A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Szabó Géza: Város és üzem. Nyírbátor és a Bóni kapcsolata a dualizmus korában

Város és üzem dr. Mandel Károly 312,82 K. adóval (NYB. HÍRL. 1911. okt. 8.). Valószínűleg a jó értelemben vett „ügyes üzletpolitikának" és a BONI jogászainak is köszönhető, hogy a BONI csupán a hatodik legnagyobb adófizető. Érdekes lenne a hat adófizető jövedelmét, vagyonát is összehasonlítani a teljes város hasonló adataival. A képviselőtestületben tehát a várospolitikai döntéseknél jelentős súlytöbbletet ért el a BONI (SZABÓ 1998. 168.). A másik tény még beszédesebb: a képviselőtestület a BÓNI-val való megállapodás eredménytelenségét mentegetve 1917. április 13-án elismerte: „a haszonbérletre megindult tárgyalások eredményre nem vezettek, holott nevezett társulat, mint a községi terheknek fele részben viselője már ez indokból is érdekelve volt, hogy ezen ingatlanok kellőleg hasznosíthassanak." A földbérletek és földvásárlások mellett a legjelentősebb közös akció a város utcáinak, illetve hivatalos helyiségeinek világítása volt. A villanyüzemet eredetileg a gyártelep üzemeinek energiaellátására szerelték fel, majd 1904 decemberében felajánlották a városnak a közvilágítás megoldását is. A terv ezúttal is precíz, bonyolult - kínlódott is a képviselőtestület a sok szakkifejezéssel, de csupán az okozott komolyabb averziót, hogy a szolgáltatásra 1955. december 31-ig kértek kizárólagosságot (KT. 1904. dec. 3.). A többször módosított szerződést mégis elfogadták - ha anyagilag megterhelő lett is a városnak, a presztízsszempontok győztek, kevés város dicsekedhetett ez idő tájt ilyen modern közvilágítással... A város polgárainak és az üzemnek a kapcsolata sem volt egyértelmű. Időnként a BONI sértette ugyan egyes rétegek, kisebb csoportok érdekeit (ld. a Széna-rét, a kispiricsi bérletek), de összességében ez az a szál, amely a város modernizálásában, polgárosodásában kiemelkedő szerepet játszott. Igaz, csak egy szűk réteget érintett közvetlenül, azokat, akik a BÓNI-ban dolgoztak. Keveseknek adatott ez meg, hiszen szigorú feltételeket szabtak a felvételhez. A szakértelem, a megbízhatóság mindenkor elengedhetetlen volt. Az üzem sokat adott munkásai védelmére, az értékesebb munkaerő szolgálati lakásban lakhatott, a gyár termékeiből a BÓNI-dolgozók kedvezményesen vásárolhattak. A nagy szakértelemmel telepített szőlők művelése példa volt a város „szőlőhegyein" is. A munkahelyen oldották meg az állandó munkások étkezését. Az idénymunkaerők közül az igyekvő, szorgalmas munkások állandó dolgozóvá válhattak. Ez a már-már patriarkális viszony a gyár dolgozóinak hasonló védettséget jelentett, mint amilyet korábban a mezőváros nyújtott polgárainak a feudális környezettel szemben. Ugyanakkor a város (illetve a városvezetés) és a város polgárai közötti régi jó viszony egyre inkább csak az ünnepségek tradicionális szóvirágaiban élt tovább. A BONI megbecsülte dolgozóit, azok családját is közel hozta a gyárhoz: hosszú évekig alkalmazta egy-egy megbecsült dolgozó halála után az özvegyet, az árvákat, akik igyekeztek is becsületes munkájukkal meghálálni a BONI-nak ezt a korban már nem szokványos gondoskodást. A BÓNI-alkalmazottak többszörösen differenciált világot alkottak. A szakképzett tisztviselőket, pénzügyi alkalmazottakat a fővárosból, más városokból hozták, később a gyár székhelyének Budapestre helyezése, a részvénytársasággá alakulás után a helyi vezetők kerültek közvetlenebb kapcsolatba a munkásokkal. Az átlagmunkás helye a bátori társadalom presztízshierarchiájában pontosan kijelölhető. A „neves", néhány segédet alkalmazó iparosétól szerényebb a megélhetése, de a magániparosnál dolgozó segéd vagy a - bár önálló egzisztenciájú, de - a megélhetésért küzdő iparos körülményeinél jóval kiegyensúlyozottabb volt a munkáslét. A BONI-munkás nem érezhette magát proletárnak, emocionálisan is kötődött a gyárhoz. A szigorú bejutási feltételek és a gyárban