneződés révén észlelni tudtuk az egykori sánc nyomát, különösen ott, ahol Nagycserkesz és Hajdúnánás között a megyehatárt is az Ördög árkán húzták meg. Ezzel szemben Tiszavasváritól nyugatra semmilyen adat sem utalt az egykori sánc meglétére, kivéve a Tisza és Reje között. A Jósa Múzeum egykori igazgatója, Csallány Dezső megbízása alapján egy mérnök azonban vállalkozott a kérdés tisztázására. Készített is (feltehetőleg jó pénzért) egy térképet, amelyen biztos kézzel be is rajzolta az Ördög árkát Reje és Tiszavasvári között. Számomra nagyon gyanúsnak tűnt a térkép hitelessége, ezért a sánckutatásban résztvevő, addigra már tapasztalt munkatársammal, Garam Évával 1965-ben bejártuk mind a négy kilométeres Tisza és Reje közötti szakaszt, mind a Reje és Vasvári közötti terepet. Mondanom sem kell, hogy az utóbbin az Ördög árkának nemhogy nyomát, de még a hírét sem találtuk meg. Erre az útra elkísért bennünket Gombás András bácsi, a tiszavasvári múzeum megalapítója és akkori igazgatója. A mintegy 14 km-es sétán a jó sáros talaj minket is meghúzott, de az út közepén már félni kezdtem, mit csinálunk, ha ő nem bírja ki Vasváriig? Az Ördög árkát Tiszadob mellett - ahol a X-XI. században egy földvár kialakításához is felhasználták- 1972-ben Soproni Sándorral ásatással át is vágtuk. Az egykori Andrássy-kastélyban működött fiúotthonbeli fiatalok voltak a munkásaink. Rendesen látták el a feladatukat. Az otthon igazgatójának kérdésére egy levélben meg is dicsértem a munkájukat.