A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Ratkó Lujza: Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban

Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban nyének örve alatt vizsgálati tárgyukat pusztán mennyiségi mutatókra redukálják. Ez a szisztéma azonban álobjektivitást és álegzaktságot eredményez, hiszen a vizsgált tárgynak egy nagyon fontos aspektusát egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja, s így csak egyoldalú és leegyszerűsítő képet tud festeni róla; az egzaktság ugyanis csupán az adott dolog mennyiségi paramétereire, nem pedig magára a dologra vonatkozik. S vajon mit érnek a legegzaktabb eredmények is akkor, ha alig van közük a valósághoz? A tudomány, miután a maga Prokrusztész-ágyába fektette kutatási tárgyát, itt is, ott is „levágja" róla a minőséget, s ha az így született „egzakt" leírást kívánnánk visszaolvasni, akkor nem a vizsgálat tárgyához jutnánk el, hanem valamilyen színtelen, szagtalan, pusztán a tudományos képzeletben létező kreatúrát kapnánk. A valódi objektivitás nyilvánvalóan az lenne, ha a mennyiségi-objektív tényezők mellett a minőségi-szubjektív tényezők is a kutatás tárgyát képeznék.

3 Egy tudományágban olyan mértékben kellene megjelennie a szubjektivitásnak, amilyen mértékben tárgyában is jelen van a szubjektum; vagyis ha egy humán tudomány valóban objektív akar lenni, akkor nem kerülheti meg a szubjektivitást. Paradox megfogalmazásban: minél nagyobb mértékben vállalja egy humán tudomány a szubjektivitást, annál objektívebb lesz - ugyanis annál teljesebb és pontosabb képet tud nyújtani tárgyáról. Továbbgondolva ezt a kérdést a tudomány művelőjének, a tudósnak a szemszögéből, logikusan adódik az a következtetés, hogy a teljes és nem egyoldalú tudományos megismerés érdekében a valódi objektivitásra törekvő kutatónak távolságtartó attitűdjét feladva, racionális és intellektuális módszerein túllépve meg kell nyitnia vizsgált tárgya felé személyiségének egy olyan oldalát, amely egyébként a tudományos kutatás során rendszerint „zárva marad", de amely egyedül képes a minőség érzékelésére. Ez a nyitottság egyben azt is jelenti, hogy a tudós nemcsak intellektusára, hanem személyiségének egészére hagyja hatni vizsgálati tárgyát, azaz nemcsak tudósként, hanem emberként is közelít felé. Az objektivitás és szubjektivitás kérdése azonban nemcsak a tudós, hanem a tudomány eredményeit alkalmazó, felhasználó ember, sőt általában az ember szempontjából is fölmerül. A tudományos objektivitás ugyanis az ember számára mindig valamilyen absztrakt tudásként, elvont ismeretanyagként jelenik meg, amiből hiányzik az „élet", hiányzik minden, ami emberivé (értsd: a szubjektum számára fontossá, értelmessé, értékessé) tehetné; száraz ismerethalmaz és holt tudás, ami személyében, lényében nem érinti őt, legfeljebb informatív-adatszerű tudása gyarapszik általa. Hogy egy meglehetősen profán, de kellően szemléletes analógiát említsünk, ez éppen olyan, mint ha valakit mesterségesen táplálnának ahelyett, hogy jóízű falatokkal kínálnák - ugyanis a mesterséges táplálék csupán íztelenné, szagtalanná, színtelenné lepárolt esszenciája a valódi ételnek, hiszen a tudományos eljárás során kivontak belőle mindent, ami finom zamatát, ínycsiklandozó illatát, szemet gyönyörködtető látványát adta, és szénhidrátokra, fehérjékre, aminosavakra és vitaminokra bontották: vagyis az ízletes eledelt puszta tápanyagokra redukálták. Ez a desztillált táplálék fogyasztható ugyan, és éppúgy gyarapítja a testet, mint a valódi étel, de hiányzik belőle mindaz a minőségi többlet, ami nemcsak a testnek, hanem a léleknek, a szubjektum egészének is képes nyújtani valamit: az evés örömét, a finom étel látványának, illatának és ízének élvezetét - és akkor még nem is beszéltünk az étkezés körülményeiről, ami ugyancsak a minőség oldalához tartozik, és adott esetben a maga rituáléjával akár jelentősen is fokozhatja az evés szubjektumra tett hatását. Az objektív tudományos ismeret, amelyből kivonták az életnek, az emberinek, a szubjektívnek a zamatát, épp ilyen szárazzá és íztelenné desztillált holt tudásanyag lesz, ami mennyiségi értelemben (informatív tudásként) ugyan kétségtelenül gyarapítja az embert, de minőségi értelemben nem: ugyanis nem válik az ember személyiségét gazdagító, abba szervesen beépülő, átgondolt tudássá. Minél 3 Lásd ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban RATKÓ 1998. és RATKÓ 2001. 181