A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Janó Ákos: A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban a XX. század közepén. A fonó

Janó Ákos Ha sűrűn elejtették, s a legények nem nagyon kapkodtak az orsók után, ez volt a szólás: Potyoghatsz itt, nem kellesz itt, Rest a legény, nem ugrik itt! Menyasszonynak azonban, ha vőlegénye nem volt ott, senki sem adta fel az orsóját. A feladás a lányhoz való közelítést jelentette, udvarlási szándékot mutatott, amit a menyasszony nem fogadhatott el. Az ellesett, elrabolt vagy elejtett orsók kiváltása többféle módon történhetett. Túristvándiban, Tisztaberekén, Rozsályban, Gacsályban és Szamosbecsen minden orsóért egy-egy csók járt, amelyet az orsót elrabló legény kapott. Nagyecseden nem is adták vissza egy csókért az orsót, pár csókot kértek érte. Porcsalmán pedig azt mondták ilyenkor a legények: - Egy csók nem csók, két csók fél csók, négy csók egy csók! Panyolán, Tiszakóródon, Sonkádon, Szamostatárfalván és Szamosangyaloson az volt a szokás, hogy az elrabolt orsóért a fonóban minden legényt meg kellett csókolni a lánynak, vagyis a legények körcsókot követeltek maguknak. Előfordult, hogy haragosak is voltak a fonóban, a lánynak ilyenkor haragosát is meg kellett csókolni. Kérsemjénben a legények esténként döntöttek, hogy az orsóért egy-egy csókot vagy körcsókot kérjenek. Az orsó kiváltását leginkább a házilány kezdte. Aki nem akarta megcsókolni a legényt, nem akarta kiváltani az orsóját, annak a fonalát összetépték vagy „felmotollálták", vagyis feltekerték a kapufélfára, kerítésre vagy az utcán a fákra. Az orsó kiváltásának megtagadása a legényre nézve sértés volt, a megszégyenített legény a fonalat az utcán az orsóról egyik kaputól a másikig, egyik oldalról a másikra vezetve kikötözte, s azt a lány nem is tudta többet felgombolyítani (SEBESTYÉN 1959. 113.). Ha a lánynak az anyja is ott volt a fonóban, a lány nehezebben szánta rá magát az orsó kiváltására. A szülők azonban nem haragudtak lányukra az orsó kiváltásáért, sőt biztatták is őket: Nem ragad oda a szád, nem hagyod tán elveszni, amit fontál?! Szamosangyalosi adatközlőnk egyszer nem váltotta ki az orsóját, fonal nélkül pedig félt hazamenni, s kölcsön kért egy orsó fonalat. Reggelre összetörve az ablakában volt az orsója egy cédulával: - így jár, aki orsóját nem váltja ki! Az utóbbi időkben az orsókapás kezdett kimenni a szokásból. Egyes falvakban már nem motollálták fel a fonalat a ki nem váltott orsóról, Tyúkodon pedig azt mondták az orsókiváltáskor adott csókra: - Szégyencsók az már! Milotán a legények utóbbi időkben csak a házilánytól leseltek orsót, de azt a lányok közösen váltották ki. A szokást előbb az idősebbek hagyták el, az legtovább a fiatal lányok fonójában élt. Farsangjárás a fonóban A fonó hagyományaihoz mindenütt szorosan kapcsolódtak a farsangi játékok. A farsang idejét minden faluban számon tartották, sőt több helyen annak kezdetét tréfás keretek között ki is hirdették. A farsang Szilveszterkor vagy vízkeresztkor kezdődött. Előtte való este a 14-18 éves legények csoportokba verődtek, kürtökkel, ladangokkal (kolompokkal), csengőkkel, ostorokkal és tülkökkel felszerelkezve megindultak a falu egyik végén és nagy kolompolással, bégetéssel végigmentek minden utcán ezt kiabálva: -Akinek van szűz jánya, eressze a szűzgulyába! Amenetet hajtásnak mondták. Nagy zajuk felverte az egész falut, útközben a „suttyó legények" (a legfiatalabbak) egész hada csatlakozott hozzájuk, akik a nagy lármát még fokozták. Ez a nagy csendháborítás a falu hagyományos, szokásjogokon felépült társadalmában nem volt elítélendő, hanem a maga idejében természetes és megszokott esemény volt, amit újabban csak a rendőrhatóságok kezdtek tilalmazni. A „kihirdetés" után kezdődött a farsang és tartott 6, 7 vagy 8 hétig. Ez idő alatt a 16-20 éves legényekből Farsangos csoportok alakultak, akik maskarába öltözve járták esténként a falut, főképpen pedig a fonókat, ott 170