A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Janó Ákos: A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban a XX. század közepén. A fonó

A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban én hívlak, azzal fogjál kezet, akivel én előzőleg kezet fogok! - Elmehetsz! A másik legény kiment a pitvarba, a benn maradó valakivel kezet fogott, majd behívta társát, aki szintén kezet fogott azzal, akivel előbb a játék vezetője. A játékot többször ismételhették, mert a megbeszélés szerint a legény mindig annak nyújtotta a kezét, aki a - Figyelj a szóra! felhívás után legelőbb, de még a másik legény előtt megszólalt. Míg a többiek rá nem jöttek az alábbiak magyarázatára, megcsodálták a legények bűvészmutatványait is: Összefütyülök négy krumplit egy kalap alá! Ajátékot bemutató legény négy krumplit helyezett el a földön, egymástól távolabb. Két kalapot vett a kezébe, és az egyik alatt egy ötödik krumplit is tartott. A kalapokat a földre helyezett két krumpli fölé tartotta, a kezében lévő krumplit letette, a másikat felvette, s közben füttyentett. A mozdulatokat addig ismételgette, míg mind a négy krumpli egy kalap alá került. Beugrató játékaik néha a durvaság határán mozogtak, s azokat különösen a tapasztalatlanabb, fiatal legények kárára gyakorolták: - Ti bent vagytok, én kimegyek, mégis előbb beteszem ide a lábam (lábával a földre toppantott). Ajátékot bemutató legény kiment, kis idő múlva bejött, lehúzta lábáról a csizmát, majd újra beledugta a lábát. Amikor korábban toppantott, nem a szobára, hanem a csizmájára gondolt. - Te kimégy, én hármat ütök a falra, akkorára te bejössz! A megszólított legény kiment, a bent maradó kettőt ütött a falra, a kint lévő nem győzve várni a harmadik ütést, végül bejött. - Én átlátok a falon, meglátom kívülről, idebent hogy állsz! - Hogy állok? - hangzott belülről a kérdés. - Mint egy szamár! A fonójátékok gyakorlása mellett a fiatalok, vagy néha az idősebbek játékos kedvének is gyakori megnyilvánulásai voltak azok az apró csínytevések, amelyekkel egymást megtréfálták, s a fonó közösségét mulattatták. Ha egyik lány kiment a fonóból, a többiek a szöszét megsózták, megpaprikázták, vagy dohányport szórtak bele. Nyálazás közben azután a szösz csípte a lány nyelvét, a dohány illata facsarta az orrát, s ezen társai jókat derültek. A lánynak az orsójára hurkot kötöttek, amit aztán bogozhatott, hogy tovább tudjon fonni. A legények paprikát csempésztek a sütőbe, ami később csípte a fonók szemét, míg jól ki nem szellőztették a szobát. Az asszonyfonóban, ha valaki kiment, széke alá marék hamut tettek, hogy legyen hova pisilnie. A mit sem sejtő lány kötőjének madzagját hátul a székhez kötötték, s ha felállt, ment vele a szék is. Erősebb tréfa volt, hogy a legény meggyújtotta a lány szöszét, s ha a lány nem volt elég ügyes, az egész elégett. Ez esetben a legény kárpótlással tartozott. Otthon szólt az anyjának: - Anyám, adjon egy fű szöszt, elégettem a fonóban a Juliska szöszét! Az anya, ha nem is szó nélkül, de adott, mert a lány nem vallhatta kárát a tréfának. Ha a guzsalyszalag is elégett, a legény azt is megvette a lánynak. Néha a legényeket is érték meglepetések. Ha valamelyik legény beszélgetés közben elálmosodott és a kiságyon elaludt, csipetnyi szöszt tettek a lábujja közé, s azt meggyújtották. Az alvó, amikor égette a lábát a szösz, „csillagokat rúgott". Másiknak a lábát az ágyhoz kötözték és elkiáltották magukat: - Tűz van! Ekkor felébredt a legény, de nagy derültségre nem tudott leugrani az ágyról. 167