A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)
Régészet - Czető András: Tiszabezdéd újabb régészeti lelőhelyei
Czető András A garmadától keletre is, nyugatra is agyagos, rögös talajú, széles, lapos mélyedés - kiszáradt vízmeder - húzódik. A homokvonulat és a főútvonal közötti horhos valamivel mélyebb - ez a Szebecse hajdani medre lehet. Az erős vízsodrásra, a nagy áradásokra utalnak a régi meder szélén található, simára csiszolódott, sárga és barna kavicsok (ezek mérete az apró szemcséktől az ökölnyi darabokig terjed). A terület hajdani lakói tehát a Szebecse mellett, az ármentes homokgarmada széles hátán telepedtek meg. 1998 tavaszán a község nyugati határrészének tervszerű terepbejárása során akadtam rá a lelőhelyre.Néhány lelkes tanítványommal ezután tavaszonta vissza-visszatértünk ide összegyűjteni az eke által kiforgatott és eső által kimosott kerámiát, illetve kőeszközöket. A leletek nagyon ritkásan, elszórtan, teljesen rendszertelenül hevertek. Jobbára cserépedények töredékei kerültek elő, obszidiánés egyéb kőeszköz csak igen kevés. Itteni kőeszköz-készítésre utaló leleteket (ép gumót, magkövet, magkőmaradékot, szilánkokat) nem találtunk, elvétve akadt ép eszköz, több a törött penge. 2002ben már csak kevés leletet találtam, alighanem kimerülőben van a lelőhely. A környék módszeres bejárása során délebbre is találtunk 52 kerámiatöredéket és 1 obszidiánt. 6. Belterület A belterület lelőhelyeinek közös jellemzője, hogy nem közvetlenül vízparton jöttek létre, hanem a folyóvizektől (Tiszától, Szebecsétől) és az állóvizektől (a ma is felismerhető, agyagos talajú, nagyobb mélyedésektől) meglehetősen távol. A megtelepedésnek ezt a módját leginkább a korabeli magas vízállás vagy a nagyobb arányú földművelés tehette szükségessé. a) Árpád utca Helye: a község nyugati részén, a Jókai és a Kossuth utat köti össze nagy ívben. Az Árpád utca 6. szám alatti portájukon Sipos Attila tanuló 2 obszidiánt talált. b) Béke utca Helye: a község déli részén, megközelítően E-D tájolású. A Béke utca 2. szám alól Nagy Brigitta tanuló néhány újkőkori kerámiatöredéket és egy kis, ék alakú, csiszolt kőeszközt hozott. c) Dózsa utca Helye: a község keleti és északi részén, a Sport utcából nyílik, D-E és KÉK-NyDNy tájolású. A Dózsa utca 45. szám alatt Danes Eszter tanuló 1 obszidiánszilánkot talált. A Dózsa utca 85. szám alól Bábin Csaba tanuló egy kis bronzkori cserépkorsó nyakát hozta. d) Hársfa utca Helye: a község DK-i részén, a Rákóczi utcából nyílik, ÉÉNy-DDK tájolású. Szabó Krisztián tanuló 1998-ban a Hársfa utca 15. szám alatti telkükön 2 obszidiánt, valamint 1 edénytöredéket, az utca végén, a fűrésztelep környékén pedig 3 obszidiánt gyűjtött. e) József Attila utca Helye: a község DNy-i részén, a Petőfi és az Árpád utcát köti össze, DDNy-ÉÉK tájolású. A József Attila utca 12. szám alatti telkükről Battyányi Beáta tanuló 1997 kora nyarán néhány kerámiatöredéket, 1 obszidián- és 2 kovapengét hozott. 16