A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Helytörténet - Ulrich Attila: A Rákóczi-szabadságharc monetáris problémái

A Rákóczi-szabadságharc monetáris problémái A magyar állami szervek, a kamarák és harmincadok természetesen hivatalos árfolyamon váltottak minden, az országban folyó fizetőeszközt, így a rézpoltúrákat is. Atokaji sókamara megmaradt irataiból némi képet kapunk a korabeli pénzforgalomról. 1704. november 10-én a 4970 Ft 41 dénár kifizetésből 1896 Ft 51 dénár volt rézpénz (38,16%) {MOL G 29 83 cs.). Csányi György sóinspektor elszámolásaiból látható, hogy 1707. május 13-tól 1708. június 4-ig a tokaji sóharmincadon beszedett pénzből 4860 Ft 20 dénár volt réz, és 4210 Ft 80 dénár volt ezüst fizetőeszköz. Ez a kép is jól mutatja, hogy a sóvámon a rézpénzfizetés igen nagyarányú volt. Ezt csak megerősíti Csányi 1705-1708 közötti elszámolása is. Az eltelt idő alatt 79663 Ft 48 dénár réz, és mindössze csak 4591 Ft 80 dénár ezüst bevételt írt össze. Ennél érdekesebb viszont, hogy a kiadási, kifizetési oldalon épp ellentétes tendenciával találkozunk. Csányi ugyanis minden jel szerint igyekezett megszabadulni a rézpoltúráktól. Ezt bizonyítja, hogy az elszámolás után a kasszában mindössze 974 Ft 25 dénár réz-, és emellett 1696 Ft 92 dénár ezüstpénz maradt! Már fentebb is láthattunk néhány példát a rézpénzzel való üzérkedésre, a rézpénzhez való viszonyulásra. Nézzünk meg újabb eseteket, amelyek a rézpénz és infláció összefüggésére, a rézpénz kedveltségére, és helyi fogadtatására is példákkal szolgálnak. Még mielőtt erre rátérnénk, felhívnánk a figyelmet egy fontos aspektusra. Az adásvételeknél a rézpénzzel fizető vevők egyértelműen jobban jártak, mint az eladók, így ingatlant, birtokot „kongóval" (a rézpoltúrák népies neve) vásárolni igen jó befektetésnek bizonyult! Erre igen érdekes példával szolgál a Tornyai Jánosné Sóki Erzsébet és Csorna Márton között Tolcsván zajló huzavona. Tornyainé háromszor akarta kifizetni Csornának tartozását, de az mindannyiszor elutasította, mivel rézpénzzel akart fizetni.

7 Szabolcs megye rendjeinek Zemplén megyéhez intézett panaszos sorai több dologra (drágaság, a lakosok közötti ellentétek) is fényt vetnek: „...e mostani Réz pénznek cursusához keppest, mind Országban termett mind penig más Országokbul inducált Materialék és arukk majd hallhatatlan arát, és abbul emergált vagyis emergálható az Országbéliek közt sok Confusiokat... ". A szabolcsi nemesi gyűlés megoldást is javasolt, amelyet a termékek „igazságos", „ az el adás és vevés alatt levő jok " reális árában gondoltak megvalósítani.

8 Erről tanúskodik Kálnássy Gergely 1705-ben kelt levele is, aki arról panaszkodott, hogy a rézpénzt nem akarták elvenni tőle. Sőt, mivel „kongóval" akart fizetni, az ezüsttallérok árát felemelték, így mint írta az „ ócsobb megvételnek okáért kintelenitettem fejér pénzre alkunnom ".

9 Maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem is belátta, hogy a rézpénz bevezetése nagy problémákat eredményezett. Az ónodi országgyűlés után kelt egyik levelében erről a következőket írta: „ ...nemcsak Hadaink fizetetlenségek miatt való disgustussa, hanem az réz pénznek utolsó meg utaltatásra jutott becstelensége is, ugyan szemlátomást bekövetkezik, ugy latjuk... "

10 A gazdasági teljesítőképesség romlása, a korlátlan rézpénzverés és a manipulációk együttes hatása az 1705-től egyre erősödő infláció volt, amely az árak emelkedésén túl a pénzek értékében is nagy változásokat indított el.

11 A rézpénz államilag meghatározott értékének az 50-60%-át (1705), később már csak 25%-át (1707) érte. Bár Rákóczi még megpróbálkozott az értékek megszilárdításával (ellenjegyes poltúrák), azonban ez a kísérlet is eredménytelen maradt, és törvényszerűen maga után vonta a rézpoltúrák verésének beszüntetését. Lépése nem befolyásolta az ezüst váltópénzek, az ezüst értékpénzek (tallérok, forintok, guldenek) és az aranyak egymáshoz viszonyított arányának megváltozását. 7 ZmLt V.43. Tolcsva nagyközség iratai, Protokollum I. kötet, 1707. május 11. 8 ZmLt IV.1001./b. Fasc. 204. No. 545., 1706. március 22. Ibrony. 9 ZmLt IV.1001./b. Fasc. 204. No. 542., 1705. március 6. Szécsény. 10 ZmLt IV.1001./b. 21. kötet, 1707. augusztus 3. Munkács. 11 1704-ből még van arra adatunk, hogy egy tallért 30 garasban számoltak. Ezt visszaszámolva - 1 garast 6 dénárnak véve - egy tallér értéke 180 dénárral (1 Ft 80 dénár) volt egyenlő, ami viszont a XVII. század végi pénzárakkal mutat hasonlóságot (Pl. MOL G. 29. 80. csomó, Darvas Ferenc hadi főkomisszáriul levele, 1704. január 9. Tokaj). 193