A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Ratkó Lujza: A néptánc tartalmi elemzése

Ratkó Lujza Általános szabályként leszögezhető, hogy mindazok a tényezők, amelyek következetesen ismétlődve és kizárólagos jelleggel fordulnak elő egy tánc szokáskörnyezetében, szükségképpen olyan jelentéshordozó momentumok, amelyek megmagyarázzák és egyben meg is határozzák a tánc előfordulását, aktuális funkcióját és jelentését az adott szokásban. Egy szokás alkotóelemeinek következetes ismétlődése ugyanis eleve feltételez valamilyen mögöttes értelmet, eleve kizárja, hogy esetleges és alkalomszerű jelenségről legyen szó; meglehetősen abszurd volna ugyanis pusztán véletlen egybeesések sorozatával magyarázni, hogy valami évről évre ugyanabban az időpontban, ugyanazokon a helyszíneken, ugyanazokkal a szereplőkkel és esetleg ugyanolyan eszközök kíséretében fordul elő. Lényeges azonban ebből a szempontból megkülönböztetnünk a kifejezetten jeles napokhoz, ünnepi szokásokhoz kapcsolódó táncokat, illetve azokat a szórakoztató funkcióban alkalmazott táncokat, amelyek ugyancsak szabályozott, rendszeresen visszatérő keretek között - például vasárnap délutáni bálok alkalmával -jelentek meg, de egészen más értelemben, mint az előbbiek. Míg ugyanis a szokásokhoz kapcsolódó táncok éppen azért válhattak az adott szokás részévé, mert képesek voltak annak „mondanivalóját", üzenetét kifejezni a maguk sajátos nyelvezetével, a mozgás szimbólumrendszerével, addig a szórakoztató szerepkörű táncoknál fordított a helyzet: előbb jelentkezett a szórakozási igény, s a közösség ezt követően, ehhez teremtette meg a megfelelő szokáskereteket, alakította ki a bálrendezés és a báli magatartás szabályait. Ebben az esetben tehát nem beszélhetünk sem a tánc, sem a szokás mélyebb jelentéséről. 2) A tánc vizsgálata A tánc tartalmi szempontú vizsgálata a tánc legelemibb összetevőinek: az egyes mozdulattípusoknak (lépés, ugrás, forgás, keringés, gesztus), viszonybeli és térbeli alapformáknak, alapirányoknak a vizsgálatát jelenti. Mint fentebb már említettük, korántsem arról van tehát szó, hogy az egyes konkrét motívumok mélyén értelmet keressünk, hanem arról, hogy a táncok vázát alkotó alapelemek rég elhomályosult tradicionális jelentését próbáljuk felderíteni: azt, hogy az emberi mozgás eme legősibb alkotóelemei milyen tradicionális alapelvek hordozói, milyen eszmék kifejezői. Erre a formai elemzéseknél megszokott módszer nem alkalmas; mindenképpen szükség van egyfajta „elvonatkoztatásra" is: ugyanis nem konkrét motívumokat vagy táncfolyamatokat kell vizsgálnunk, hanem csupán a mozgás lecsupaszított vázát, konkrét esetlegességektől megtisztított modelljét; a vizsgálat célja pedig annak kiderítése, hogy ezek a formák a tradicionális szemlélet és szimbolika fényében milyen jelentést hordozhatnak (Vö. RATKÓ 1997.) Például a páros táncok a csoportos vagy szóló táncokkal szemben magától értetődően a férfi és női nem valamilyen viszonyulását fejezik ki. A felső-Tisza-vidéki cigányság küzdő karakterű botolója például, ha csak formai szempontból nézzük, típusnevének megfelelően valóban egy férfi és egy nő páros viadalának, stilizált küzdelmének tűnik. A tradicionális gondolkodásmód szerint azonban elképzelhetetlen, hogy egy férfi egy nővel harcoljon, különösen pedig úgy, hogy a férfi bottal támadjon a fegyvertelen nőre. Ennek fényében sokkal valószínűbb a táncnak olyan értelmezése, miszerint a férfi éppen hogy nem támadja, hanem erejének, ügyességének fitogtatásával meg akarja nyerni a nőt. Vagyis ami formai szempontból küzdelemnek tűnik, az nem más, mint az udvarlásnak egy archaikus-elemi formája - ilyen módon a tartalmi vonatkozásokat figyelembe vevő vizsgálat tehát máris lényegesen módosítja a korábbi elemzések következtetéseit. (RATKÓ 2001.) 262