A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Bene János: A nyíregyházi páncélosok a II. világháborúban

jelentést, hogy a golovanevszki erdőben és a vasútvonal mentén már ellenség van, így az ott lévő hadtest távbeszélő őrállomás veszélyben forog. Igen fontos volt, hogy minél előbb világos képet nyerjünk a helyzetről, mert az oroszok előtörésének további iránya teljesen a lovasdandár csapatainak a hátába vezetett. Ezért a dandárparancsnokság az 1. lovasdandár páncélos zászlóalj egyik páncélos szakaszát magához rendelte és ott fél 9 óra körül Merész László zászlósnak, a szakasz parancsnokának azt az utasítást adta, hogy 3 páncélgépkocsijával és egy szakasz kerékpárossal azonnal derítsen fel Golovanevszk felé és az erdőséget a bujkáló oroszoktól tisztítsa meg. A kerékpáros szakasznak Moldovka északi kijáratánál kell csatlakoznia, de ha még nem lenne ott, a harmadik páncélgépkocsiját hagyja hátra annak bevárására. A nagy helyzet ismeretében a lovasdandár parancsnokság lehetségesnek tartotta, hogy kisebb részek kiszivárogtak a gyűrűből, és áttörést kísérelnek meg. Merész László a páncélgépkocsi szakasszal azonnal indult és mivel a kerékpáros szakaszt még nem találta Moldovkán, harmadik páncélgépkocsiját a község északi kijáratánál visszahagyta. A másik két páncélgépkocsi vígan haladt tovább az erdő felé. Békés nyugalom honolt az egész környéken. Semmi sem mutatott a közelgő veszélyre. Kb. másfél km-re az erdő előtt, egy nyugat-keleti irányú mezei út mentén a 257. német hadosztály törzse és vonata nyugodtan, biztosítás nélkül pihent. A parancsnoki személygépkocsiban egy német tábornok ült. Megállás nélkül robogtak mellettük a magyar páncélgépkocsik. Merész László kiemelkedett kocsijából és úgy üdvözölte a német bajtársakat. Most már merészebb ütemben törtek a páncélgépkocsik előre. A vasútkeresztezés előtt egy kis dombvonulaton vágtak át. Messziről hívogatólag integetett az erdőség árnyas zöldje. A túlsó enyhe lejtőn azonban váratlanul idegen, déli irányba ügető lovasság között találták magukat. Merész zászlós megállította kocsiját, azt hitte, hogy románokkal találkozott. Nyugodtan kihajolt a gépkocsi tornyából és a parancsnoktól németül udvariasan megkérdezte, hogy talán románok-e? „Csoj-csoj" kiáltás volt a felelet. Közben már felzárkózott a másik páncélgépkocsi is. Ennek vezetője Kosec András tizedes, ki szlovákul tudott és így némiképpen megértette az idegeneket, jelentette, hogy ezek oroszok. Merész zászlós is észrevette már a sapkákon lévő sarló- és kalapácsos jelvényeket, haladéktalanul parancsot adott tehát a tüzelésre. Mindez pillanatok alatt játszódott le. A géppuskák szinte ontották a lövedékek záporát. A hatás borzalmas volt. Roncsolt hullák tömege borította rövidesen az út két oldalát. Megvadult, vérző lovak vágtáztak össze-vissza. Megriadt, felemelt kezű csoportok tódultak a kocsik elé. A kb. két századra tehető orosz lovasságból csak kevesen tudtak elmenekülni. Merész zászlós arra is gondolt, hogy részletes kihallgatás céljából foglyot is vigyen magával, ezért a két legközelebb álló orosz közül az egyiket a toronyajtón keresztül beszállásra kényszerítette. A másik is okvetlenül be akart jutni, mivel azonban az orra előtt lecsapódott az ajtó, nyugodtan fent maradt a kocsi tetején. Minden áron fogságba akart jutni. Az első pillanatban nem lehetett tudni, hogy nem fog-e kézigránátot dobni a kocsi belsejébe. Merész zászlós tehát a tetőnyíláson megjelent oroszra pisztolyt fogott és csak akkor kegyelmezett meg neki, amikor látta, hogy remeg a félelemtől, és váltig hangoztatta, hogy békés szándékú ukrán és nem vérengző vörös. Ezután az izgalmas közelharc után Merész zászlós a foglyaival visszatért a pihenő 257. német hadosztálytörzshöz. Itt a két oroszt egy német őrnagynak adta át. Közben Kosec tizedes segítségével kihallgatták őket. Tőlük tudták meg, hogy az úton két lovasszázad nyomult előre, míg a harmadik néhány százlépésnyire követte őket. Most már a németek is beszüntették a