A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Régészet - Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai ’magyar őshaza’ néhány kérdése

Makkay János A nyugat-szibériai magyar őshaza tételét felelevenítő - vagy manapság képviselő - Fodor István tehát a nyelvtörténet oldaláról (Ligeti Lajost is beleszámítva) nem hivatkozhatott megszilárdult tételekre. Marquart, Wiklund és Tallgren korának régészeti háttere - ha az első kettő esetében egyáltalában volt ilyen - a második világháború utáni időkre, és különösen a hetvenes évekre nyilvánvalóan elavulttá vált. Ligeti prémkereskedelmi érvei már akkor egyoldalúak voltak. Hajdú Péter északabbra, ÉszaknyugatSzibériába tett őshazája pedig nem a proto-ugorokra, hanem a pre-uráli, uráli vagy finnugor alapnyelvi állapotokra vonatkozott.

64 Sőt, 1978-ban úgy találta, hogy valamikor a IV. évezredben éppen a nyugatszibériai lakóhelyeken élő „uráliak laza egységéből kiszakadó finnugorság merészkedett tovább az Urál nyugati oldalán a Káma torkolata felé." (Hajdú Péter in: HAJDÚ-DOMOKOS 1978.56.) Hogy azután néhány évszázad (vagy Ligetinél két évezred) múltán a szétváló finnugorság egyik ága a fémércek vonzásában vagy prémek után másfelé kutakodva - visszamerészkedjen az Urál másik oldalára?! Elméletileg persze ez sem zárható ki: az ösregészétre - főleg a hajdani ősrégészet adataira és érveire - építhető interpretációs lehetőségek bősége és változatossága páratlan\ Én azonban nem találtam példát a világtörténelemben ilyen jelentéktelen okokból visszaforduló népmozgásokra (Moórnál olvashatjuk, hogy cobolyprém bőven, sőt talán bővebben akadt a Káma-vidéken is, a délorosz sztyeppe vagy a Kaukázus fémművessége pedig legalább egy évezreddel megelőzte a nyugat-szibériait).

65 Úgy vélem, megállapítható tehát, hogy ilyesféle érvek még a régészeti ismeretek mai - korántsem kielégítő - fokán sem elegendőek már őstörténeti következtetések levonásához. A nyugat-szibériai őshazát támogatni látszó - csaknem kizárólag régészeti - érvek fő kérdésének azonban azt tartom, hogy sajátságos okokból Szibériának azon a részén szokatlanul gyorsan avultak el az egykor biztosnak, biztatónak vagy joggal várhatónak tartott régészeti eredmények. Fodor István tehát 1973-ban szilárd nyelvtörténeti érvekre nem hivatkozhatott. A kor színvonalán álló régészeti adatok és érvek pedig csak az akkori szovjet kutatás eredményeiből állottak rendelkezésre. Fodor az utóbbiak alapján 1973-ban a Kr. e. IV—III. évezredre és azelőttre keltezte - és az Urál két oldalára és a Volga-Káma vidékére helyezte - a finnugor nyelvcsaládba tartozó népeknek a szétválásuk előtti utolsó őshazáját. Ennek a területe azonban akkor még nem érte el az Isim-Tobol vidékét, megmaradt az Urál közvetlen keleti lábain.

66 Fodor kiváló - az akkor rendelkezésre álló régészeti adatok szinte teljes - áttekintéséből pontosan meg lehet állapítani, hogy 1973-ban még csak a gondolata sem merült fel benne egy nyugat-szibériai eredeti magyar őshazának (original homeland). Hiszen a finnugorból az ősmagyar felé vezető utat az Urál-kámai újkökori műveltséget az Uraitól nyugatra követő kultúrák hosszú sorozatán át kísérte nyomon - végig a Kr. e. II. évezredben: a turbinái, a voloszovói, a balánovói, a pozdnyakovói, a kazanyi, a csirkovó-szejmai, az abasevói és a többiek (FODOR 1973. 12-29. ).

67 Ennek az eredendő európai őshazának a tételezése fontos az alább következők szempontjából! Mint derült égből a villámcsapás, szinte úgy éri az olvasót az, amit akkor az Urál keleti oldalán élő finnugorokról Fodor összefoglalása mégis hozzátett. A régészeti leletanyag - nyilvánvalóan csak a mai állapotához hasonlítva - még szegényesnek volt ugyan mondható, és ezért az etnikai következtetések alapjai meglehetősen tisztázatlanok maradtak, de „egyre inkább megérik az a feltevés, mely szerint az andronovói műveltség nyugati tömbjének a ligetes sztyeppe zónájára eső északi csoportját ugorok alkották, 64 A részletekre MAKKAY 2004. 35-43., további irodalommal. Erre az északnyugat-szibériai térségre lásd KOSYNSKAYA 2001. 266. 65 CHERNYKH 1992. a Fig. 5. a 12. oldalon világosan mutatja, hogy az uráli fémművességi központok csak évszázadokkal később követték a balkáni, kaukázusi, Dnyeper-vidéki, volgai, tehát a délebbre és nyugatabbra működő fémművességeket. Chernykh szerint a SzejmaTurbino fémművesség típusai éppenséggel keletről nyugat felé terjedtek, a Szintasta jellegű régészeti leletek terjedési iránya pedig pontosan az ellenkező volt, az Urál felől tartott Nyugat-Szibériába és Kazahsztánba: 233-234. Általában lásd még RINGYINA 1998. Manapság kizárólag a fémművességre már nem lehet etnikai következtetéseket építeni, éppen úgy nem, mint ahogy kizárólag fafajtákra vagy halfajokra sem. 66 FODOR 1973. 5-6. és az 1. kép a 7. oldalon, az 'Urál-kámai újkökori műveltség' fontosabb lelőhelyeivel. Manapság már régen nem létezik Urál-kámai újkökori műveltség. 67 Ezek közül „kétségtelennek látszik, hogy a pozdnyakovói műveltség a voloszovói utóda s népessége finnugor volt." FODOR 1973.21. 102