A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Korszakok és életformák tükre. Múzeumban a Galambos Dezső-féle néprjazi gyűjtemény

Bodnár Zsuzsanna Galambos Dezső elmondása szerint a 2001.36.100. leltári számú tárgyat szintén foglárként használták, de a néprajzi szakirodalom kurkáló néven is említi. A funkciója is hasonló, a kútba esett vödör „kikurkálására" használták. A 2001.36.139. leltári számú halászati eszköz igen érdekes formájú, fa alapba fogatott, vaskapoccsal ellátott. Valószínűleg a véges horog lehelyezésénél használták. Ősi halászeszköz a vágóhorog (ltsz.: 2001.36.60.), amelynél az öntöttvasból készült horog két vasabronccsal van ráerősítve a fanyélre. Ezzel emelték be a nagyobb halakat a hálóból a csónakba vagy vonszolták a partra. Télen a lék köré összegyűlt halakat szintén ezzel emelték ki. A kerítőhalászat eszközkészletéhez tartozik a pala, pára vagy palló (ltsz.: 2001.36.264.). A gyűjteményben lévő halászati eszköz 35 db, zsinórra felfűzött, a víz által kikoptatott, ovális fakockából áll, amelynek feladata a háló felső szélének a víz színén tartása. A palát Tamás Imre tiszadobi halász használta. A vízmerő szapoly, merettyű (ltsz.: 2001.36.168-170.) a ladikba bejutott víz kilapátolására szolgált. Puhafából faragott, rövid nyelű, mélyülően öblös merítő résszel, nyelét átlyukasztották a tároláshoz. A hasítókés (ltsz.: 2001.36.121.) eredetileg halászati eszköz, amely kovácsmunka, háromszög alakú, keskenyedő, hegyes pengével, fanyéllel. A funkcióváltás során hasonlót használtak faggyazókésként, a kukorica fattyúhajtásának lemetszésére, majd pedig Galambos Dezső elmondása szerint répavágóként alkalmazták. A halászjegy (ltsz.: 2001.36.282.) 1937. évi datálású Borsod megyei pecséttel ellátott. A hátoldalán részletes tájékoztató: „csak olyan halat és rákot szabad kifogni, mely az alábbi táblázatban foglalt méreteket eléri..." Pásztorművészet A megye délnyugati, tiszadobi részének szikes pusztáin a Hortobágyéhoz hasonló pusztai állattartás folyt. Az ősi pásztoréletről, hajdani életformájukról tanúskodnak a népművészeti szempontból is jelentős alkotások. A pásztorok használati tárgyai, a jószág őrzésének, legeltetésének, a pusztai ember életmódjának kellékei voltak. A pásztor jellegzetes ivóeszköze volt az ivótülök (ltsz.: 2001.36.27., 2001.36. 246-247.). A tülköket a szarvasmarha szarvának hegyéből fűrészelték le. A gyűjtött szaruk díszítetlenek, s mivel a pásztorember mindig magánál hordta, nem található rajtuk lyuk, akasztó (vö. MANGA 1972. 35-36.). Galambos Dezső elmondása alapján később ezeket fentőnek használták. Az ügyes kezű, élelmes pásztorok sokféle díszes tárgyat, illetve különféle ostorokat tudtak bőrből készíteni. A lovaglóostor (ltsz.: 2001.36.248.) nyele őz alsó lábszára. Az ostor bőrből fonott, akasztóval ellátott. A karikás ostorok (ltsz.: 2001.36.249-251.) az állatok terelésére szolgáltak. Két részből állnak: a tulajdonképpeni ostorból, amely az igényes pásztor részére mindig szíjból készül, és a rövid - rendesen alkar hosszúságú -, legtöbbször díszített nyélből (MANGA 1972. 32.). A 2001.36.49. leltári számú karikás ostor esztergált fanyéllel készült, melynek vége gömbölyített. A nyél műbőrrel díszített. Az ostor maga bőr- és műbőr-szíj vegyes fonatából áll, végén durranó van. Szép és igényes kidolgozású a 2001.36.251. leltári számú karikás ostor, amely fonott szíj ostorral készült, a szíj forma fokozatosan vékonyodik, majd kettős 238