A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Múzeumtörténet - Margócsy József: A civil Jósa

A civil Jósa Herman Ottónak vagyok majma, nem tudományosság tekintetében, akit képesség és idő hiányában úgysem érhetnék el, hanem abban, hogy szerinte periodice hol egy, hol más irányban kell kutatni, de sohasem kétfelé ugyan egy időben. Pár év előtt... igen megtisztelve éreztem magamat azért, hogy három napig vendégül láthattam. ... Követelte tőlem, hogy mutassak neki őseredetipásztoréletet... Gróf Forgách László nyújtott erre módot, akinek nagyhírű eszenyi gulyáját tekinthettük meg. Hozzá szegődve indul­tam vele Mondókra, ahonnan a nemes grófnak egyik tisztje továbbított bennünket a néhány órányi távolságra fekvő eszenyi gulyástanyára. Olvastam Herman Ottónak a halászatról írt félkilós könyvét, amelybe több mázsányi tudományt raktározott le, tehát jogosan hittem azt, hogy a halászat iránt most is érdeklődik. így a Tisza mentén haladva lépten-nyomon a halászatra igyekeztem a discurzust terelni..., de pórul jártam, mert azt mondta: „ Tudja, én nem szoktam időmet elforgácsolni. Ha én egy bizonyos czélt tűzök magam elé, nem kóválygok össze-vissza. Vagy halászok, vagy barmászok. Most az utóbbi sportnak élek. A halak most halottak előttem. " Úgy is tett. ...Én meg annak örültem, hogy megtanultam, miszerint két vagy többfélével foglalkozni helytelen, mint ugyanegy időben nem egy, de több czéltáblára lövöldözni. Herman Ottót majmoltam akkor, amikor az utamba eső nagyszabású múzeumoknak csak ősrégészeti gyűjteményeit tekintettem meg futólagosan, mikor pedig egyebek is érdekel­hettek volna. Száz évet szánván magamnak, harmincz év alatt kifogom pótolni az elmulasztot­takat. Ne adja Isten! (JÓSA 1906. 42^13.) Mióta nyugalomba vonultam, a vármegyei bizottságból kicseppenvén, ott semmi he­lyem vagy szavam. A városi képviselőtestületnek tagja volnék ugyan, de miután egyéb elfoglalt­ságaim miatt a gyűlésekben 22 év óta részt alig vettem, súllyal ott sem bírhatok. így tehát csak a sutból beszélek. {Nyírvidék 1907. júl. 28. in: CSALLÁNY 1968. 221.) Irodalom BÁRÁNYI 1993. Bárányi Ferenc: Adalékok a nagykállói amatőr színjátszás történetéhez: a Nagykállói Műkedvelő Társulat (1880-1900). Helytörténeti füzetek 5. Nagykálló 1993. (Lásd még: http://jam.nyirbone.hu/konyvtar/web-konyv/nuiz-konf/nuiz-konf.html ) CSALLÁNY 1958. Csallány Dezső: Jósa András irodalmi munkássága JAMK 1. Múzeumok Központi Propaganda Irodája, Budapest 1958. CSALLÁNY 1968. Csallány Dezső: Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei (1901-1907). JAMK 5. Nyíregyháza, 1968. CSALLÁNY 1978. Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei (1908-1918.) JAMK 13. Nyíregyháza, 1978. JÓSA 1990A. Jósa András: Szabolcs vármegye fekvése, határai, területe és vízrajza. Szabolcs vármegye geológiája. In: Szabolcs vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk. Borovszky Samu. Budapest 1900. 1-3., 4-9. 379

Next

/
Thumbnails
Contents